Azért azt hozzá kell tenni, hogy "hatásvadászat" céljából egy kissé kiforgatták, amit Moss mondott:
„Őszintén szólva úgy gondolom, szerencséje volt, hogy ennyi bajnoki címet gyűjtött össze.” – nyilatkozta Sir Striling Moss.
Nekem ebből annyi világos, hogy kevesebb szerencsével "csak" 3 - 4 - 5x lett volna VB, nincs ebben semmi támadás, ez mindenkinek világos.
/Mossnak meg kb. ennyiszer NEM volt szerencséje, ilyen az élet...:-)/
Egyébként akit érdekel, a hét végén cserélem a videókat és felrakom Stirling Moss versenyzői karrierjének a történetét is, ha már így szóba került...:-) /sok érdekes korabeli felvétel van benne, többek közt a legendás 159 Alfetta, versenyben/
Forum >> Forma-1
Tom1225-03-2011 10:32:12 // 94642
Grando25-03-2011 09:54:37 // 94641
Érdekes. Pedig nagyon panaszkodtak korábban. Na de valószínűleg maga a jóisten se igazodik el ezeken az eredményeken. Nagyon kíváncsi leszek a holnapi időmérőre! ;)))
Ami ráadásul idén csak egy dolog, tekintve, hogy 3 vagy akár 4 kerékcsere is várható a versenyeken. A gumikkal meg állítólag nem illik majd viccelni, mert ha elkezdenek kopni, akkor szó szerint szétesnek, és akár 4 mp hátrányt is jelenthetnek egy körön (Brawn prof szerint).
Hűűű, izgi lesz! :))))
Olvasom, hogy a Red Bull kezdeményezte, hogy a szabadedzéseken és az időmérőn ne lehessen használni az állítható hátsó szárnyat. Mert hogy ők "motorerőben hátrányban vannak"... aha... meg kisnyúl... Mindenesetre elutasították ezt az elterelő manőverüket.

Ferke25-03-2011 09:06:49 // 94640
Na, feltámadtak a mekik....
2. szabadedzés
2. szabadedzés
Xixo25-03-2011 02:16:11 // 94639
Xixo25-03-2011 02:14:42 // 94638
Tommi24-03-2011 19:00:12 // 94637
Tommi24-03-2011 14:47:15 // 94636
Elnézést a kimaradásért, másfél hétig nem voltam... :)
F1 összefoglalókkal hogy állunk? Ha jó emlékszem az 1980-84 következik, ebből kinek mi kell? Listát kérnék a szokásos módon :)
F1 összefoglalókkal hogy állunk? Ha jó emlékszem az 1980-84 következik, ebből kinek mi kell? Listát kérnék a szokásos módon :)
Ferke24-03-2011 12:07:28 // 94635
pb_24-03-2011 09:16:34 // 94634
Ez valami +tisztLő cím?
Vikking 31124-03-2011 08:34:41 // 94633
Másra meg egy karácsonyi ban szokott:)
Vikking 31124-03-2011 08:33:48 // 94632
Olvass vissza:) leírtam hogy nem emlékszem mert 9 éves voltam, elismertem:) azt tudtam h vmi német nagydíjat nyertek a hsbc-s autók eccer:) érdekel is engem, hogy a bekakilós vagy a nyafogós volt...:D
belekötni, pff:))) ne nevettess már:D
belekötni, pff:))) ne nevettess már:D
Blade24-03-2011 06:36:48 // 94629
Minek kell beleszólni? Nem is történt semmi!
Xixo24-03-2011 02:21:28 // 94628
Köszönjük! Sajnos vannak, akik nem tudják elismerni, ha bakiznak egy picit, hanem inkább belekötnek a másikba... :(
Xixo24-03-2011 02:16:11 // 94627
Az nem baj, mert már idefelé is igazam volt! Nem? De. :)
Vinnie24-03-2011 01:12:05 // 94626
Ahogy elnézem, van akire jobban ráférne! :)
pb_23-03-2011 22:45:34 // 94625
Thx! Már ráfért a kollégára 1 figyLmezteTs.)
pb_23-03-2011 22:44:18 // 94624
2in1, vagy dupla? Dupla, vagy 2in1?
Buksi23-03-2011 20:33:20 // 94623
Így van! :-))
Tom1223-03-2011 18:28:55 // 94622
Vérprofi.:-)))
Tom1223-03-2011 18:27:41 // 94621
Van benne valami.:-)
Már éppen ideje lenne helyre rakni a "cukrosvizes" csapatot /persze nem a McLarennek ;-D/.
Már éppen ideje lenne helyre rakni a "cukrosvizes" csapatot /persze nem a McLarennek ;-D/.
Vikking 31123-03-2011 18:26:29 // 94620
PFffff ez valami gyönyörű :DDD
Tom1223-03-2011 18:25:01 // 94619
Aaaaazigen ! :-)
Mondjuk, tényleg nem nagy mutatvány egy F1-essel keresztben autózni, egy full amatőrnek is alapból megy...
Egyenesen már annál nehezebb...:-))
Mondjuk, tényleg nem nagy mutatvány egy F1-essel keresztben autózni, egy full amatőrnek is alapból megy...
Egyenesen már annál nehezebb...:-))
Vikking 31123-03-2011 18:16:04 // 94618
Hajrá! De ha nem, akkor Forza Ferrari :P
Buksi23-03-2011 18:03:12 // 94617
Már vártalak! :-DD
Whiteskull23-03-2011 17:59:12 // 94616
Hajrá Schumi!!!! :)))
Buksi23-03-2011 17:49:56 // 94615
Hajrá Schumi!!!!! :-)))
Vikking 31123-03-2011 17:09:56 // 94614
Fúúúú Schumacher keresztben autózik és ezzel prezentálja, hogy mennyit számít a KERS. Mintha amúgy egy 700-800 lóerős F1-essel nem lehetne keresztbe-hosszába autózni, csak a KERS-szel :P
Vikking 31123-03-2011 17:03:29 // 94613
Jawohl, Herr/Frau General/in. :)))
De nem is volt személyeskedés, tisztázása volt a helyzetnek. Részemről.
A már egyszer jogosan bannolt "cartárs" nevében nem beszélhetek :)))
De bé van fejelve. Vagymi. Ja ez nem gól :P
De nem is volt személyeskedés, tisztázása volt a helyzetnek. Részemről.
A már egyszer jogosan bannolt "cartárs" nevében nem beszélhetek :)))
De bé van fejelve. Vagymi. Ja ez nem gól :P
Moderátor23-03-2011 17:01:03 // 94612
Legyetek szívesek a személyeskedést befejezni, a topic nem erra való!
Vikking 31123-03-2011 16:50:49 // 94611
Én meg a helyedben beszélnék félre amikor fogalmam nincs, hogy mit kéne segíteni az adott cartársnak.
Érthető valahol... ;)
Érthető valahol... ;)
Vikking 31123-03-2011 16:49:34 // 94610
Na, akkor megnézed a saját hszeidet, nagyon helyes. Csak ha már látod, hogy nevetségesen szánalmas, miért küldöd el? ;)
(még mielőtt leírod hogy olvassak vissza, gondolkozzál el. alaposan. hogy ezt mire és miért írtam, valamint, hogy mi ennek a célja. akkor esetleg megúszod a szokásos elégtelened nélkül;) )
(még mielőtt leírod hogy olvassak vissza, gondolkozzál el. alaposan. hogy ezt mire és miért írtam, valamint, hogy mi ennek a célja. akkor esetleg megúszod a szokásos elégtelened nélkül;) )
pb_23-03-2011 11:21:22 // 94609
Csakhogy fordítva is igaz ám ez.D
pb_23-03-2011 11:16:07 // 94608
Akkor ne nézz, ahogy gondolod.)) NNYi idő alatt már 5x utána nézhetTl volna.)))
A helyedbN, én is ezt mondanám.D
A helyedbN, én is ezt mondanám.D
Vikking 31123-03-2011 11:12:40 // 94607
A célomat el is értem, régen volt okom ennyit nevetni, heló. ;)
Vikking 31123-03-2011 11:10:35 // 94606
Nem, nem az, de elakadtam valamiben és gondoltam felnézek fb-re, meg röhögök egyet a hsz-eiden :D
Vikking 31123-03-2011 11:09:59 // 94605
Nincs rá energiám. Időm sem. Kedvem sem. Felelj meg a saját hülye elvárásaidnak ha akarsz. Én nem fogok.
Amúgy a képfájl nem nyílt meg. Tudod, daemon-tools - virtual drive - automatic play kitiltás miatt :)
Amúgy a képfájl nem nyílt meg. Tudod, daemon-tools - virtual drive - automatic play kitiltás miatt :)
pb_23-03-2011 11:09:37 // 94604
Nincs szükségem rá, mRt én tudom.))) Látom az AA mindNnél fontosabb.D
pb_23-03-2011 11:07:28 // 94603
Jah értM már, Nnek sM tudsz utána nézni, mRt nM nyílik +, mint az acrobat.D
Vikking 31123-03-2011 11:06:52 // 94602
Keresgélj :) Én szakdolgozatot írok :D "Kicsit fontosabb" mint hogy hol tartották abban az évben a melyik német nagydíjat. Ők variáltak az elnevezéssel állandóan :)
Vikking 31123-03-2011 11:04:38 // 94600
De benned nem aprók vannak :DDDDDDDDDD
pb_23-03-2011 11:04:30 // 94599
Olvasd vissza amit leírtál, aztán hívd segítségül jóbarátod guglit hátha tud segítNi.DD
Vikking 31123-03-2011 11:04:22 // 94598
Például? ;DDD Abban az évben az Európa Nagydíj vagy HHR vagy NR volt, erre már nem emlékszem. Hiszen akkor voltam 9 éves. :))) :PPPPP
pb_23-03-2011 11:00:41 // 94597
"Az meg az Ex Stewart - Ford volt. Amivel Barrichello győzött a Hockenheimringen "
Csak apró problémák vannak bNne.D
Csak apró problémák vannak bNne.D
Vikking 31123-03-2011 10:58:46 // 94596
Miért is? Talán nem Stewart nyert? :D És nem azt a Stewartot "vette meg" a Jaguar, majd lett belőle RBR? :DDDDDDDDD Pffff... Mr. veztengely :D
Mi az nm ? nincs mit? ;) Tényleg nincs mit :)
Mi az nm ? nincs mit? ;) Tényleg nincs mit :)
pb_23-03-2011 10:57:03 // 94595
Jaja, Tnyleg nM, kb mint amikor csapba xarsz, vagy xarba csapsz.)))
Vikking 31123-03-2011 10:51:49 // 94594
Ugyanis Stewart Ford nyert Németországban ;)
Vikking 31123-03-2011 10:51:03 // 94593
Illetve Herbert nyert vele, ő meg 3. lett. A végeredményen nem sokat változtat :P
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.
Online members
2
Guests2
665
Forum
Recent topics
- Oldtimer and youngtimer
- 156
- AlfaCity
- International Alfa Rome...
- 159
- Chat
- Boxer fanatics
- 147
- Polish Alfisti
- Českí Alfisti
Poll
- What kind of chatrooms do you prefer?
- When will Alfa return in your opinion to the US?
- How did you find AlfaAmore.com?