Forum >> Autóvásárlás

Alexander27-03-2011 18:43:20 // 28060
Sziasztok! Én megnéztem a még a hét elején ezt a 156ost. Az hogy nincs hozzá már alufelni szerintem a legkisebb gond. A kedves eladó (tulaj) szerintem nem épp a hozzáértő alfások közül keresi a vevő jelölteket.. Apró hibái pedig a következők amiket elmond saját bevallása szerint a gépháztető megvan nyomódva középen púpos, a küszöb spoiler levált tehát ragasztásnál elvan engedve, mindkét oldalt és rossz ablaktörlő lapátot kell cserélni:) Ezeket sorolta az eladó!
Amit én tapasztaltam:
Miután nagynehez kinyillik a gépháztetö rájöhet az ember hogy az eleje összevolt törve ami számomra még nem is lenne annyira kiábránditó de elég sietösen lett megcsinálva hiányzó nem odaillö csavarok patentok letört piros géptetö nyitókar.Hiányzó relé takaró doboz.. Még a ködlámpára se volt rádukva a kábel, nyitott első ajtóknál jól látható a hanyag sárvédö felrakás nyomai...
Állítólag 2 évet állt garázsban kivont forgalmival azért ennyi a km. Ami még hihető is lenne de mivel telefonban csak kisebb sérülésekről volt szó ezek után már nem voltam kíváncsi a többire szervizkönyv amúgy 2007 évégig vezetve utána állt 2 évet 1éve van nála..
Amúgy az eladónak abban igaza van ennyiért miért várok többet főleg ha még valós is lehet a km. Csak tudtam volna előre hogy igen vannak kisebb bajok megsérült az eleje javítva lett és azért ennyi csak az ára. Ha ezt mondja előre telefonban akkor még lehet meg is vettem volna...
koz27-03-2011 11:47:11 // 28059
Az álamfő hirdeti.
Piritu - 1.000.00025-03-2011 20:39:00 // 28058
Valószínű, ez is az átverés része lehet. Aki nem ismeri a felszereltségi szinteket, észre se veszi, hogy 100-150 ezerrel átverték :-(((
Liquid25-03-2011 20:23:47 // 28057
eladták külön a nyárigumikkal, vagy lenyúlta a tisztelt nepper
Dévid25-03-2011 20:19:52 // 28056
Néztem a képeket, azokon nem látok semmi hibát. Legalábbis külsőleg egyben van, egy képről meg nem lehet megmondani a rétegvastagságokat, stb-t. A kilométeróra állás is kicsi, ahogy elvárja a kedves vevő egy 6 éves autótól.
Piritu - 1.000.00025-03-2011 20:11:09 // 28055
Hová lettek az alufelnik? Se a képen, se a szövegben. Az Exclusive kivitelnek tuti tartozéka volt.
Liquid25-03-2011 19:58:32 // 28054
nagyon jól mutat, de meg kéne nézni élőben
kíváncsi volnék mik azok az esztétikai hibák
EngineCoffeeTables25-03-2011 19:48:30 // 28052
Már a 85. ablakot nyítom meg és még mindig nem látom az autót:DDDDDDDD
Tibooo25-03-2011 19:28:52 // 28051
Sziasztok

Mi a véleményetek ezzel az autóval kapcsolatban? Kíváncsi lennék!

http://www.hasznaltauto.hu/auto/alfa_romeo/156/alfa_romeo_156_2.0_jts_exclusive-4611257
zee25-03-2011 19:00:23 // 28050
Sziasztok

Érdemes lehet behozatni?

http://www.autoscout24.it/Details.aspx?id=192346809
Vader (a Gróf)24-03-2011 21:30:44 // 28049
http://www.youtube.com/watch?v=VF-Day8EC3g
Vader (a Gróf)24-03-2011 21:28:49 // 28048
...vagy a dementorok...huáááááááá
ALFI15624-03-2011 21:22:30 // 28047
Na ezért kitiltanak.Jönnek a moderátorok.
atesssz24-03-2011 21:09:15 // 28045
biztosan sokszor ültek benne 12-13-an :)
vm24-03-2011 21:07:19 // 28044
2001-es vas, és a bőr szanaszéjjel...
atesssz24-03-2011 20:41:21 // 28043
0FF
nem bizony, direkt nem akartam megnevezni a fajt :)))
0N
cseko7624-03-2011 20:40:15 // 28042
felakasztanak, meglincselnek..... értsd idézőjelben :)
ALFI15624-03-2011 20:38:05 // 28041
Nehogy leírd milyen fajra gondolsz mert kizárnak,kitiltanak,lelőnek :)
atesssz24-03-2011 20:36:27 // 28040
0FF

a magyar, és az ember kifejezéssel nem értek egyet :)))

0N
cseko7624-03-2011 20:32:45 // 28039
főleg,h olyan szép magyarul ír :))) smith-szólunk hozzá :)))
ALFI15624-03-2011 20:30:04 // 28038
Biztos jólszituált magyaremberé.
ALFI15624-03-2011 20:22:22 // 28037
Ha euro2 akkor több.Akkor 630-körül van.
atesssz24-03-2011 20:21:26 // 28036
zee24-03-2011 20:12:58 // 28035
De a 136 lovas 156 nál eur2,úgy tudom. Lehet tévedek...
ALFI15624-03-2011 20:05:21 // 28034
Ebbe az évjáratba 136 illetve 141 lovas van.Ugyan az.Szerintem is euro3.Azzal 470 a befizető.
zee24-03-2011 20:03:30 // 28033
Az akkor a minimum 140Le-s 10V változat ugye? Úgy tudom az már eur3-as.
Atesz198724-03-2011 20:02:22 // 28032
"Szerintem nem attól leszek jó Alfás és olasz autó hívő, hogy zsákba dugom a fejem és nem veszek észre más márkákat vagy strucc politikát folytatok és nem beszélek arról, hogy jelenleg az Alfának nincs igazán minden igényt kielégítő autója!"

Erről kérdezd meg Csocsi véleményét! :) Egyébként az Én ötletemen nem gondolkodtál? Különíts el kis pénzt az autóvásárlásra szántból, és vegyél belőle valami játszós Alfát. Pl.: egy régi spider? Az eléggé kuriózum, és nem túl drága. Vagy egy75-ös Alfa, 3 lityis motorral? A transaxle, meg az Alfa érzés kedvéért? :)
ALFI15624-03-2011 19:58:33 // 28031
Ha euro 3-as akkor 500-ba megáll.
zee24-03-2011 19:53:23 // 28030
Köszi Totti! :)
Vikking 31124-03-2011 19:52:22 // 28029
TI az sokkal jobb ... :) De ez sem szar :) De TI manuálváltóval és tetűablakkal... :) Pirosban, berlinában:)
Totti24-03-2011 19:49:49 // 28028
5-600 ezer környékén van kb!
zee24-03-2011 19:48:47 // 28027
Bocsi, lemaradt: 2.4 JTD-ről lenne szó.
zee24-03-2011 19:48:14 // 28026
Sziasztok!

2000-2001 körüli 166-ra mennyi lenne a regadó?

köszi
cseko7624-03-2011 19:00:48 // 28025
159

valaki tud erről valamit?
atesssz24-03-2011 06:43:41 // 28024
álomautó
reális az ára?
Poló23-03-2011 17:20:55 // 28023
Azt mondta a csávó, hogy az sz@r, 300 valamennyi lóerőt emlegetett, a dízelre meg 500 lovat és 1000 nyútont :D
ystuc23-03-2011 17:04:03 // 28022
Akkor nekem mákom van, hogy szoktam hajtani W12-es A8-ast? Igaz, az benzines. :-P
:-D
sparco23-03-2011 16:33:10 // 28021
Na, hogy oldjam egy kicsit a feszültséget!!!
Mi a véleményetek erről az autóról??? Esetleg ismeri valaki? Megéri az árát???

A.R. 156 2.4 jtd
GEORGE21-03-2011 13:04:59 // 28020
Értem.
De mint 7 éve Alfázó bele láttál bizonyos Alfás betegségekbe, amit a szintén ennyi alatt OFF-al járók is tudnak a saját márkájukról.
Az írásodból pedig az jön le, hogyha váltasz akkor eljő számodra a "kánaán" de most mondom, hogy csalódni fogsz, ha hibamentességet gondolsz....
vm21-03-2011 12:38:50 // 28019
Az első mondat sajnos nagyon valós, és érthető :(
Csótány21-03-2011 11:12:42 // 28018
sziasztok

külföldre költözés miatt elado az autom elég sürgös lenne ha valakit érdekel keressen nem szeretném oda adni vmi neppernek kabát gombokért:(nagyon jo kis auto végig vezetett szervizkönyv stb...
:Szájmon:QV:147:GT:21-03-2011 03:21:17 // 28017
7 éve vagyok elkötelezett tagja az Alfa Amore-nak, és ezalatt 4db Alfa Romeom volt.
Viszont 7 év után először fordul elő, hogy nem tudok az Alfa kínálatából választani és szerintem nem velem van a gond!

Ha visszaolvasod a topicot akkor láthatod, hogy a 3.2V6 GT-vel kapcsolatban kértem tanácsokat, és nem egy OFF-ról! Ez egy Autóvásárlással kapcsolatos topic ahol leírtam, hogy szeretnék ismét egy Alfát venni de nehéz a döntés mert vannak csábító OFF-ok!

Szerintem nem attól leszek jó Alfás és olasz autó hívő, hogy zsákba dugom a fejem és nem veszek észre más márkákat vagy strucc politikát folytatok és nem beszélek arról, hogy jelenleg az Alfának nincs igazán minden igényt kielégítő autója!
:Szájmon:QV:147:GT:21-03-2011 03:21:12 // 28016
Látom ezt a 9litert nagyon szeretitek kiragadni a hozzászólásomból.... :))

Utoljára írom le és be is fejezem ezzel a témát a részemről...!!!
Tisztában vagyok azzal, hogy ezek gyári adatok és a való életben ezeket a fogyasztási adatokat nem lehet produkálni!!!! Tudom, hogy egy 3.0 vagy 3.2-es motor nem fog benzint termelni és nem is azt várom, hogy egy Matiz-hoz hasonló fogyasztási adatokat produkáljon...
(Azaz azt várom, de az az idő még nem jött el... :DD)

Miután mindenhol azt hallom és itt az Amoren is többen megerősítettek, hogy a 3.2 GT nagyon sokat fogyaszt és ugyanakkor szintén mindenhol azt hallom, hogy a 330ci ahhoz képest, hogy milyen menetteljesítménnyel rendelkezik keveset fogyaszt, ezért leírtam a 2 autó gyári fogyasztási adatait, amely szerint is több mint 3liter az eltérés!!!
Azaz tapasztalatim szerint, átlagban vegyes használatban kb3-4 liter eltérés van a 2 autó közt, viszont teljesítményben nincs ekkora eltérés...
Ennyit akartam kihozni az egészből és nem azt, hogy a BMW 330ci 9litert fogyaszt, mindig minden körülmények közt! :D
:Szájmon:QV:147:GT:21-03-2011 03:20:49 // 28015
Az "alfás" alatt nem a társaságot értettem hanem az Alfát mint autót!
Nekem eszembe se jutna csak és kizárólag a társaság miatt Alfát venni...ilyen erővel Suzukit is vehetnék...:)))))
(Csak nehogy ezt a mondatomat is valaki kiforgassa... :D)
:Szájmon:QV:147:GT:21-03-2011 03:20:37 // 28014
Igen, több az OFF a listámon és igen szeretem az Alfa Romeot!
Ezért is van rajta a listámon!
Hol itt a marketing? :))
Erhard 242 (Pure Energy)20-03-2011 22:56:56 // 28013
no remélem értik a célzást :)
Ferko20-03-2011 22:54:59 // 28011
Igen, de itt most a fogyasztásra volt kihegyezve a hangsúly. HA csak ez a cél, akkor a futásteljesítmény függvényében nem biztos, hogy megéri.
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.