Forum >> Forma-1

Satti28-03-2010 11:45:17 // 82652
Ez egy jó kis futam volt, végre akciókkal, izgalmakkal, már majdnem olyan jó volt, mint egy jobbfajta motogp futam, voltak adok-kapok rendesen.
Vettel-t nagyon sajnálom, most is hibátlanul ment, egyértelmű lehetett volna a győzelem, de a technika ördöge ismét közbeszólt. Kubica viszont csoda volt ahogyan ment, nagyon örültem a 2. helyének, megérdemelt eredményt ért el. Többen is megpróbálkoztak vele, de eredménytelenül, a "szar"-nak kikiáltott Renault-val símán vette az akadályt. Hamilton és Alonso nem egyszerűen hámozta át magát a mezőnyön, szépen csinálták, a 3. helyet a dobogón sztem Alonso jobban érdemelte volna. Webber nagyon akart most otthon bizonyítani, de a nagy akarásnak, nyögés lett a vége, hiába a rutin, nem volt elég higgadt.
Schumit viszont elég szépen "gyilkolászták" a fiatalok.
Selmak28-03-2010 11:34:20 // 82651
Alonso a 18. helyről küzdötte fel magát, elfogyasztva nem kevés gumit. Massa meg Kubicát se tudta megelőzni, pedig az retyó nem egy kategória a ferkával. Másik ok hogy mikor felszáradt a pálya újból előjött a Bachreinben már látott vonatozás. A kettős fedelű diffúzor mondjon le!
Grando28-03-2010 11:27:47 // 82650
Inkább ne legyél egyszerű, mert a fejedre száll. :DD ;)))
Xixo28-03-2010 11:23:26 // 82649
Alo nem tudta megelőzni Massát

De biztos csak úgy mondja... :))
Xixo28-03-2010 11:13:41 // 82648
Ha tényleg ennyivel lassabb, akkor eláshatja magát!
De csak nem változott ekkorát a helyzet két hét alatt... :))

Meg ha egyszerű akarnék lenni, akkor azt is írhatnám, hogy tulajdonképpen ma megverte Alonzót, szal nem is értem miért őt kell temetni, ha még ilyen szar formában is veri a spanyolt!?! :)))))))))))))))))))))))))
Grando28-03-2010 11:13:05 // 82647
Én is elolvastam vagy tízszer, hogy biztos-e... :DDD
Xixo28-03-2010 11:10:37 // 82646
Ezt Te írtad vagy feltörték az oldalad? :))
Grando28-03-2010 11:10:07 // 82645
Ezzel (nagyon sok idő után végre ismét) csak egyetérteni tudok. Ez így kevés lesz. Még csapaton belül is. ;))

Ám én még bízom benne, hogy ez csak a hagyományos Melbourne-fóbiája volt, illetve hogy a Bahreinben kapott kúrát sínyli még az a motor. Na de majlássuk. :))
Xixo28-03-2010 11:08:12 // 82644
Akkor igazából a Barichellós csapatutasításokkal sem volt gond, ugyi? :))

Amúgy szerintem is az lett volna a megoldás, hogy Massát kihozzák Alo elől még a vonatozásuk legelején. Akkor a spanyol is mehetett volna meg talán a brazil is összeszedettebb lett volna az új gumikkal...
Kazes☻28-03-2010 11:05:09 // 82643
Na, érdemes volt felkelni korán reggel, mi? És nem igen aludtál vissza, gondolom! :DDD
Kazes☻28-03-2010 11:00:19 // 82642
Ja, és Vettel akkor akarjon majd zsinórban nyerni, ha már Ferrariban csücsül, akkor majd fog is! :)))
Kazes☻28-03-2010 10:57:40 // 82641
Tényleg a kis lengyel tesót kifelejtettem, nagyonnagyotment! :))) Grat neki is, de a mai futam királya egyértelműen ALONSO! :)))))
Tom1228-03-2010 10:56:36 // 82640
Én is ebben reménykedem...:-)
Xixo28-03-2010 10:56:11 // 82639
Kicsit figyelmesebben olvasol, akkor láthatod (tőlem is) nem egyszer leírva, hogy Massa ma nem volt a toppon. Csak nem feltétlen a Te "stílusodban", lehet ezért nem vetted észre...
(Meg mintha Alo is kapott volna dicséretet...)
Tom1228-03-2010 10:55:43 // 82638
Lehet, hogy majd még annak is eljön az ideje, bízzuk csak Börnire...:-)))
Erhard 242 (Pure Energy)28-03-2010 10:55:11 // 82637
nem is kell megköszönnie de ezzel a hozzáállással tényleg nem lesz VB remélem rátalál önmagára és ez csak egy rövidzárlat volt nála ...
Grando28-03-2010 10:52:50 // 82636
A gyors köröket igaz, hogy jegyzik, de a helyezéseket nem arra osztják. Ez gondolom nem új (neked főleg nem). ;)))
szasza(SW)28-03-2010 10:52:39 // 82635

Először is gratula Button öcsémnek szépen okosan ment mint szokott.A rajt utáni baleset benne van a versenyben,mindig is benne volt.A gumi csere nagy húzás volt.

Gratula a nagy küzdelemér Alonsonak,Heminek,Vebbernek nélkülük uncsi lett volna.Kubicának gratula a védekező manőverekért nagyon jól ment megérdemelte a 2. helyet.
Jóslatom bejött volt is eső nem is,és Safety car is volt.
Még sok ilyen izgalmas versenyt idén!!:)
Tom1228-03-2010 10:50:51 // 82634
Mit kéne megköszönnie? Ennyi erővel mindenkinek köszönetet mondhatna, aki mögötte végzett és védte a saját pozícióját. :))

Pl. ezért: Láma volt, ez nem is kérdéses. Nagyon nem érezte a pályát.

...persze én sem gondoltam komolyan, hogy megemlíti, hogy: "sokat köszönhetek ebben a 3. helyezésben a csapattársamnak", anyukámnak, apukámnak, az óvónéninek, ahogy folytatni szokták...:-DD
Kazes☻28-03-2010 10:49:28 // 82633
Na, vééégre, hosszú idő után egy egész jó versenyt láthattunk! Jeah!!! :)))
Grat Buttonnak, ügyesen meghúzta a korai slicket és bejött, Vettelért kár. Hamiltont, Webbert nem sajnálom,, viszont Massa már beláthatná a 'csapatsorrendet', elég kis -finoman szólva- ügyetlenke volt és szépen elszúrta a Ferrari és Alonso versenyét is, szvsz, mert a spanyol simán pariban volt az első helyért a tizennyolcadikról is, de hát sajna ez van. Minden esetre Massa kezet csókolhat neki a harmadik helyéért. Sumi eléggé eltünt, a többiek meg vicc, Trulli még el sem tudott indulni. Röhej! De azért összességében jó volt! Hajrá! Még ilyet! Minden versenyre kell egy kis eső és széftikár! :)))



Massisták nem olvassák! :)))

Még csak most fogok visszaolvasni, nyugi! :D
Erhard 242 (Pure Energy)28-03-2010 10:47:38 // 82632
engem Alonso tesz boldoggá de látom Te meg a strucc politikát folytatod hol van a tavalyi vérmérséklet jah az csak Kiminek szólt :PPP látod én rüheltem Alonsot most még is neki szurkolok mert ő tolja a Ferrari szekerét a legjobban....
Grando28-03-2010 10:38:12 // 82631
Mit kéne megköszönnie? Ennyi erővel mindenkinek köszönetet mondhatna, aki mögötte végzett és védte a saját pozícióját. :))
Láma volt, ez nem is kérdéses. Nagyon nem érezte a pályát. Az autó sem lehetett százas, bár ez igen gyenge kifogás lesz, ha a további versenyeken is ez a különbség marad Alonso és Massa között. Márpedig hátra van még 17 futam, és ez a legfontosabb momentum. Egyet tehetett ebben a helyzetben: behozta a lehető legjobb helyre az autót.

Láttuk, hogy Hamilton hogy leaprította a gumijait a felzárkózás alatt. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy Alonso gumijai épségben megúszták a hajszát a 4. helyig - és ebből következően azt, hogy Massát utolérve csak úgy elmehetett volna mellette. ;)) Az előzéseknél pedig nyilván Massának vigyáznia kellett a gumijaira, hiszen tudták, hogy ezeknek a verseny végéig ki kell bírniuk az iramot. Még ha az valóban nem volt éppen huszáros. :DD A rajtot viszont nagyon elkapta. Szóval nem felejtett ő el vezetni, csak hát ebben most ennyi volt. Sőt még ennyi sem.
Az izgalmakat persze nem ez produkálja, hanem az a nyomulás, amit Alonso mutatott a mezőny végéről, illetve Hamilton és Webber az előzések alkalmával (esve-kelve).

Mindent összevetve qrvajó futam volt! Buttonnak ismét dícséret jár, mert profi módon vitte/vitték végig a futamot a győzelemig. Eltekintve talán a rajt utáni bakitól, ahol Alonsót megpördítette. Nemtom lessz-e ennek még utózöngéje...
A Red Bullokat egyelőre az ág is húzza. A két debil kommentátorunk meg rájuk jellemző módon most is totál benézte a kicsúszás okát. Vhogy nem tűnt fel nekik azonnal, hogy ez nem vezetői hiba. Soha nem fogom megérteni, hogy mit keresnek ott.

A lényeg pedig:
Egyéni
1. F. Alonso.......37
2. F. Massa.......33
3. J. Button ........31
4. L. Hamilton...23
5. N. Rosberg...20
Konstruktőri
1. Ferrari.........70
2. McLaren .....54
3. Mercedes...29
4. Renault......18
5. Red Bull ....18



Még sok ilyen izgalmas futamot! ;)))
Átok79146TD28-03-2010 10:12:57 // 82630
pedig sokat javult-előnyére változott.
Xixo28-03-2010 10:12:47 // 82629
Látom Téged csak az tesz boldoggá, ha valakinek nem megy! :)
Átok79146TD28-03-2010 10:11:32 // 82628
jövőhéten kiderül..:)))
Selmak28-03-2010 10:05:14 // 82627
Massa egyetlen értékelhető megmozdulása a rajt volt, utána csetlett botlott, meg IFA-skodott.
Tom1228-03-2010 10:04:53 // 82626
Erről lemaradt/unk/...:-DDD
Krisz15628-03-2010 10:02:47 // 82625
Jó kis verseny volt a végeredmény lehetett volna olyan mint két hete, de ne legyünk telhetetlenek nekem hiányzot a Palik nem volt aki kiabál pedig most tudot volna! :))))))))
Tom1228-03-2010 10:02:08 // 82624
Én inkább nem...:-DD
Cro16628-03-2010 10:00:59 // 82623
Én meghallgatnám a Hemi-Webber beszélgetést is:))
GT Ɨ|ѯ28-03-2010 10:00:38 // 82622
Így van!

Viszont Mindenkinek:-)
Tom1228-03-2010 10:00:04 // 82621
Én is, csak most regisztrálim, hogy éhes vagyok...:-))
Xixo28-03-2010 09:59:52 // 82620
Érzi azt ő, hogy ez nagyon kevés volt... :(
Ferko28-03-2010 09:59:34 // 82619
Uraim!

Kellemes vasárnapot mindenkinek! Megyek reggelizek valami finomat.:-DDD

Ez egy remek verseny volt. Sok ilyet még.:-DDDDDD
Tom1228-03-2010 09:59:30 // 82618
Az...

"Fernandót is megelőztem, a rajtnál nagyon elégedett voltam" - utána egyáltalán nem...:-/
/Massa/
GT Ɨ|ѯ28-03-2010 09:59:15 // 82617
Nálam még mindig ott van emberileg

teljesítményéhez viszont grat!:-)
LacUS28-03-2010 09:58:17 // 82616
Azért most meghallgatnám Alo-t is.

Vettelt nagyon sajnálom,azért kétszer egymás után pole-t bukni, ráadásul nem saját hibából...
Whiteskull28-03-2010 09:57:50 // 82615
Hát én is jobban bírom, pedig valamikor még a Hemii mélységekben volt. :)))))
Robert-jtd28-03-2010 09:57:33 // 82614
Épp most mondta,hogy "nagyon elégedett a harmadik helyével" :))))

Az is lehet ahhoz képest amit ma produkált!:)))
Tom1228-03-2010 09:56:39 // 82613
...ahogy kell...:-)
Ferko28-03-2010 09:56:21 // 82612
Még a végén Alonso fan leszel.:-))
Tom1228-03-2010 09:56:14 // 82611
Nem mondtam, hogy baj, majd kialakul...:-)
Erhard 242 (Pure Energy)28-03-2010 09:56:06 // 82610
nekem Alonso a favorit :P ő okosan jött előrre
Xixo28-03-2010 09:55:38 // 82609
Meg ugyi Massa 4-5 helyet bukott a boxba... persze ettől még pocsékul ment....
Whiteskull28-03-2010 09:55:23 // 82608
Viszont ettől is izgalmasabb, hogy nem tudni mi lesz. :))))))))
Erhard 242 (Pure Energy)28-03-2010 09:55:08 // 82607
veszek is egy Alonso-s Ferrari pólót....amenyire rüheltem annyira szimpatikus :DDD
Tom1228-03-2010 09:54:46 // 82606
Ilyen az "igazság"...:-))
Ferko28-03-2010 09:54:36 // 82605
Ez bizony így van.:-)
Whiteskull28-03-2010 09:54:26 // 82604
De legalább megpróbálta, és nem elégedett meg a helyével, mint ahogy a mezőny nagy része tette volna. :))
Cro16628-03-2010 09:54:17 // 82603
Massa, mint egy dühös ovis, úgy ül ott:)
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.