Forum >> 159
'''''04-10-2014 20:32:40 // 59437
Részvét!
Dömpi (il dottore)04-10-2014 20:20:58 // 59436
Ez történt velem...velünk.

Tegnap délután parkoltam le a XIII. kerületben a Szent László úton, a Petneházy út kereszteződése után, az egyirányú út bal oldalán szabályosan. Volt ott egy kapubehajtó, de annak a szélétől kb. 1,5 méterre állt az Arkangyal orra.
Délután 2 óra előtt pár perccel hagytam ott a kocsit. Az egyetemi előadásnak este 7-kor lett vége, néhány perccel 7 után indultam haza. Persze ekkor már sötét volt.
Ma kora hajnalban indultam ismét az egyetemre, persze még sötétben.
Mikor kicsivel 8 előtt leparkoltam az egyetem előtt, éppen akkor parkolt le előttem az egyik osztálytársam, aki azzal közeledett felém, hogy mi lett a kocsim elejével?
Mert mi lenne?
Odamegyek, hát látom a sérülést.
Gyorsan visszapörgetem magamban az elmúlt esti hazautat, meg a ma reggeli felmenetelt...semmi rendkívüli.
Nézem a sérülést. Egyből lejött, hogy ezt valami platós kisteherautó kellett, hogy okozza.
Az egyetem sarkán van egy térfigyelő kamera, ami pont arra néz, amerre tegnap parkoltam.
Bementem hát a portáshoz. Mondja, hogy ő nem látja a felvételeket, ez önkormányzati cucc.
Na, kihívtam a rendőrséget.
De amíg a járőrt vártam, elsétáltam oda, ahol tegnap parkoltam.
Nyitva volt a kapubejáró mögötti kapu.
Az udvaron ez állt:

Mint utóbb kiderült, ezek ilyen lomolós félcig... népek. Elég suttyók, agyilag gyök kettők.
Volt ott egy fickó. Gondoltam bepróbálkozom. Odamentem és mondtam neki, hogy tegnap este ez a teherautó húzta meg a kocsim, és mindjárt jön a jard, és ha gondolja, most adjon a kezembe 25k-t és akkor nem nézzük vissza a térfigyelő kamera felvételeit.
Érdekes volt, hogy a fickó nem lepődött meg de tagadott. Először azt mondta, hogy délután 4-kor jött meg a teherautóval, két mondattal később meg azt állította, hogy a teherautó 3 napja nem indul.
Na, gondoltam, ebbe beletrafáltam. Ez vagy tud valamit, vagy ő volt.
Mikor kiértek a rendőrök, először alig akartak foglalkozni velem, merthogy, miért nem tegnap este szóltam, meg honnan tudom, hogy itt történt, mikor azóta megtettem 200 km-et.
Nagynehezen rávettem őket, hogy jöjjenek el velem az általam meggyanúsított fickóhoz.
Mire odaértünk, már ott állt mellette a roma gyerek, meg egy másik fiatalabb fickó.
A rendőrök még meg sem szólaltak, de a két csávó már ordítva védekezett, hogy nem ők voltak, és egyébként is én miért álltam el a kapubejárójukat, merthogy a kapubejárótól 5 méteren belül nem lehet megállni stb.
A rendőr egyből levette a szitut. Úgy elkezdett üvölteni a morékkal, hogy azt hittem ott helyben összeveri őket.
Én kisvártatva visszasétáltam a fiatalabb rendőrrel a kocsimhoz, felvette az adataimat és megírta a jegyzőkönyvet.
Kb. 15 perc múlva mentünk vissza a "tetthelyre", de addig a másik (a "rossz zsaru") bent volt az udvaron. Zárt, úgyhogy nem láttam mi történt.
De egyszercsak megjelent a rendőr a fiatal sráccalazzal, hogy az "Úr" mondani akar nekem valamit.
Hát nagy bocsánatkérésekben tört ki, és elismerte, hogy ő húzta meg a kocsim. Aztán a rendőr jelenlétében megegyeztünk, hogy nem teszek feljelentést, ha fizetnek kp-ben. A yard előtt megadta a telefonszámát, kiírhattam az adatait a személyijéből és a lakcímkártyájáról.
Elvileg 2 hét múlva megyek legközelebb, akkor fizet.
Hát ennyi.

Tibcsi16604-10-2014 20:17:19 // 59435
Akkor már lehet is gratulálni :)
Hólánc 225/50R17-es gumin
Lehet neked valami öblösebb gumid van? Vagy a 2.0-nak más a futóműve?
Hólánc 225/50R17-es gumin
Lehet neked valami öblösebb gumid van? Vagy a 2.0-nak más a futóműve?
Erhard 242 (Pure Energy)04-10-2014 20:15:57 // 59434
Boldog szülinapot, meg mindenkinek aki ma ünnepli :)
droberto04-10-2014 20:10:52 // 59433
Boldogat a születésnaposoknak. :)
tdemeter04-10-2014 19:58:18 // 59432
Koszi, eszben tartom.
Dömpi (il dottore)04-10-2014 19:56:40 // 59431
A lábam ugyanolyan nehéz, mint volt :)
Dömpi (il dottore)04-10-2014 19:55:51 // 59430
Isten Éltessen!
Dömpi (il dottore)04-10-2014 19:55:27 // 59429
Nem úgy mint te.
elöl 2,7 hátul 2,5 (leírás szerinti közepes terhelés)
elöl 2,7 hátul 2,5 (leírás szerinti közepes terhelés)
Piritu - 1.000.00004-10-2014 18:34:45 // 59428
Nekem gyári 17-es felnim van 225/50-es gyári méretű gumival. Ha arra bármi láncot felteszel naponta gratulálok neked. Nincs fél centi hely a gumi mellett belül.
Tibcsi16604-10-2014 18:26:47 // 59427
A 166ommal télen-nyáron mentem 100ekm alufelnivel és semmi baja sem volt, sőt most is azzal jár még valahol 250ekm-nél jár. A 159el télen is 17” alufelni és nyáron 18” mindegyik jól van :) Lemezfelni fölösleges szerintem. (meg az enyémre nem is lehet)
Tehát nyugodtan használd!! És a 225-ös gumira is simán felmegy a hólánc nem kell foglalkozni mit ír a kezelési.
Tehát nyugodtan használd!! És a 225-ös gumira is simán felmegy a hólánc nem kell foglalkozni mit ír a kezelési.
Tibcsi16604-10-2014 18:17:27 // 59426
Szerintem ezt nem km-rel kell számolni, hanem az útminőségtől és szerencsétől függ főleg. Pl. ha csak Pesti utakon járnánk simán lehet 50ekm csapágycsere. Autópályán meg lehet akár 200eKm is.
Tibcsi16604-10-2014 18:08:53 // 59425
Boldog!Boldog ...!! Nagyon jó ez a torta, sajnálnám megenni, pedig biztos finom lehet :)
mzo04-10-2014 12:39:40 // 59424
Isten eltessen! :)
norbi040904-10-2014 11:59:33 // 59423
Köszi! :) Majd egy lazább napomon nekiesek :)
tdemeter04-10-2014 11:56:22 // 59422
Én meg 36:-) Kuldhetnel egy szeletet ide is :-)
Piritu - 1.000.00004-10-2014 11:38:43 // 59421
Gratula! Még sok-sok örömteli Alfás km-t! :-))
Szabolcs 15904-10-2014 11:33:18 // 59420
Szabolcs 15904-10-2014 11:32:19 // 59419
Szabolcs 15904-10-2014 11:31:32 // 59418
mizooo04-10-2014 10:52:07 // 59417
Sima ezüst festéket, utána színtelen lakkal lakkoztam. Van króm hatású spray is igaz még soha nem próbáltam.
norbi040904-10-2014 10:10:00 // 59416
Milyen festéket használtál? :)
norbi040904-10-2014 10:09:17 // 59415
Az ő próbálkozását olvastam, de a végén írja, hogy nem jött össze neki sajna :/
mizooo04-10-2014 07:13:48 // 59414
Én teljesen levakartak azt a felgőzölt réteget, utána lecsiszoltam és ezüsttel lefújtam.
Haddel04-10-2014 00:39:10 // 59412
Pityukoma04-10-2014 00:36:27 // 59411
Jól mondod. Takarítás közben a porszívó egyszerűen kikapja a helyéről. Ha otthon csinálja valaki még kiboncolja a porzsákból, de ha kúton....
Pityukoma04-10-2014 00:34:36 // 59410
Emelem kalapom és grat ! :-)
Pityukoma04-10-2014 00:33:48 // 59409
Hátsó csapágycsere: Blogok Nem egy bonyolult feladat a csere, csak E torx-al készülj.
droberto03-10-2014 23:34:58 // 59408
Alfa Rosso! :)
Már három éve szégyenlem a fékek miatt magamat, de majd mostantól... :)
Már három éve szégyenlem a fékek miatt magamat, de majd mostantól... :)
droberto03-10-2014 23:33:37 // 59407
Felfújtad már a gumikat?
Piritu - 1.000.00003-10-2014 22:56:40 // 59406
No ezt megaszontam :-)
Van pár hely, ahol "forog" a készlet, nem romlik meg, de abból se lesz kisebb a fogyasztás .
Van pár hely, ahol "forog" a készlet, nem romlik meg, de abból se lesz kisebb a fogyasztás .
Piritu - 1.000.00003-10-2014 22:54:06 // 59405
Van pár hely, ahol "forog", de abból se fogy kevesebb. A lábadban inkább mérhető különbség van.
Piritu - 1.000.00003-10-2014 22:52:09 // 59404
Milyen színű lesz?
Dömpi (il dottore)03-10-2014 22:51:35 // 59403
Gyerekek! Pontot tehetünk a sima vs prémium üzemanyag témàra. Màsodjàra tankoltam sima dízelt. 90km/h-nàl 5-ben 4,4-es fogyasztàst produkàlt az Arkangyal tartósan.
Tartom hogy mivel nem fogy a prémium a kutakon, lejàr a szavatossága, tönkremegy.
Tartom hogy mivel nem fogy a prémium a kutakon, lejàr a szavatossága, tönkremegy.
norbi040903-10-2014 22:47:35 // 59402
Estét! :)
Valakinek van tippje/ötlete mit lehet kezdeni a kulcs felső ezüstös részével, hogy újra pompázzon? Sajna lepattogtak kisebb darabkák...:/ Gondolom előző tulaj fém kulcstartón használta...
Valakinek van tippje/ötlete mit lehet kezdeni a kulcs felső ezüstös részével, hogy újra pompázzon? Sajna lepattogtak kisebb darabkák...:/ Gondolom előző tulaj fém kulcstartón használta...
Piritu - 1.000.00003-10-2014 22:46:09 // 59401
Csapágy ügyben komoly tényező a 159-nél a nagy súly, a peres gumi, és az utak. 150 körül tartok, de nekem is cserélni kellett, mert Bulgáriában kapott egy hatalmas pofont. Akkor is csak az egyiket a négy közül. Ezt nem nevezném természetes hibának, de ha a többi is meghal idő előtt, akkor ez lehet az oka. Használt kocsiknál meg főleg nem tudhatod, hogy mi történt előtte...
mzo03-10-2014 22:37:43 // 59399
Hmm oké ne legyen igaz, de azért itt a fórumon elég gyakori a csapágycserés téma. Elég sokan átestek már egy vagy több csapágycserén, többek között én is. 112.000 kmernél. Speciel ez volt életem első autója amiben cserélni kellett.
Dömpi (il dottore)03-10-2014 22:18:29 // 59398
200+, a csapágyak köszönik jól vannak :)
Dömpi (il dottore)03-10-2014 22:08:46 // 59397
Szasztok!
Innen találkoztam ma valakivel a XIII.kerben a Szent László út kereszteződésében?
Innen találkoztam ma valakivel a XIII.kerben a Szent László út kereszteződésében?
Liquid03-10-2014 20:50:57 // 59396
a 156-ban 170e körül cseréltem szintén bal hátsót
Liquid03-10-2014 20:50:19 // 59395
nekem most lett cserélve egy bal hátsó, volt még benne tartalék, csak vadásztuk a zakatolást és az már nem volt tökéletes, de elment volna még sokezret (166e km)
GTPeti03-10-2014 20:48:40 // 59394
Mármint 156-nál több a csapágyhiba? Nekem eddig nem úgy tűnt a topicot követve.
De te vagy a bótos.
De te vagy a bótos.
Erhard 242 (Pure Energy)03-10-2014 20:35:48 // 59393
jóval gyakoribb...
Erhard 242 (Pure Energy)03-10-2014 20:35:27 // 59392
ez így nem igaz ..nagyon jól bírja a csapágy az 59-ben nekem 180e-nél nem kellett még cserélni...sajnos most jön elő a rengeteg tekert autó ... vagy sokan padkáznak...
Az SNR francia csapágy gyártó és csomagoló cég az 59 csapágya ABS csapágy gyárilag legalább is sokáig az volt benne ...
Az SNR francia csapágy gyártó és csomagoló cég az 59 csapágya ABS csapágy gyárilag legalább is sokáig az volt benne ...
GTPeti03-10-2014 20:33:21 // 59390
Jól írod. A 156-ok esetén jóval ritkább a csapágyhiba.
droberto03-10-2014 20:24:58 // 59389
Liquid03-10-2014 20:21:08 // 59388
ennél azért szerintem olcsóbb :)
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.
Online members
2
Guests2
545
Forum
Recent topics
- Oldtimer and youngtimer
- 156
- AlfaCity
- International Alfa Rome...
- 159
- Chat
- Boxer fanatics
- 147
- Polish Alfisti
- Českí Alfisti
Poll
- What kind of chatrooms do you prefer?
- When will Alfa return in your opinion to the US?
- How did you find AlfaAmore.com?