Szia dfg!
Nekem Csöri nagyon bevált. Nem akar lehúzni. Ha érdekel valami, akkor elmeséli, hogy mire jó az az alkatrész. Nem zavarja az sem, ha ott rontom a levegőt körülötte munka közben :-) Ha odamegyek hozzá egy problémával, akkor nem úgy távozom, hogy találunk másik 10-et, amiért kétszer annyit fizetek. Sőt, a berohadt hátsó ablaktörlő motorom cseréjét határozottan elutasította, helyette lecsiszolták róla a rozsdát és azóta is frankó. Pedig biztosan van haszna az alkatrészeken is, mert tőle veszem, nem én viszem oda.
Egy baj van vele, 100 kilométerre található BP-től. Most például alacsony sebességnél idegesítően nyikorog a fékben valami, amit tutira párezer forintból megcsinálna (olajozás vagy hasonló), de most luxus lenne csak ezért kifizetnem 8 rongyot benzinre.
Apropó benzin!
Tudom, hogy lerágott csont és nem akarom feleslegesen spammelni a fórumot mindig ugyanazzal a témával, de sokat eszik a kocsim. Legalábbis eddig azt hittem, hogy a BP-n mért 11 literes fogyasztás sok. Aztán látom a típusleírások között, hogy 9,7 liter a gyári adat városban az 1.6 TS-nek. Akkor tulajdonképpen reális a fogyim, nem? :-)
Másik ide kapcsolódó kérdés. Egyre gyakrabban olvasok olyat autótesztekben, hogy ha gurulsz motorfékkel lefelé a lejtőn (de egyenesben is), akkor a befecskendező rendszer 0 üzemanyagot spriccel az égéstérbe. Tehát érdemes olyan sokáig 5-ösben motorfékkel gurulni, ameddig csak lehet, mert ilyenkor nem fogyaszt a kocsi. Nekem elég szokatlanul hangzik ez a megoldás. Lehet benne igazság? Mit gondoltok?
Forum >> 145-146
147Smz27-11-2009 10:12:29 // 103418
pb_26-11-2009 21:01:44 // 103417
Ha ismernél, tudnád, hogy én vagyok az, aki mindig kiáll a befecskendezés és a 16 szelep mellett.) Pl nekem nem volt soha különösebb problémám a sokak által szídott Boschal. Ill nem okozott 4 tengelyt jelre tenni sem.)
Én soha nem bíztam senkiben, magam szoktam csinálni az autómat. Volt olyan, hogy utána kellett kérdezni/nézni/olvasni/stb dolgoknak, ill volt olyan is, hogy igénybe vettem helyet, segítséget ismerősöktől/barátoktól. Mindig beigazolódott az a tény, hogy amit én/mi csináltunk az jó lett, amihez más nyúlt Lőttem, az úgy volt xar, ahogy volt.
Amit írtunk, nem poénból írtuk le, láttuk, tapasztaltuk, nem is 1x. Ebben 1et érthetünk, hogy ilyen kollégákat nagyítóval kell keresni.

pb_26-11-2009 20:45:08 // 103416
Nem műxik a rohadék képfeltöltés, így kénytelen leszek Lmagyarázni. féktárcsából úgy lehet pogácsát csinálni, hogy azt a részét szúrod le, ami felfexik az agyra, ill arra csavarozodrá a felnit. Mivel a kerékcsavarokkal rögzíted a feéktárcsát is, így +vannak rajta a furatok, nem kell átfúrni, sőt ha az autódhoz(pl 33as tárcsa is jó Rre a célra) való tárcsát használsz, még a lyukosztás is stimmelni fog. Hogy ne legyen olyan 1xű az élet problémák is vannak ezzel a +oldással, Mondjuk 1 hűtött tárcsa ezen része 6,5 széles, tehát 43as ETre tudsz lemenni vele, ez lenne a kisebbik probléma. A nagyobbik a központosítás +oldása. A tárcsából készített pogácsánál nem tudsz kialakítani központosító részt, így a kerék rázni fog menet közben.
Selmak26-11-2009 20:43:21 // 103415
Ferke árul éppen a hét eleje óta.
aatis26-11-2009 20:23:19 // 103414
Valaki nem tud egy 14"-os 4x98-as, jó állapotú felni garnitúrát? Persze olcsón. :)
dfg (Tanárúr)26-11-2009 19:58:38 // 103413
neked ezek szerint egy full elektronika nélküli gép kell, ami 8 szelepes, és karburátoros, mert az összes többi cucc csak azért van benne, hogy drágább legyen javítani... ;)
Részemről ezzel le van zárva a téma, én bíztam itt mindenféle szerelőben akinek jó híre van, utaztam miattuk sokszáz kilométert, és nem lett jó a kocsi. aztán itthon találtam egy szerelőt, aki nem rutinból dolgozik, hanem utánanézett a dolgoknak. azóta jó a kocsi.
És ha ti mondjátok, akkor elismerem, hogy aki érti, és tudja, az anélkül is megcsinálja. és mondjuk van ilyen az országban 2-3.

126-11-2009 19:17:41 // 103412
Mél meggyött!!!! :-)) Előre is köszi a helpet :-DD
JA! "Egyébként nagyon rendes srácról van szó csak nagy az arca." mondatért meg még számolunk! :-DDDDDDD
JA! "Egyébként nagyon rendes srácról van szó csak nagy az arca." mondatért meg még számolunk! :-DDDDDDD
Vikking 31126-11-2009 18:28:24 // 103411
Gratulálok :))))
kristof26-11-2009 16:56:43 // 103409
Hello urak! Véletlenül nem ismeri valaki ezt a gépet?
http://www.hasznaltauto.hu/auto/alfa_romeo/145/alfa_romeo_145_1.6_t.spark_l-3439058
Miért lehet ilyen olcsó?
http://www.hasznaltauto.hu/auto/alfa_romeo/145/alfa_romeo_145_1.6_t.spark_l-3439058
Miért lehet ilyen olcsó?
pb_26-11-2009 15:53:52 // 103408
Vágerszon van már?)
pb_26-11-2009 15:40:36 // 103406
Nincs mit, Papa!
Föckös26-11-2009 15:18:09 // 103405
köszönöm, hasznos infók:-)))
pb_26-11-2009 15:07:06 // 103404
Áh veszett fejsze nyele.D
pb_26-11-2009 15:06:18 // 103403
Ferke26-11-2009 15:05:03 // 103402
De többet már tényleg ne segíts neki!:DD
Ferke26-11-2009 15:04:42 // 103401
Na, ebből szerintem már érteni fogja!:DDDDD
Ferke26-11-2009 14:56:10 // 103399
Kűgyed csak, immunrendszerem már mindent legyőz HnNn-védett vagyok:)
Ferke26-11-2009 14:55:13 // 103398
Asszittem nem adod fel ilyen könnyen..:))))
Föckös26-11-2009 14:49:48 // 103397
jóvan vazze legközelebb h2n2-t és ebolát fogok borítékban vinni neked!:-))
Teeeeee:-)
Teeeeee:-)
Ferko26-11-2009 14:45:09 // 103395
LOL:-DDDD
Hülyeeeee!:-DD
Hülyeeeee!:-DD
Ferko26-11-2009 14:41:58 // 103394
Gratulálok! Sok sok örömöt és békés, boldog hosszú életet kívánok nektek!:-))
pb_26-11-2009 14:23:54 // 103393
A cérna + tű páros, jobb +oldás.D
Ferke26-11-2009 14:10:47 // 103392
Ha már van késem, visszafele összeragasztom. Van nagyon komoly kétkomponensűm, még a tvshopból rendeltem. Vagy az nem jó így?!:)))))
Ferke26-11-2009 14:09:54 // 103391
Igazad lehet, most megnéztem cigizés közben...szóval tényleg.....de azért ettől függetlenül visszaszerelhette volna:))))
András bácsi26-11-2009 14:08:13 // 103390
Azért, mert az öntvény oldalról csatlakozik a blokkra (az egyik csavar ott fogja) és megkerüli ezt a pontot a szíj. Ha nem veszed le, akkor D.Copperfield vagy, ha a szíjat ki tudod fűzni. Vagy van késed. :)))) De visszafele akkor sem megy. Majd vess rá egy komolyabb pillantást.
Ferke26-11-2009 14:05:32 // 103389
Jaaa, nem szóltak, hogy el lettél odázva?! Frankón nekem kell közölni mindig a rossz hírt?! Beesett egy zsírosabb meló, sorry.:DDDDDDDDDDD
Ferke26-11-2009 14:04:21 // 103388
Na ja, de az hagyján, hogy le volt véve a kitámasztó, ezt ugye le kell. De ahol a mototta fogadod, a z öntvény a 3 kvanagy csavarral...azt minek levenni?! Ez azóta misztik nekem, pedig eltelt már 3 év azóta:)))
pb_26-11-2009 13:59:06 // 103387
Csodálkoztam volna, ha érted.))) Képzelj L 1 féktárcsát, aztán gondolkodj, ha nem megy tesuek fel képet.
pb_26-11-2009 13:57:15 // 103386
Papa sorszámod van?D
pb_26-11-2009 13:56:03 // 103385
Jó, ha valaki még közben az aknába is ugrál, akkor az tovább tart.DDDD
András bácsi26-11-2009 13:52:59 // 103384
Egyébként meg, ha kályháról beszélünk, akkor az is májer, aki nem veszi le a felső kitámasztó-bakot, mert akkor lefelé max arra fűzi fel a szíjat. :)))
pb_26-11-2009 13:52:49 // 103383
Látod Lacikám, ezért nem használok fáziskersőt, mert Zoli bátyád mindig +találja.
DDDDD
DDDDD
pb_26-11-2009 13:51:25 // 103382
Lmondom miért kell a sablon, ill miért vannak jelnélküli vezérlések. Azért, hogy vedd + a célszerszámot, a drága szervizkönyveket, vagy vif márkaszervizbe, ahol természetesen jól levesznek. Rről szól a történet, hogy még több zsetont kicsikarjanak az Mberekből. Nem rossz találmány.)
Nem nevezném kóklernek azt, aki nap, mint nap igen jó minőséget képes produkálni. Látod ez a különbség, van aki pedig szinte 0 ráfordítással tudja ugyanezt, mert minden nap ezzel kel, és fexik. A kóklerek pedig azok, akik az 1xű melót sem tudják +csinálni, mindezt persze horror díjszabással fűszerezve.

András bácsi26-11-2009 13:49:57 // 103381
Neked volt TS-ed vagy 24 szelepes V6-osod? A többihez valóban nem kell, de ezekhez igen, vagy nagy mágus, aki szemmel megoldja. :)
Sőt a hengerenkénti 4 szelepes kályháknál sem árt.
Sőt a hengerenkénti 4 szelepes kályháknál sem árt.
Föckös26-11-2009 13:48:49 // 103380
ezt én így nem értem, mivan?
Föckös26-11-2009 13:48:19 // 103379
mííícsoda szombaton? akkó Klotild riper van!
na arra jusson idő nekem, mee dzsihád lesz:-))
na arra jusson idő nekem, mee dzsihád lesz:-))
pb_26-11-2009 13:36:48 // 103378
Miért kellene kifúrni a csavarok helyét? Mi a helyzet akkor, ha szélesebb pogása kell, mint a tárcsa felfekvő részének a szélessége?
Ferke26-11-2009 13:31:57 // 103377
Tudom, mint a full motorcsere 2 óra alatt...azt is látom, csak nem értem, biztos az agyam túl lassú hozzá:)
pb_26-11-2009 13:27:55 // 103376
Semmi bonyolult nincs benne.)
Ferke26-11-2009 13:16:49 // 103374
Na, helyben is vagyunk. Gyöngyösről Kulcsig mentem 80nal vészüzemmódra tiltva, -7 fokban, full parában, hogy mikor áll meg vas, csak mert el lett cseszve. Aztán délután 2-től 7ig vártam, hogy kapjak egy új vákuumcsövet + 5000-ért ne írjon hibát a comp,+ a motortartó bakom a helyére kerüljön.
Maradjunk annyiban, hogy mindenki menjen oda szereltetni, ahová akar, és annyiért, amennyiért akar.
Scott is csak annyit akar mondani, mint én: kókler az, aki xart ad ki a kezéből, nem feltétlenül a célszerszám használata vagy nem használata határozza ezt meg.

Scott26-11-2009 12:54:13 // 103373
Na látod, itt a baj. Azért mert még nem találkoztál olyan emberrel, aki igenis sablon nélkül összerakja (tökéletesen), az nem azt jelenti hogy nem lehet. Én arra céloztam, hogy ne jelentsétek ki valamiről, hogy nem lehet, miközben lehet.
A gyári célszerszámokkal nincs baj, azt egy szóval sem mondtam, de van élet azokon túl is :)
A gyári célszerszámokkal nincs baj, azt egy szóval sem mondtam, de van élet azokon túl is :)
Föckös26-11-2009 12:51:39 // 103371
KÉKAFÁZISKÉKAFÁZIS!
:-))))
:-))))
dfg (Tanárúr)26-11-2009 12:45:55 // 103370
Te miről beszélsz? a sablon azért kell, mert összeforgatáskor a rugóerő ellen kell tartani a szívóoldalt. És giovanni nem azért talált ki célszerszámokat, mert hülye hozzá, hanem mert pontossá teszi a dolgot.
Tessék elmondani a nevét a szerelőnek, mert ha ilyen ügyes, akkor én is odaviszem majd... nekem eddig sablon nélkül még csak Piri rakta össze, és az sem volt teljesen tökéletes, de mégiscsak akkor vettem észre, amikor tényleg a helyére került.
a van aki tanítja dologról meg annyi, hogy ez a kóklerek hozzáállása. én erősáramú villanyszerelést oktatok, de bármelyik (!) villanyszerelővel megállom az összehasonlítást, bár nem kis energiámba kerül, hogy a tudásom naprakész maradjon.
Bocsi, nem mind erre a hozzászólásra ment, csak nem volt időm végigkeresni mindet.

Ferke26-11-2009 12:26:43 // 103369
Van benne valami. Korábban akik folyton összecseszték az autómat (ugye sok amore-n istenített zseni), mind használtak sablont:)
A vézérlést nem rakták el ugyan, de a motortartó bakot nem rakták vissza...:)))
Eleve nem is értem, miért vették ki hozzá?!
Vákuumcső rossz helyre került, hibakód, hibakód kiütése 5000. Így kell csinálni a + pénzt::))))

Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.
Online members
0
Guests0
392
Forum
Recent topics
- Oldtimer and youngtimer
- 156
- AlfaCity
- International Alfa Rome...
- 159
- Chat
- Boxer fanatics
- 147
- Polish Alfisti
- Českí Alfisti
Poll
- What kind of chatrooms do you prefer?
- When will Alfa return in your opinion to the US?
- How did you find AlfaAmore.com?
Members
New members
- Kaccsa
- ramirez001
- “ Kevin “
- Rókus
- benebp
- Gyuszkó 159
- Olxander
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas