Forum >> Ti kire dudáltok? (autós szégyentábla :)

Zsolt15510-03-2006 07:00:47 // 616
Tegnap este az M3 kivezető szakaszán, egy hölgy a Daewoo Matizzal, és ahogy alkalma volt rá berántotta magát a belső sávba, kőkeményen 65-70-el nyomta neki. Egyszerűen nem lehetett megelőzni, csak jobbról kikerülni. Ha abból a sávból akar balra kanyarodni csak Polgár után teheti meg, de az még kb. 170 km onnan. Tegnap előtt Debrecenbe mentünk, és az autópályán 150 km/h-val haladtunk. Hárman úgy jöttek be elénk, hogy nem néztek a tükörbe. A legjobb egy kék Peugeot Boxer volt, aki csak áthúzta a kormányt irányjelzés nélkül úgy 80-90-el, akkor, amikor már csak egy kocsihosznyira voltam mögötte. Satufék. Barátom almát evett, miközben a ballábát feltette a műszerfalra. Gratulálok! Ne adj isten baleset lett volna biztos azt mondják, hogy azért következett be, mert mi gyorsan mentünk. Ezért nem valósak a statisztikai adatok! Mert igen, ha én is egy személygépkocsival 80-al megyek az autópályán akkor nem következik be. De azt nem vizsgálják, hogy milyen felelőtlenül vezetnek egyesek! Egyszerübb azt mondani: Gyorshajtás miatt következett be!
csocsi28-02-2006 16:49:28 // 615
Bizonyos esetekben a 80 már száguldás. Tavaly nyár elején Dújvárosba mentünk a kollegámmal, a gyűrűsi emelkedőnél 2 germán lakóbusz ment előttünk, előtte pedig egy ifa. Az egyik lakóbusz elkezdte előzni az ifát a másiknak több esze volt az nem. Mire elfogyott az emelkedősáv már melléért, de mögöttünk feltorlódtak az autók és nem akármilyen dudakoncert keletkezett. Az a r... német nem volt hajlandó beállni az ifa mögé mikor belátta hogy nem tudja megelőzni. Legszívesebben kiszálltam volna kitépni a volán mögül. SZáguldhattunk vagy 30-40 tempóval :(((((
csocsi28-02-2006 16:43:51 // 614
Ezt szépen megfogalmaztad
Kilo166 (Droid#1)28-02-2006 16:42:00 // 613
Ez nem igaz... egy Alfa mindenhol és mindenkire veszélyes, különösen a magától elszálló BMW,Mercedes,Seat,Renault sofőrökre. :))))
csocsi28-02-2006 16:24:24 // 612
Biztos vagyok benne, hogy más is kikormolja időnként a gépet :-)
kando.28-02-2006 13:40:43 // 611
Szerintem ezzel nem vagy egyedül, megnyugodhatsz :)))
Xixo28-02-2006 13:38:24 // 610
Vagy tényleg csak én vagyok ilyen, hogy néha megnézem, hogy mit tud a vasam??????????? :-)))))))))))))))) Mert akkor inkább átnézek AZ UTCA ÁLDOZATAI topicba! :-))))
Xixo28-02-2006 13:34:31 // 609
NEM SZOKÁSOM A SZÁGULDOZÁS!! De néha jól esik kipróbálni, hogy mit bír a vas! És szerintem a legalkalmasabb az autópálya, ahol nem veszélyeztetek senkit! Hidd el, hogy a városban nem hajtok így. Szerintem sokkal veszélyesebb dolog a városban 100-al menni, mint a pályán 190-el. Mi van, ha nem adnak meg neked egy jobbkezet vagy kilép eléd egy részeg neadj isten kiszalad egy gyerek?????? Tuti te leszel a hunyó!! Amúgy meg ha 130-al megyek, akkor se jöjjön ki elém senki 80-al előzni........
csocsi28-02-2006 08:12:10 // 608
VAzze most szólsz nemrég adtam el egyet, de utánanézek :-)))
kando.28-02-2006 08:00:43 // 607
Esetleg próbáld meg valami ,,NASA'' nevű cégnél, vagy van valami U.S. Army Inc. is, hátha vannak tippjeik... :-PPPP
Zsolt15528-02-2006 07:58:23 // 606
Ez Alfa 155!!! Nem Ferrari F1! Hah, egyszer talán Ők is belépnek a király kategóriába! Talán! Csak a fékkel vannak gondjaim! Unom, hogy ha azonnal meg kell állnom akkor mindig ki kell dobnom a horgonyt az ablakon. Már többszőr szóltak, hogy rongálja az utakat. :-))) ui: Nem tud valaki valami jó fékezőernyőst???
kando.28-02-2006 07:57:58 // 605
MEgemlítsük a Site-fejlszetési osztályon, hogy lehessen az Amorén cirill és görög betűket rajzolni/írni ? :)))) Ha már Alfa, legalább alfától omegáig lehessen írni :)))
Mike.28-02-2006 07:56:58 // 603
De az engem is b@sztat, ha egy topicban mindenről szó van csak arról nem amiről a topic szólna.:-(
kando.28-02-2006 07:55:29 // 602
Áhh, még laszik ilyenkor.. Mire meg ide benéz, már rég túl leszünk ezen a témán :)))
csocsi28-02-2006 07:53:33 // 601
Akkor húzzuk meg magunkat :-))))
csocsi28-02-2006 07:53:08 // 600
:-))))
Mike.28-02-2006 07:53:07 // 599
Ahogy nézem minden topic szét lett OFF-olva. Majd kaptok,-unk Halesztől. :-)
Cs.Alfa28-02-2006 07:52:03 // 598
Ha lenne cirill betűm,avval írtam volna pár grat.sort Neki...:-)))))))))))))
kando.28-02-2006 07:51:04 // 597
Nahát, miket nem lehet kapni a KGST piacokon... :)))))
csocsi28-02-2006 07:50:55 // 596
:-)))))
Cs.Alfa28-02-2006 07:50:08 // 595
Ja. Meg Vosztok hajtómű.... :-))))))))))))))))))))))))))
kando.28-02-2006 07:48:20 // 594
Ebben biztos DCS tunying van :-)) :-PPPP
Cs.Alfa28-02-2006 07:46:23 // 593
Elnézést a tamáskodásomért,de méf a Ferrari F-1 sem tud kettesben 190-et....
csocsi28-02-2006 07:43:17 // 592
Nézek valami környezetvédelmi plecsnit a számodra :-))))
csocsi28-02-2006 07:42:38 // 591
Most már csak az a kérdés marad milyen is a gép????? Milyen motor, váltó, stb tudja ezt a tempót biztosítani :-))))))
Zsolt15528-02-2006 07:42:19 // 590
Igen, az alacsony fordulatszám miatt kettesben még rángat 190-nél, ezért az optimális károsanyagkibocsátás érdekében kell visszakapcsolnom az egyes fokozatot! Menni menne olyankor, de valahogy akkor nem húz annyira, és semmi rugalmasság nincs benne! A nyomaték görbéje is akkor a legkisebb! A 220 km/h körüli kapcsolás már ideálisnak mondható! Akkor duruzsol kellemesen a motor! Úgy érzem kötelességem védeni a környezetemet!!! :-)))
Cs.Alfa28-02-2006 07:41:37 // 589
Bocs...ÚGY
Cs.Alfa28-02-2006 07:41:05 // 588
Hááááát,ismervén az Alfákat,tuti úgí van ahogy írta...:-)))))))))))))))))))))))
csocsi28-02-2006 07:39:39 // 587
Ne vedd komolyan :-))))))))))) HA egyszer valakinek ilyen szuper gépe van, hogy 2-ban megy 180-at azt meg kell dícsérni :-))))))
kando.28-02-2006 07:38:57 // 586
:-)))) Korán van még, de leesett ;-)
Cs.Alfa28-02-2006 07:38:07 // 585
Én lennék a hülye,értetlen?
csocsi28-02-2006 07:37:08 // 584
:-))))))) Jól adtad elő :-))
Cs.Alfa28-02-2006 07:34:56 // 583
Valamit félreértek...kettesben megy 190-et?Azért rángat? :-)))
Zsolt15528-02-2006 07:28:27 // 582
Én általában azért megyek/tépek ilyen tempóban, mert - legalább is nekem - ebben a sebesség tartományban rángat a kettes, és állandóan vissza kellene kapcsolnom az egyes fokozatot. A harmadikat már így is félve kapcsolom, a negyediket csak ritkán tudom kihasználni, és csak álmodozom ilyen érzés lehet az ötödikben haladni. Nagyon nagy vágyam kipróbálni, de mire kihúzatom, és sikerülne már ott is van az ország határ! Hihetetlen milyen kicsi ez ország! Egyszerűen nem lehet rendesen közlekedni!!! Ez abszurdum!!! De természetesen csak az autóm állagát védem ilyenkor! Semmilyen mögöttes szándék nincs benne! :-)))
Cs.Alfa28-02-2006 07:27:58 // 581
Az enyém is megy annyit,sőőőőt......de a hármason nincs olyan nagy távolság,ami miatt ennyire sietni lenne érdemes. A forgalmat figyelembevéve,vagy 10 perccel előbb érhetsz Pestről Miskolcra. Természetesen igazad van abban,hogy amit egyik-másik busz,vagy kamion csinál,az nonszensz.... De ők az erősebbek,nagyobbak. Nem vigasztal,ha kétszázzal találkozom velük.....
csocsi28-02-2006 07:17:26 // 580
A gyengébbek kedvévért? Ez nem valami megtisztelő "számunkra" :-(
Mike.28-02-2006 07:15:31 // 579
Bár nem nekem szól a kérdés, de .. Azért mert ennyit megy az autóm. :-P És ha csak 150-el megyek akkor jó, hogy kijön elém 80-as tempóval? Tudni kell, hogy a német és osztrák pályákon már magyarul is kiirják, hogy jobbra tarts! Szerinted ez véletlen?
csocsi28-02-2006 07:15:12 // 578
:-))))
Cs.Alfa28-02-2006 07:10:29 // 577
Szia! Már bocsáss meg,de miért kell 190 felett tépned?
Mike.28-02-2006 07:10:14 // 576
A németeknél ezt akarják bevezetni a következő téli szezonban. És én is egyetértek vele. :-)
Zsolt15528-02-2006 07:02:00 // 575
Ha Volánbusz volt, akkor nem is mondj többett! Egy-kettő hihetetlen agresszívan tud vezetni! Döbbenet, hogy ezekre az emberek szállítását bízzák! Írtam már többször is, hogy a maximális sebesség emelése ilyen veszélyekkel - is - jár. Hogy várja el az ember egy hétvégi autóstól, hogy körültekintően váltson sávot, ha azok akiknek a legnagyobb felelősség tudattal kell(-ene) közlekedni, azok sem teszik meg. M3 kedvenc helyem, az ilyen közlekedésre. Sajnos azt kell mondanom, hogy szinte tipikus történet a magyar utakon! Az a baj, hogy ha megteszed, akkor feljelenthetnek téged veszélyeztetésért. Biztos, hogy legalább tízen tanúsítanák. Mert azt ugye senki nem látta, hogy a buszos milyen gyökér volt, viszont a te mutatványodat legalább tíz utas látná! Ráadásul csak az utasok sérülnének, és nem a vezető! Remélem nyomtad neki a kürtöt rendesen!!! BKV-s ismerőstől hallottam a következő történetet. Egy BMW-s sérelmezett valamit, és a megállóban a busz előtt megállt, kipattant az autóból, felszállt a buszra és elkezdte ütni a fülke ajtaját. Kiszedlek, megöllek, k...anyádat, stb kiáltásokkal. A buszos csengetett bezárta az ajtókat és elindult. BMW-s barátunkat egy teljes megállónyi távolságra vitte az autójától, ami behúzott kézifékkel, nyitott ajtóval, járó motorral maradt a helyszínen. Állítólag a haragja elég hamar könyörgésre alakult, és futva indult vissza a 10 saroknyira lévő autójához. Folytatása nem volt a történetnek, mert a BMW-s nem tett feljelentést. -----------
Zsolt15528-02-2006 06:59:41 // 574
Ha Volánbusz volt, akkor nem is mondj többett! Egy-kettő hihetetlen agresszívan tud vezetni! Döbbenet, hogy ezekre az emberek szállítását bizzák! Írtam már többször is, hogy a maximális sebesség emelése ilyen veszélyekkel - is - jár. Hogy várja el az ember egy hétvégi autóstól, hogy körültekintően váltson sávot, ha azok akiknek a legnagyobb felelősség tudattal kell(-ene) közlekedni, azok sem teszik meg. M3 kedvenc helyem, az ilyen közlekdésre. Sajnos azt kell mondanom, hogy szinte tipikus történet a magyar utakon! Az a baj, hogy ha megteszed, akkor feljelenthetnek téged veszélyeztetésért. Biztos, hogy legalább tízen tanúsítanák. Mert azt ugye senki nem látta, hogy a buszos milyen gyökér volt, viszont a te mutatványodat legalább tíz utas látná! Ráadásul csak az utasok sérülnének, és nem a vezető! Remélem nyomtad neki a kürtöt rendesen!!! BKV-s ismerőstől hallottam a következő történetett. Egy BMW-s sérelmezett valamit, és a megállóban a busz előtt megállt, kipattant az autóból, felszállt a buszra és elkezdte ütni a fülke ajtaját. Keszedlek, megöllek, k...anyádat, stb kiáltásokkal. A buszos csengetett bezárta az ajtókat és elindult. BMW-s barátunkat egy teljes megállónyi távolságra vitte az autójától, ami behúzott kézifékkel, nyitott ajtóval, járó motorral maradt a helyszínen. Állítólag a haragja elég hamar könyörgésre alakult, és futva indult vissza a 10 saroknyira lévő autójához. Folytatása nem volt a történetnek, mert a BMW-s nem tett feljelentést.
Pietro27-02-2006 15:18:38 // 573
grrr... szórakoztok velem? akkor majd jól rátok dudálok! ;-))))))
Pietro27-02-2006 15:12:42 // 571
3,5 sec alatt!!!
Poló27-02-2006 15:11:16 // 570
Lehúzódsz az útszélére és nekiállsz kereket cserélni :))))
Whiteskull27-02-2006 15:10:24 // 569
Meg is beszéltük. Csak azt kéne eldönteni, hogy ha útközben elered az eső, akkor mi a teendő.
Pietro27-02-2006 15:07:45 // 568
földúton meg murva-gumi :-D
Whiteskull27-02-2006 15:06:54 // 567
Hát sokkal rövidebb a fékút azzal. :))
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.