Ez egy elég érdekes megközelítés, amit írsz. Ugye Palik volt éveken át (10 évig?), aztán jött egy évre Mezei Dániel. Előbbi elszólásairól, a második meg a hülyeségeiről volt híres, majdnem közröhej tárgya. Többek között ezért reptették meg az M1-től. (Érdekes van ahol mégis figyelembe veszik a nézők véleményét, vagy ahogy Te írtad, hogy mégis van ahol az „Y” a gond.) A mostani párosítás sem az igazi, szerintem. Persze írhatod, hogy hogy jövök én ide, mert nekem nincs tízenezer hozzászólásom egy topicban, mint neked. De szerintem ez egy olyan fórum, ahol el lehet mondani a véleményét az embernek egy adott futamról, közvetítésről. Még akkor is, ha laikusként nézi, hallgatja azt.
Illetve szerintem a szakkommentátorok vannak értünk és nem a nézők vannak értük. Ha szakmabeli vagy az F1-ben, akkor ezt pont figyelembe kell(-ene) venned. Mert a nézőkből jön a pénz és abból van egy-egy futam, egy szezon.
A másik, hogy ha ez a két kommentátor sem elfogadható, akkor szerinted nekem (vagy akinek nem tetszenek, akkor annak) kellene elmenni és próbálkozni a műsorvezetéssel?!?
Fordítsuk meg akkor most ezt a gondolatodat. Például, ha egy étteremben azt mondanák neked, amikor kifogásolsz valamit az étel minőségén, hogy volt itt már két szakács, ha nem tetszik a főztjük, akkor menj a konyhába és főz Te jobban. Itt a lehetőség, vagy maradj csendben és egyél.
Vagy ha az autódat, nem javítják meg már másodjára sem ahogy Te szeretted volna, akkor menj el szerelőnek és szereld meg jobban, ha tudod. Esetleg a szállodai szobádat nem takarítják ki rendesen, akkor azt mondanák, hogy itt lehetőség Tommi, menj le a recepcióra és jelentkezz takarítónak és lehet próbálkozni.
Ez a megközelítés szerintem elég rossz és eléggé egyoldalú. :-)))
Forum >> Forma-1
Zsolt15519-03-2013 07:13:03 // 102348
kesa18-03-2013 17:06:43 // 102347
Nem volt nehéz, csak este már bölcsre pálinkáztam magam, és nem figyeltem ilyen apróságokra :).
Kazes☻18-03-2013 16:44:43 // 102346
Thx! Ugye nem is volt nehéz?! :)
kesa18-03-2013 16:41:23 // 102345
"Massa (Massa) stratégiáját "jó" szokás szerint feláldozták Nyalóka (Alonso) kedvéért. :P. Pedig ha egyenlően kezelnék őket, most esélyes, hogy előtte maradt volna. De ugye nincs volna... :P
Az alkesz (Raikkonen) meg jól nyomta, le a kalappal! Hiába más színű már az overálja, akkor is szimpatikus :)! (nem úgy, mint a műmájer wannaberapper tejeskávé nyomorék (Hamilton), milyen undorítóan nyilatkozott már az öreg Sith-ről (M. Schumacher)...)"

Kazes☻18-03-2013 11:36:15 // 102344
Ebben egyetértünk. :)
Xixo18-03-2013 01:48:52 // 102343
Mondjuk a Szujó letiltása a futamokról is erre vezethető vissza valószínűleg. Pedig lehet, hogy ott hasznosabb munkát tudna végezni...
Xixo18-03-2013 01:47:46 // 102342
Ezt így azért nem merném leírni. :)
Ferke18-03-2013 00:03:27 // 102341
Mellesleg fenntartom, amit irtam is, miszerint a mostani galeri nagyon langyi...hozzateve, hogy jelen helyzetben, amikor minden fontos poszton, ami csak befolyassal birhat, vagy ahol mikrofon es/vagy kamera is van, a kis(z)-konyv beelozi a szakmaisagot, igy kesz csoda, hogy egyaltalan ez van, ami van.:-)
Ferke17-03-2013 23:56:34 // 102340
Ha mar tolem indult, akkor reagalok: Nem lehetseges, hogy egyikunknek ezzel,masikunknak azzal van baja, es csak neked jon le ugy, hogy senki nem jo?:-) Koltoi a kerdes..:-)
pb_17-03-2013 23:52:29 // 102339
Rendesek ezek.))
pb_17-03-2013 23:52:06 // 102338
Azért palik még beugor6na, csak 1,2 futamra.))
pb_17-03-2013 23:49:54 // 102337
"milyen undorítóan nyilatkozott már az öreg Sith-ről...)"
Ezt hol?
Ezt hol?
Kazes☻17-03-2013 23:35:22 // 102336
És ha rendes neveket is tudnál írni, mennyivel jobb lenne... :)
Xixo17-03-2013 22:08:10 // 102335
A Szujó mellé kéne találni egy olyan embert, aki élvezetesen tud közvetíteni. Szerintem ő elég jó lenne a szakmai részére, csak ettől még uncsi. WG meg könnyen felejthető lenne.
(Paklilacinak is volt egy-két jobb éve, mikor már belemelegedett, de még nem kezdte a gyulámozást. Igaz, hogy szakmailag akkor se volt százas az emberünk, de volt hangulata.)
(Paklilacinak is volt egy-két jobb éve, mikor már belemelegedett, de még nem kezdte a gyulámozást. Igaz, hogy szakmailag akkor se volt százas az emberünk, de volt hangulata.)
kesa17-03-2013 22:04:32 // 102334
Összességében nem volt rossz, és ferraris szemszögből kimondottan biztató az idényre nézve (még ha mindig el is mondják, hogy az Aussie pálya nem mérvadó, mégis gyakran az lesz a bajnok, aki behúzza ezt a pályát is).
Massa stratégiáját "jó" szokás szerint feláldozták Nyalóka kedvéért. :P. Pedig ha egyenlően kezelnék őket, most esélyes, hogy előtte maradt volna. De ugye nincs volna... :P
Az alkesz meg jól nyomta, le a kalappal! Hiába más színű már az overálja, akkor is szimpatikus :)! (nem úgy, mint a műmájer wannaberapper tejeskávé nyomorék, milyen undorítóan nyilatkozott már az öreg Sith-ről...)

Tommi17-03-2013 21:51:07 // 102333
A kommentátor-témára kicsit rákapcsolódva: nem nagyon ült még olyan ember a kommentátori székbe, aki itt megfelelt volna a társaságnak :))) Srácok, lehet jelentkezni, próbálkozni, menjetek el, ha úgy érzitek, hogy jobban tudnátok csinálni :) Bár ha az elmúlt X évben Y számú riporter sem volt jó, akkor lehet, hogy nem az Y számmal van a baj :)))
Xixo17-03-2013 21:35:27 // 102332
Akkor mi volt a kérdés? És hol a fonal??? :)
Ferke17-03-2013 21:31:41 // 102331
Jól van, remekül leírtad a korábbi hsz-em velejét, viszont akkor most te is szemüveges vagy:)
Kazes☻17-03-2013 20:34:50 // 102330
Gondolom, mert ezt várják el tőlük, merthogy a nagyok, a kűűűfőőődiek is így nyomják! :)))
Zsolt15517-03-2013 20:21:46 // 102329
Jó lenne, ha lenne egy csatorna, ahol nincs egy ilyen jóképességű sem. Szívem szerint levettem volna a hangot a tv-ről, de úgy viszont a motorhangokat is kizártam volna. Nem tudom miért érzik úgy, hogy folyamatosan nyomni kell a sódert.
pb_17-03-2013 20:09:52 // 102328
Csak nyugodtság, még csak ma kezdődött.))) Amúgy duig én sem nagyon nézegettem a nyetet.D
Kazes☻17-03-2013 20:09:48 // 102327
Jóságosságosság...! :) Ezek után rajtad van ellenző, vagy nincs..?! :)))
Xixo17-03-2013 20:02:47 // 102326
Hát már tiszta lázba vagyok! :)
Reggel be is izzítottam a felvevőt, de a csöves 4gb pendrájvra csak a fél futam fért rá (lehet mert ezt hdben adják?). A másik felére meg várhattam délutánig, elzárva a világtól net, tv, telefon nélkül...
Most meg nem győzöm feldolgozni a sok infót! :)
Egyébként meg rohadt szar livetiming nélkül nézni, mert a barátaink nem nagyon osztják az infókat a tévébűl.

pb_17-03-2013 19:57:33 // 102325
Ezt a sok kérdést.)))
Taxi33™17-03-2013 19:48:19 // 102324
Élet, halál és pezsgő a Forma-1-ben Avagy a régmúlt pillanatai.
Xixo17-03-2013 19:47:59 // 102323
"Mi volt gusztustalan!" Ez mit jelent? Mert sajnos nem tudom értelmezni ezt a mondatszerkezetileg hibás mondatot. :)
Amúgy az vót a csúnyaság, hogy +1 kört adtak neki, hogy a híró biztos megelőzhesse a másodszámút, aki zsinórban a 3. futamon volt jobb nála.
Vedd le a munkavédelmi szenyódat, menj be és a nagytévén nézd a futamot, mert a műhelybe biztos nem látod jól! :)))

Kazes☻17-03-2013 19:45:53 // 102322
Ferke17-03-2013 19:29:58 // 102319
Mi volt gusztustalan! Vedd már le a szemellenződet, akkor rájössz....a nemtudommire:)
Ferke17-03-2013 19:28:21 // 102318
Nem nekem van szemellenzőm:)
Buksi17-03-2013 18:57:35 // 102317
Biztos nagyon izgult! :-DDD
Xixo17-03-2013 17:52:51 // 102316
Na igen, jobb volna versenyeket nézni, mint pl a mai taktikázást.
Selmak17-03-2013 17:36:45 // 102315
Nyújí edzésautója lehet, hogy idén már kevés lesz (tavaly is csak épp elég volt)
Igen elég kockázatos taktika, ráadásul megöli a versenyt ha az elején elhúz Vettel, az Abu Dhabi és a Brazil pályán mutatott átgázolok a mezőnyön sokkal jobban tetszett. Simán tudna Vettel alatt a RB nem polból előzésre optimalizáltan is futamot nyerni.

Xixo17-03-2013 17:07:10 // 102314
Tudja ő is és pont az nem tetszett neki se.
Xixo17-03-2013 17:05:52 // 102313
No hát ezen is túl vagyunk. :) Nem volt túl izgi.
A Ferrari még mindig a leggyorsabb a versenyen.
A taktika még mindig hagy némi kivánnivalót.
Massa első futamon való "elboxtaktikázása" rendkívül gusztustalan volt.
Nyújí edzésautója lehet, hogy idén már kevés lesz (tavaly is csak épp elég volt).
A lótusz vajh meddig bírja ilyen jó formában?
Mi lett a mekivel?
Mi lesz a mercivel?

Selmak17-03-2013 16:55:46 // 102312
Ferraris szemellenződet ha levennéd lehet hogy feltűnne az ok, hogy miért később hozták ki Massa-t.
Ferke17-03-2013 16:51:36 // 102311
Előbb is eszembe juthatott volna:)
Ferke17-03-2013 16:51:13 // 102310
Azt hiszi kötelező, mintha tradíció lenne:)
GT Ɨ|ѯ17-03-2013 16:40:49 // 102309
Teljesen korrekt:-)
Azzal jobban jársz
Azzal jobban jársz
Kazes☻17-03-2013 16:14:34 // 102308
Azzal még jobban is jársz... bár nem korai még egy kicsit?! :)))
Kazes☻17-03-2013 16:13:43 // 102307
A rajtnál néha én is szoktam, akkor már én is palikos vagyok?! :)))
afri17-03-2013 16:09:55 // 102306
hát a rajtnál eléggé Palikos-hangulatot teremtett!
ordibál ez is baszki!
:-DDD
de méééé, mééé kell ezt csinálni??!
ordibál ez is baszki!
:-DDD
de méééé, mééé kell ezt csinálni??!
Ferke17-03-2013 16:08:32 // 102305
Hidegben mindig gyenge...aham. Asszem megyek vacsizni, ez nekem már sok:)
Ferke17-03-2013 16:06:38 // 102304
Ezzel most mivan? Massa ott bukta el, hogy később cserélt...ezt a 8 éves fiam is leszűrte a futam alatt....Ezzl mi a gond? Van még valami a tarsolyodban?
Ferke17-03-2013 16:04:04 // 102303
Így ahogy mondod...a taktika miatt nem kellett megerőltetnie magát egész futam alatt, így megengedhette magának, sem a gumijai, sem az autó nem volt túlgyilkolva.
Ezt az utolsó körös leggyorsabb kört sokan eljátszották már korábban is, köztük a tavaly év elején szenvedő Ferrari is, Massaval, nem egyszer....
További szarkasztikus hsz is van?
Ezt az utolsó körös leggyorsabb kört sokan eljátszották már korábban is, köztük a tavaly év elején szenvedő Ferrari is, Massaval, nem egyszer....
További szarkasztikus hsz is van?
Selmak17-03-2013 15:09:35 // 102302
massa-a-rossz-strategiat-okolja Jaj szegénykém a "Fernando faster then you" jobb lett volna?
Selmak17-03-2013 14:10:31 // 102301
Kimi azért ment az utolsó előtti körben egy leggyorsabb kört mert csak a taktika...
Selmak17-03-2013 14:08:25 // 102300
Inkább a ne vigyorogj mert fejbe váglak ezzel a tányérral arckifejezés.
Buksi17-03-2013 12:44:33 // 102299
SZVSZ Szujónak jobban állt, amikor riporterkedett a boxutcában, meg erre-arra! Sztem kommentátornak nem annyira jó!
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.
Online members
1
Guests1
700
Forum
Recent topics
- Oldtimer and youngtimer
- 156
- AlfaCity
- International Alfa Rome...
- 159
- Chat
- Boxer fanatics
- 147
- Polish Alfisti
- Českí Alfisti
Poll
- What kind of chatrooms do you prefer?
- When will Alfa return in your opinion to the US?
- How did you find AlfaAmore.com?
Members
New members
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV