Jó estét!
Nem voltam itt délután, nyugodtan akartam nézni a futamot. :-)
Sokat nem olvastam vissza, csak bele-bele olvasgattam a "szakértő" hsz-ekbe és ismét jót kell mosolyogjak, hisz természetesen szokás szerint ismét arról van szó, hogy ha van Kimi-n sapka az a baj, ha meg nincs, akkor az a baj..........
Az hogy Massa, mondhatni balfasz módon nekikoccant, mikor Kimi gépe már előrébb volt, mivel Massa egy kissé elrontotta a rajtot, egyszerű rajt utáni versenybalaesetnek nevezhető, semmi extra, azt nem gondolhatja senki komolyan, hogy majd az egyik versenyző pont arra fog figyelni a nem kicsi kavarodásban, hogy a csapattársa, aki már hátrább van épp mit csinál. Aki valódi Ferrarisnak vallja magát, az inkább örülhetne annak, hogy végre sikerűlt egy elfogadhatónak nevezhető helyezést elérni és 3 ponzoz szerezni, aminek én személy szerint most legalább annyira örültem, mint korábban egy futamgyőzelemnek, ezzzel szemben megint megy itt az észosztás és Kimi ismételt fikázása indok nélkül, tényleg nevetséges.
Most Kimi amit lehetett kihozott a gépből, pedig az első 10-ből az ő gépe volt a legnehezebb, ráadásul a 2. kerékcseréjéz is elrontották és utána mikor kijött a hideg, ráadásul keményebb keverékű gumikon szépen lenyomta Glock-ot és meg is tartotta azt a helyet, pedig most a Toyota jobb volt. Inkább az ilyen mozzanatokat kellene értékelni és egy kicsit örülni, mint nyivákolni és állandóan csak a hibákat keresni.
Nme akarok itt senkivel feleslehesen vitázni, vagy konfliktusba kerülni, de téynleg a töjöm tele van már azzal, hogy soxor itt néhány embertől, mindig csak fikázást, kötözködést olvasok, már eléggé unalmas, egy kicsit nézzen magába, aki gondolja.
Egyébként ez végre egy jó futam volt, akciókkal, előzésekkel.
Forum >> Forma-1
Satti26-04-2009 20:07:07 // 62526
Buksi26-04-2009 19:58:53 // 62525
Nasszerű! :-DDDDDDDDDDD
Buksi26-04-2009 19:57:53 // 62524
Én meg úgy érzem, hogy igaz Buttonra a nagyarcúság! Elég csak elolvasni a nyilatkozatait! Én személy szerint nem szurkolok egyik pilótának sem, viszont csapatok közül csak a Ferrari-nak! Az is igaz, hogy van több pilóta is, akik szimpik a teljesítményük és/vagy a magatartásuk alapján! Viszont az utolsó mondatod első felét nem értem! Te ismered Buttont???? :-)))
Kazes☻26-04-2009 16:40:25 // 62523
NA, igen, de inkább arra gondoltam, hogy Massa nem hiába nem lett az. :)
Iniezione26-04-2009 16:38:47 // 62522
Tényleg ez Massa kedvenc pályája???????
Iniezione26-04-2009 16:37:47 // 62521
Ja,ha nem lett volna VB,akkor 0-át szerez:))
Kazes☻26-04-2009 16:36:31 // 62520
Nagy gratula az első háromnak és persze Kiminek, hogy végre hozott kőkemény három pontot. Most már tényleg látszik, hogy nem hiába lett VB. annak idején. :)
Iniezione26-04-2009 16:35:07 // 62519
Csoda,hogy nem kapott defektet KIMI,úgylátszik elaludt az ördög:)))
Willy26-04-2009 16:31:52 // 62518
Tök egyértelmű szituáció. Kimi külső íven haladt, Massa belsőn. Massa belső kamerájából látszott hogy megcsúszott a kocsija és ellen kellett kormányoznia, ez épp elég volt hogy lecsússzon az ívéről. Ennyi.
Willy26-04-2009 16:27:04 // 62517
Sejtettem hogy Kimi lesz a hibás amiért nem bírta megfogni Massa a gépet....
Tom1226-04-2009 16:12:40 // 62516
Remélem, addig összekapják magukat.
Kriszo26-04-2009 16:09:52 // 62515
MOtmár végülis teljesen mind1..)
Barcelonában dobogót szeretnék látni.)))))))))))))
Barcelonában dobogót szeretnék látni.)))))))))))))
Iniezione26-04-2009 16:09:06 // 62514
egy a lényeg sikerült elbaxni,gratula!!!!!!!
Whiteskull26-04-2009 16:08:22 // 62513
Hát valószínűleg több adat alapján döntöttek így a csapatnál, mint amit mi tudunk. :))))
Tom1226-04-2009 16:08:08 // 62512
Az olaj árfolyama...
Jó voltam nem? :-))
Jó voltam nem? :-))
Kriszo26-04-2009 16:07:07 // 62511
Én nem látom a német rtl-en h esne:))
Iniezione26-04-2009 16:06:53 // 62510
egyértelmű!!!!!!!!!!!
Iniezione26-04-2009 16:06:17 // 62509
ennél csak jobb lehetett volna főlleg a rajt,nameg utána tele tankkal körözni,nagy butaság volt!!!
Tom1226-04-2009 16:04:47 // 62508
...és Bahrain-ben elkezdett esni!!!
Whiteskull26-04-2009 16:04:46 // 62507
Ja! És mindketten beértek a célba. :)))))))))))))
Kriszo26-04-2009 16:04:00 // 62506
Igen szerintem sem volt értelme Hami taktikája sokkal jobb volt..Tudott menni az elején a többivel...
Whiteskull26-04-2009 16:03:33 // 62505
Kevesebb benzinnel se tudtak volna jobban menni. Ma ennyit tud a ferka. :)))
Tom1226-04-2009 16:03:28 // 62504
Remélem, felhagynak ezzel a beteg "taktikával"... :-/
Iniezione26-04-2009 16:02:47 // 62503
megint bebizonyosodott semmi értelme nem volt telerakni a tankot,gratula megint a taktika kiagyalójának!!!!!!!
szasza(SW)26-04-2009 16:02:00 // 62502
Ha megnézed senkire nem írtam mekkora arca van.Főleg nem érzem,hogy ez igaz lenne Buttonra.Vagy nem, ismeritek elégé vagy csak mindenkire fújtok tök mindegy van-e rajta sapka:)
Whiteskull26-04-2009 16:01:02 // 62501
Pedig az elkövetkezendő egy-két év során hozzá kell szoknunk megint. .))))))))))
HátvédRomeo26-04-2009 16:00:56 // 62500
cSao! Léptem én is! Rémálom az idei év a Ferkának!
Iniezione26-04-2009 15:59:58 // 62499
akkor elnézést:)))de elindultunk a fejlődés útján:))
Tom1226-04-2009 15:58:52 // 62497
...aztán az első boxkiállásnál ki kéne dobni...:-DD
Buksi26-04-2009 15:58:34 // 62496
Most nagy kő esett le a szívemről! ;-)))))
Xixo26-04-2009 15:58:33 // 62495
Számomra semmivel sem jobb 4 futam alatt. :((
És csapatot írtam, nem pilótát.
És csapatot írtam, nem pilótát.
Tom1226-04-2009 15:57:48 // 62494
Semmi gond...;-))
Kriszo26-04-2009 15:57:44 // 62493
A nullánál még így is több egy picivel:)))
Nagy szégyen remélem Barcelonára javalunk valamicskét jó lenne legalább dobóközelébe lopakodni..
Azért az szemmel látható hogy egyvalamire kurva jó az a Kers, a rajtnál sokat lehet fogni vele lásd Hami KImi Massa is jól jött el kár hogy összeakadtak Kimivel.
Nagy szégyen remélem Barcelonára javalunk valamicskét jó lenne legalább dobóközelébe lopakodni..
Azért az szemmel látható hogy egyvalamire kurva jó az a Kers, a rajtnál sokat lehet fogni vele lásd Hami KImi Massa is jól jött el kár hogy összeakadtak Kimivel.
Iniezione26-04-2009 15:57:22 // 62492
jobb mint a 0pont,a szégyen pedig a mérnököké,és nem a pilótáké!!!!!!!!
Buksi26-04-2009 15:56:23 // 62490
Jajj, ne haragudj! :-DDD
Iniezione26-04-2009 15:56:20 // 62489
és ha még kereket is tudnának cserélni akkor több is lehetne,de hát ne legyünk telhetetlenek:))
Tom1226-04-2009 15:56:10 // 62488
Talán még keményebbek a Kimistáknál is.;-))
Xixo26-04-2009 15:55:46 // 62487
Nehogymá 3 koszlott pontra büszkék legyünk. Szégyen ez így is a ferkénak.... :((
Tom1226-04-2009 15:55:33 // 62486
Tisztelet a kivételnek...;-))
Buksi26-04-2009 15:54:38 // 62485
Fiatalság bolondság! :-DDDDD
Tom1226-04-2009 15:54:34 // 62484
Ez is igaz...:-))
Iniezione26-04-2009 15:54:09 // 62483
Gratula KIMI,megmentette a csapatot a totális szégyentől!!!!!!!Tele vagyunk pontokkal bravo,bravo!!!!!!!!
Ferko26-04-2009 15:54:01 // 62482
Új generáció születik:
Dzsenzenisták!:-DDD
Dzsenzenisták!:-DDD
Buksi26-04-2009 15:53:30 // 62480
Igen, hosszú évek után, amikor sehol nem volt! Én nem sajnálom tőle a győzelmet, mert tehetséges, csak lehetne egy kicsivel kisebb az arca, mint aki nem feljtette el, hogy honnan indult!
Egyébként te is ugyan azt csinálod, mint a többi Cartárs! Szurkolsz valakinek és őt isteníted! ;-)
Egyébként te is ugyan azt csinálod, mint a többi Cartárs! Szurkolsz valakinek és őt isteníted! ;-)
Ferko26-04-2009 15:53:28 // 62479
Uraim!
További kellemes délutánt Nektek!:-DD
További kellemes délutánt Nektek!:-DD
HátvédRomeo26-04-2009 15:52:48 // 62478
Ez az egész idei idény egy flugos futamra elékeztet engem.
2 Hibbant meg élvezi közvetíteni. :S
Ferkánál sztem gondolkdni kéne a taktikán meg a beállításokon, és lenne eredmény.
Jaa, nincs aki gondolkodjon most, Me Braun csapatot alkotott a Gondolkodó!
2 Hibbant meg élvezi közvetíteni. :S
Ferkánál sztem gondolkdni kéne a taktikán meg a beállításokon, és lenne eredmény.
Jaa, nincs aki gondolkodjon most, Me Braun csapatot alkotott a Gondolkodó!
Ferko26-04-2009 15:52:40 // 62477
Piké.:-DDD
4-ből 4-et Ő is tud; csak éppen elbuszni!:-DDD
4-ből 4-et Ő is tud; csak éppen elbuszni!:-DDD
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.
Online members
1
Guests1
923
Forum
Recent topics
- AlfaCity
- Oldtimer and youngtimer
- 156
- International Alfa Rome...
- 159
- Chat
- Boxer fanatics
- 147
- Polish Alfisti
- Českí Alfisti
Poll
- What kind of chatrooms do you prefer?
- When will Alfa return in your opinion to the US?
- How did you find AlfaAmore.com?