Veszprém városában mi is megjelentünk,hogy részt vegyünk a Selénia Rally-n.
Magamra vállaltam a sofőr szerepét és kedvesem pedig megmondta merre menjünk.
Mint később kiderült,csak négyszer tévedett :)))))
Testvéremmel jelentünk meg a rendezvényen,így hát 2 db. 155-össelemeltük a rendezvény fényét :)))
Mindösszesen 57-en sereglettünk össze,hogy nekivágjunk a távnak :)
5.-nek indultunk el és a Balaton felé vettük az irányt.
Szép lankák közt kanyarogva Felsőörsnél értük el az első állomást.
Egy 800 éves templomnál kellett beugrató kérdéseke válaszolni :)
Miután nem találtunk kőkeresztet és érseket a templomon,ezek után nem esett nehezünkre 0-t beírni .))


Ezután a Selénia állomás következett,amitől tartottunk,mivel nem voltunk felkészültek olajügyekben :)Viszont pluszpontokat szereztem eredményes horgászatommal :)



Ezután a Balaton felé vettük az irányt,ahol nem volt gyenge a forgalom bicikli-és futóversenyt érintve elérkeztünk Tihanyba,ahol egy kellemes teraszon finom borokat kellett szagolgatnom,mivel inni nem lehetett. Fel kellett ismerni a borokat,ami szerintem egész jól sikerült :)
Vettem egy palackkal szebb időkre :)


Elindultunk hát és nagy meglepetésünkre megkerültük kétszer a tihanyi félszigetet és közben mindenfelé Alfásokkal találkoztunk és azt hittük,hogy eltévedtünk de nem,csak kedves csavart tettek be,nagy örömünkre :))


Nagy nehezen eltávolodtunk Tihanyból és ismét nehéz kérdésekbe ütköztünk,miszerint hány ivókút van a házon,ez kifogott rajtunk,illetve élesebb szemmel rendelkezünk,mint a szervezők,mivel mi azt is megtaláltuk,amit ők nem :))
Virágládát sem tudtunk számolni :))
A tűzoltókocsi-küllőben viszont jók voltunk :))



Ismét egy kis múltidézés következett a dörgicsei templomoknál ez csont nélkül ment :))




Innentől összerázódtunk egy jó kis csapattal és együtt mentünk tovább :)

Nagyvázsonyba érkezve felkerestük a várat és válaszoltunk a kérdésekre :)
Hogy hány emeletes a torony azt nehéz volt megszámolni de sikerült :))





Szép sorban vonultunk el az utolsó feladat felé,amelyet hosszas keresés után találtunk meg.


Az volt a gyanús,hogy fahidat nem találtunk Veszprém belvárosához közel. Csak mentünk,mentünk,még a völgyhídon is átkeltünk aztán egyszer csak jól elvesztünk :)De aztán meglettünk,mivel visszafordulván az utolsó biztos pontig, rátalálva a helyes útra,megtaláltuk a helyszínt,ahol egykedves népünnepély volt,véletlenül átsétáltam egy focimeccsen de részben megoldottuk a kérdést. Sajnos zöld padokat nem tudtunk számolni .))


Innen már sima csiga volt visszatalálni a helyszínre :))
Már most várjuk a jövő évi rendezvényt,ahol reményeim szerint további csodálatos helyszíneket láthatunk :))))))