Na, okés. Ebben most véletlenül egyetértünk. :)))
Persze nagyon örülünk, hogy most már legalább vannak eredményeink. :)
Forum >> Forma-1
Kazes☻25-07-2011 12:29:50 // 97042
Erhard 242 (Pure Energy)25-07-2011 12:13:39 // 97041
mint ha minden csak a tempókülönbségen múlna úgy beszélsz vagy leragadtál ennél az egy momentumnál...de ezt elmondhatod még 100x is
Selmak25-07-2011 11:52:20 // 97040
Úgy néz ki nem akarod megérteni hogy ha minimális a tempókülönbség a két jármű között akkor az elől menő simán tudja blokkolni az üldöző előzési kísérleteit. Raikönnen is a Ferkával nem nagyon tudott előzni, a McLarennel meg sorra csinálta a futamgyőzelmeket a 10 rajthelyes büntik után, ami azt jelentette hogy átgázolt a mezőnyön. Biztos mikor a ferkához került elfelejtette hogy kell előzni.
Selmak25-07-2011 11:44:30 // 97039
Sumi után becsukták ezt s kiskaput.
Gerion25-07-2011 11:10:40 // 97038
Nem tudom, érvényes-e még az a régi kiskapu, hogy a boxutcában is van célvonal? (Ill kérdés, ehhez képest a Ferrari boxa hol helyezkedett el most)
Tízegynéhány éve Schumacher úgy nyert Silverstone-ban, hogy boxutca-büntetést kapott. Sch a verseny legutolsó köréig várt, ekkor a cél előtt kihúzott jobb, be a boxba, majd a büntetés után már nem kellett kijönnie, átment bent a célvonalon és győzött. A lassú kijövetel megspórolása volt a kulcs, mert időt vesztett, de az addigi előnyébe még éppen belefért.
Massa nem tudta volna ugyanezt megpróbálni? Bejön a legvégén, 10 méterre felteszik a keményebb gumit, amit így használt a verseny során, és átgurul a benti célvonalon?
A RB-t kerékcserében úgysem lehetett volna megverni, meg se lepett, hogy Massa bukott ezzel egy helyet.

Erhard 242 (Pure Energy)25-07-2011 10:45:17 // 97037
persze de ennek mi köze van hozzá? Kamion nem megy szélárnyékban nincs kers meg DRS sem :)
Selmak25-07-2011 10:38:12 // 97036
Ismerős a szitu mikor az autópályán 2 kamion percek alatt tudja egymást megelőzni mert a limiter miatt csak minimális a sebesség különbség?
Erhard 242 (Pure Energy)25-07-2011 10:33:45 // 97035
lehet magyarázni így is úgy is a tény tény marad :)
Selmak25-07-2011 10:22:00 // 97033
Massa és Vettel egymásra licitálva nyomták a leggyorsabb köröket, Massa meg van annyira rutinos hogy ha mögötte lévőben nincs jelentősen több kraft (ami a vörös bikában nincs, mert a köridő az aeroból nyeri nem motorerőből) akkor simán maga mögött tudja tartani. Webber még lőtávolba se tudott kerülni az előtte lévőkhöz, azt az egy esetet kivéve amíg Lajosnak hideg volt a gumija.
pb_25-07-2011 10:15:12 // 97032
NM kLl +magyarázni a bizonyítványt.D
Erhard 242 (Pure Energy)25-07-2011 09:24:32 // 97031
ezt aztán jól megmagyaráztad :) Biztonsági futamon csak vonatozott volna, akart csak nem tudott :P Ez a tény meg kéne tanulnia előzni és akkor majd Ász lesz addig meg csak egy átlagos versenyző......
Satti25-07-2011 08:59:56 // 97030
Idén ez volt a 10. futam és most először Vettel nem volt dobogón, erre már jönnek az "okos" hozzászólások, biztosan jól esik a fikázás, igaz? :)
Ez már nyilvánvalóan egy "biztonsági" futam volt a Red Bull részéről, nem véletlenül szóltak rá a rádión is, az előnye most 77 pont a 2. helyen lévő Webberrel szemben, akkor meg minek erőlködjenek. A Ferrari részéről főleg Alonso könnyű helyzetben van most már, mert a minden-mindegy alapon nyomhatja, tul.képpen nincs nagy vesztenivalója.

Selmak25-07-2011 06:54:43 // 97029
Xixo25-07-2011 00:57:31 // 97028
Tudom, de nyerjünk má'! :)) Majd akkor jó lesz! :)
Kazes☻25-07-2011 00:34:32 // 97027
"És te meg csupa negatív hullám vagy, Moriarty. Már megint ezek a negatív hullámok!" - :)
Xixo24-07-2011 23:17:29 // 97025
Az is lehet, a lényeg, hogy legalább büntit nem kaptunk, ha már ennyit balfaszkodtunk ma is...
pb_24-07-2011 23:11:01 // 97024
Az csak az idómérőre vonatkozik asszM.
Xixo24-07-2011 23:09:04 // 97023
(Egyébként nem volt szó olyasmiről, hogy ilyet nem szabad csinálni? Mert nekem rémlik ilyesmi Hemi hasonló leparkolása miatt...)
Tommi24-07-2011 22:55:34 // 97022
Buksi24-07-2011 22:49:06 // 97021
Elnézem most az egyszer! :-DD
Ferko24-07-2011 22:09:53 // 97020
Majd ha Ferkában fog ülni ő is király lesz. :-P
Kazes☻24-07-2011 21:36:21 // 97019
Még jó hogy! :)
Kazes☻24-07-2011 21:34:55 // 97018
Grat a K-hoz, képet pótolni kellett volna ám! :)))
Selmak24-07-2011 19:27:29 // 97017
Alonsot nem büntetik meg az üzemanyag miatt
Komolyan az az érzésem hogy elmerogyantak ülnek. Autók kijönnek a rajtrácsra, bőven lenne idő mintát venni a naftából, nem nekik verseny után kell. Tankolás száműzése nélkül, majd beleteleportálják a csodabenzint a csapatok a tankba?

Selmak24-07-2011 19:17:48 // 97016
Webber se mutatott be előzést a pályán csak a boxban.
Kazes☻24-07-2011 18:53:11 // 97015
Mikor szoktunk mi egyetérteni?! :)))
GT Ɨ|ѯ24-07-2011 18:30:40 // 97014
köcc:-)
lemaradt középről:-)
lemaradt középről:-)
Xixo24-07-2011 18:27:17 // 97013
Ebben nem fogunk egyet érteni... :)
Buksi24-07-2011 16:58:39 // 97012
Hajrá Schumi!!!! :-))
Átok79146TD24-07-2011 16:54:26 // 97011
Hajrá Schumi..:))))
Buksi24-07-2011 16:46:10 // 97010
Grat. a K-hoz! ;-))

Buksi24-07-2011 16:40:10 // 97009
Bárcsak úgy lett volna! :-))
Buksi24-07-2011 16:39:04 // 97008
Egész jó kis futam volt, bár jobban örültem volna, ha Alonso odaér az első helyre! Végül is nem sokon múlt, csak azok a rohadt hideg gumik... :-( Massa-nak is nagyon szurkoltam a végig, kár, hogy a boxban sem úgy mentek a dolgok, ahogy kellene! Ha jól láttam a szerelők bénáztak egy kicsit! :-( Viszont egész verseny alatt szépen fogta Vettelt, ő meg nem tudott vele mit csinálni! Hát ennyit tudnak most a redbulák! :-DD
Legalább felértünk a szintjükre! Egyébként Schumi is nagyon jól nyomta! :-)
Legalább felértünk a szintjükre! Egyébként Schumi is nagyon jól nyomta! :-)
Erhard 242 (Pure Energy)24-07-2011 16:22:03 // 97006
én is ezt mondom vagy pole-ból tud nyerni vagy a boxban előzni.... az ász vettel :)
Kazes☻24-07-2011 15:53:01 // 97005
Igazad van, bár Alo még egy percig sem xart a versenyekre, szvsz. :)
Kazes☻24-07-2011 15:51:26 // 97004
Az biztos, GT majd meg el is készíti. :)
Szilárd24-07-2011 15:50:58 // 97003
Ahogy Alonso a Red Bull-on ücsörög???:)))))
Xixo24-07-2011 15:50:25 // 97002
Lehetne végre olyat is, hogy az autó is jó, a boxba se bénázunk, meg a pilóták se xarják le a futamot? És mindezt egyszerre?
Egyre kevésbé valószín a VB cím idén... :(
Egyre kevésbé valószín a VB cím idén... :(
Kazes☻24-07-2011 15:49:09 // 97001
Okés, várom máris! :)))
GT Ɨ|ѯ24-07-2011 15:48:41 // 97000
Nem kizárt:-)
Pedig a folyosón a hostessek is perosban várták a fiúkat.....:-)
Pedig a folyosón a hostessek is perosban várták a fiúkat.....:-)
Kazes☻24-07-2011 15:48:17 // 96999
Egyetértek! :)))
GT Ɨ|ѯ24-07-2011 15:47:54 // 96998
jövő hétvégén bejön, nyugi:-)
Kazes☻24-07-2011 15:46:56 // 96997
De a srácok küzdöttek, gratula nekik! :)
M-GEGE24-07-2011 15:46:19 // 96996
Kár, hogy kicsúszott a kezünkből az első hely, de azért jól mentek a Ferrarik. Végre versenyképesek.
(amit meg már kétszer is mondtam, most harmadszor: vettel csak egy időmérő-menő, versenyben nem nagy eresztés)
(amit meg már kétszer is mondtam, most harmadszor: vettel csak egy időmérő-menő, versenyben nem nagy eresztés)
SKrisz24-07-2011 15:45:26 // 96995
GT,
Ebből a Webber - Alonso párosból csodás modell téma lesz az 100% :)))
Ebből a Webber - Alonso párosból csodás modell téma lesz az 100% :)))
Kazes☻24-07-2011 15:44:50 // 96994
Te GT, ez most nem jött be. :(
További jót! :)
További jót! :)
GT Ɨ|ѯ24-07-2011 15:43:54 // 96993
További kellemeset Urak:-)
áááá...:-(
áááá...:-(
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.
Online members
4
Guests4
601
Forum
Recent topics
- Oldtimer and youngtimer
- 156
- AlfaCity
- International Alfa Rome...
- 159
- Chat
- Boxer fanatics
- 147
- Polish Alfisti
- Českí Alfisti
Poll
- What kind of chatrooms do you prefer?
- When will Alfa return in your opinion to the US?
- How did you find AlfaAmore.com?