No, ma meló után bent maradtam a céges műhelyben kicsit rendbetenni ezt-azt, méricskélni a nem működő dolgokat (pl. ablakfűtés)
Beszereltem végre a pollenszűrőt, érezni is a hatását, kevésbé párásodik az autó, még így is hogy még ereszt egy kicsit a fűtőradiátorom (holnap az is cserélve lesz).
Aztán rögzítettem a fűtő-ventillátor csokiját is, meg még rengeteg pepecselős apróságot.
Amivel viszont nem boldogulok, és hátha tudtok segíteni ötletekkel, az továbbra is az ablakfűtés:
tehát a manual szerint az alábbiakat kell ellenőrizni:
1. relé megfelelően kapcsol-e (ezt mondjuk nem értem, mert ha nem kapcsol egyáltalán a fűtés, akkor hogy ellenőrizzem?? :) ) egyébként már a 3. relé van benne, tehát az 99% hogy nem rossz.
2. A bajuszkapcsolón ellenőrizni hogy megvan-e a test (0V) - ez nálam ok!
3. Benyomva tartva a gombot, ellenőrizni a folytonosságot a két vezeték között a bajuszkapcsolón - ezt nem egészen értem, de nem volt rajta mérhető fesz. Egyébként angolul így hangzik: Pressing the switch to engage the defroster function , check continuity between pins B4 and B9 of lever group B68. Jól fordítottam??
Amiket még megnéztem ezzel kapcsolatban:
A bajuszkpcsoló a biztosítéktábláról kapja a testet, azt is leellenőriztem és OK (G1 - B4)
Ha hátul a "kalaptartó" alatt közvetlen összezárom a vezetékeit akkor kapcsol a fűtés, világít a piktogrammja is..
Ugyanígy bekapcsol ha elöl a biztosítéktáblánál zárom össze. (G1 - E4) szintén még a piktogram is világít.
Szintén bekapcsol ha a biztosítéktáblánál a bajuszkapcsolóra menő vezetéket zárom össze (G1 - B4-B9)
Na akkor most még mi a szart tudok csinálni???
Egyedül a bajuszkapcsoló csokiján nem zártam még a vezetékeket, még azt kipróbálom.
Forum >> 155
Longman27-11-2009 21:10:23 // 88832
alfarin(MAXIMUS SAPKAÁRUS)27-11-2009 18:27:32 // 88831
Jók lettek a fekete lámpák,lehet nekem meg kéne egy müszerfal,köcsönbe,mert az enyém össze vissza mutat,amig beállitom csak addig,naaaa lécccilécciii.
alfarin(MAXIMUS SAPKAÁRUS)27-11-2009 18:26:10 // 88830
Most abszolut nincs lóvém ecsetelgetésre.Csip-csup himi humi dolgokat tudok venni,de nagyobb project most nem megy.
Amugy is már szóltam jézuskának,télapónak,fogtündérnek,boszinak,és koboldnak,hogy karácsonyra szerszámkészletet akarok.
Amugy is már szóltam jézuskának,télapónak,fogtündérnek,boszinak,és koboldnak,hogy karácsonyra szerszámkészletet akarok.
alfarin(MAXIMUS SAPKAÁRUS)27-11-2009 18:20:57 // 88829
Ez volt az uccsó?na ezért jutott nekem.senki nem vitte már el:-))
Buksi27-11-2009 17:34:22 // 88828
Olyan nem lesz! :-D
Marklar15527-11-2009 16:44:55 // 88827
Majd, ha nemfigyelsz:)))
Buksi27-11-2009 16:44:29 // 88826
Király lett a verda! :-)
Marklar15527-11-2009 16:44:24 // 88825
Buksi27-11-2009 16:42:40 // 88824
Nem szívatsz meg mégyegyszer! :-DDDDDDDDDDDDD
Marklar15527-11-2009 16:41:53 // 88823
Tegnap elött este full elment az sw-n a töltésem. (szombaton már genyózott, de az ékszíj feszítés nemsegített)
Szóval tegnap öcsém D Kóreaijával kellett nyomúlni. (nem is olyan rosz az:) )
Ma síkerűlt egy kéznél lévő DeltaII es generátort berakni+.
Vettem az Praktikerben 2db mini gőzborotvát is:) Másik muteréknak karira.
Ott találkoztam régnem látott Norbee val is.
Ő WC deszkát vett, a kis puffi:))))
Meg vettem egy új gyertya kulcsot. Black&Dekker. 1690ft vol.
A 390 ft os Homasítás jópár év után eltőrt. Ez a Taiwani gyártásu már az első gyertyánál:( Viszem is vissza...
Nohh meg le lettek cserélve SW hátsó lámpái is:)
Meg a 146 os ülések 1/4 e is bekerűlt:)

Marklar15527-11-2009 16:33:45 // 88822
Marklar15527-11-2009 16:32:12 // 88821
a, szokásos 1x éves lak leválása van
b, 1 kopasz nagyfejü kidörzsőlte belűlről és kínt meg ledobta a lakkot
:)
b, 1 kopasz nagyfejü kidörzsőlte belűlről és kínt meg ledobta a lakkot
:)
Marklar15527-11-2009 16:30:04 // 88820
Mázlista:)
Kitől vetted meg az uccsó darabot? :)))
Kitől vetted meg az uccsó darabot? :)))
Marklar15527-11-2009 16:26:37 // 88819
Ha adhozzá qrwakat is, akkor pénzt beszedni ideális:)))
SD27-11-2009 15:28:52 // 88818
Legalább meg lehet ismerni:D
Kérdezd Krisz33-at megjavítja neked occsón a tetődet:)
Kérdezd Krisz33-at megjavítja neked occsón a tetődet:)
alfarin(MAXIMUS SAPKAÁRUS)27-11-2009 15:23:38 // 88817
Jók legyetek,megyek megszellőztetem a csíkjaimat.
Tudtam,hogy mindenkinek tetszeni fog::-))
Tudtam,hogy mindenkinek tetszeni fog::-))
alfarin(MAXIMUS SAPKAÁRUS)27-11-2009 15:12:35 // 88816
Csík marad!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Persze ha valaki,hallod?valaki,karitative lefényeztetné a tetejét,nekem,nem neki,az én tetőmet,szóval nekem a tetőt,akkor tárgyalhatunk a csík elengedéséről.
Persze ha valaki,hallod?valaki,karitative lefényeztetné a tetejét,nekem,nem neki,az én tetőmet,szóval nekem a tetőt,akkor tárgyalhatunk a csík elengedéséről.
SD27-11-2009 14:32:21 // 88815
jó én tudom mondta hogy van valami kopás a tetőn azt tünteti el így, de most megint kapja az ívet:D:D:D
gabor69627-11-2009 14:02:31 // 88814
Hy, a maszk tényleg jó lett de a csík nem gyerebe :)
SD27-11-2009 14:00:22 // 88813
Na egész jó lett!!! :)))
Szuper:)))
...
...
miazacsíííííííík!!!!!!! ?????? :D
Na jó összességéban asszem ma jó irányban lendítetted a földgolyó sorsát:)
Majd szólj ha leszedted a csíkot is:D
Szép a maszk!!! :)
Szuper:)))
...
...
miazacsíííííííík!!!!!!! ?????? :D
Na jó összességéban asszem ma jó irányban lendítetted a földgolyó sorsát:)
Majd szólj ha leszedted a csíkot is:D
Szép a maszk!!! :)
Longman27-11-2009 13:21:01 // 88812
:) Szerintem egy emberként lélegzett itt fel mindenki! :DDD :P
Nekem pont fordítva van: sötét az autó, és ilyen zöld a maszk! :)
Nekem pont fordítva van: sötét az autó, és ilyen zöld a maszk! :)
alfarin(MAXIMUS SAPKAÁRUS)27-11-2009 12:54:18 // 88811
SD27-11-2009 11:14:38 // 88810

na ja das ist freitag!
Longman27-11-2009 11:07:01 // 88809
noh, vmi ilyesmire gondoltam..
Tony15527-11-2009 11:04:40 // 88808
Hali!
Van titkos recept:-) Spyder kartás segítségével pont múlt 7vgn csináltuk meg. Típushiba, hogy a panelen kb középtájon van egymásmellet 4 hengeralakú vmi (talán dióda, nem vagyok elektroműszerész:-)) azok közül szokta "kiforrasztani" magát az egyik. Nálam onnan is észre lehetett venni, hogy ott a bibi, hogy a hőtől barnás is volt a környéke... Újraforrasztás után törpéletes:-)

Abarth27-11-2009 10:50:41 // 88807
Pl, csere? Nekem az hozott tuti megoldást :S :D
Abarth27-11-2009 10:49:43 // 88806
Friday...Friday is my day..... :)
Longman27-11-2009 10:46:09 // 88805
it's Friday? :)
Longman27-11-2009 10:45:43 // 88804
Akkor azér nyomja úgy a lábam.. ? :))
afri27-11-2009 10:44:12 // 88803
ezen már én is filóztam!!!!
egy cipőben járunk! ;-)
egy cipőben járunk! ;-)
Longman27-11-2009 10:41:47 // 88802
Hy!
Arra van-e valami titkos recept, hogy a klímapanel nyomógombjai és a check panel piktogramjai mögé hogy lehet visszavarázsolni a világítást?
A klíma panelt már szedtem szét régebben, izzók jók és a "NYÁK"-on sem láttam semmi elváltozást.

SD27-11-2009 07:13:31 // 88801
miért nem mondtad elviszed vasnak hárminezerért:)
SD27-11-2009 07:12:58 // 88800
Azbeszt ez?:D:D:D A szél nem fújna el benne:D 2000kg:::::D
Gyozi15527-11-2009 07:05:28 // 88799
jó kis csere lenne....
Buksi27-11-2009 03:47:16 // 88798
Pedig ezzel jól jártál volna! :-DD
Buksi27-11-2009 03:46:55 // 88797
Képeket én sem tudtam feltölteni! :-(((
afri26-11-2009 23:54:05 // 88796
ma este 9körül hívott egy "ügyfél"!!! :-)
kezdtem örülni, de cserét ajánlott az Alfáért!!!
...EEEEEEZZZT!!!!...
aaaajh, hát minek ez nekem??? ;-D
amúgy is rá kellett volna fizetnem majd 1 millát!!!
kezdtem örülni, de cserét ajánlott az Alfáért!!!
...EEEEEEZZZT!!!!...
aaaajh, hát minek ez nekem??? ;-D
amúgy is rá kellett volna fizetnem majd 1 millát!!!
afri26-11-2009 23:37:45 // 88795
nálam is szarakodik, azt hittem be sem tölti az írásomat!!! ;-)
Marklar15526-11-2009 23:37:35 // 88794
ááá
Elkűldtem mailben...
Elkűldtem mailben...
Marklar15526-11-2009 23:35:37 // 88793
Haldoklik a kuplung munkahengered:)
Jahh
Keresd meg Johnson nevü tagot.
Akar ő mostanában 155 öst:)
Jahh
Keresd meg Johnson nevü tagot.
Akar ő mostanában 155 öst:)
Marklar15526-11-2009 23:34:29 // 88792
Hmmm.
S mi lett a képpel???
Meg miért is 3x?
Amúgy csak nálam akadozikk az amore?[img1]
S mi lett a képpel???
Meg miért is 3x?
Amúgy csak nálam akadozikk az amore?[img1]
afri26-11-2009 23:33:04 // 88791
sziasztok!
tudna nekem vki segíteni?? :-)
olyan gondom van, vagyis az Alfámnak, hogy tegnap óta azt vettem észre, ha hosszabb ideig van benyomva a kuplungom (több másodpercig), akkor bennt marad, magától nem jön vissza, csak ha a lábammal alányúlok és visszahuzom! de utána műxik megint frankón! és télleg csak akkor marad bennt (de akkor se padlón, csak olyan félúton megáll visszafelé), ha tovább van benyomva!!! :-(((
... szerintetek mi lehet a bibi???
levegős lenne, vagy mi a rák???! ... mert egyébként nem csuszik, meg ott emel ki ahol kell!!!
válaszokat előre is köszönöm!!! ;-)

Marklar15526-11-2009 23:32:20 // 88790
Longi
Ezek mennének a packban.
Jók?
[img1][img2]
Mielött valaki...
Féknyergek, Clin, virág, távcső nincs benne:)
Ezek mennének a packban.
Jók?
[img1][img2]
Mielött valaki...
Féknyergek, Clin, virág, távcső nincs benne:)
Marklar15526-11-2009 23:32:20 // 88789
Lungi
Ezek mennének a packban.
Jók?
[img1][img2]
Mielött valaki...
Féknyergek, Clin, virág, távcső nincs benne:)
Ezek mennének a packban.
Jók?
[img1][img2]
Mielött valaki...
Féknyergek, Clin, virág, távcső nincs benne:)
Marklar15526-11-2009 23:32:20 // 88788
Longi
Ezek mennének a packban.
Jók?
[img1][img2]
Mielött valaki...
Féknyergek, Clin, virág, távcső nincs benne:)
Ezek mennének a packban.
Jók?
[img1][img2]
Mielött valaki...
Féknyergek, Clin, virág, távcső nincs benne:)
Marklar15526-11-2009 23:26:15 // 88787
Az tényleg jó ár:)
Én a jó állapotu bontottat sem szívessen adom 5k ért. Inkább elmegyek vele pár ezer km-t, mint utána nekem kelljen újat venni:)
Ilyen az ABS es hátsó csapágy is. Inkább fél évente a bontott csere "§"ft ért, mint új 20-25k ért.
Habár az utoljára cserélt is tavaly augusztus óta bent van. Igaz június óta 0km-t mentem az 55 el:/

Marklar15526-11-2009 23:22:29 // 88786
Hiba. Mert csak a jókat kűldöm tovább:)
Fairlane26-11-2009 21:19:59 // 88785
Megin tanultam valamit :)
Nagy különbség volt anno a két twin cam közt?
Nagy különbség volt anno a két twin cam közt?
BL26-11-2009 21:03:07 // 88784
A topiclakók nagyrészének sajnos "csak" egy szép könyv sok okossággal, mert a Twin Spark széria az Alfa Romeo Twin Cam utódja, viszont a Q4-ekbe a Lampredi álltal készített Fiat Twin Cam sorozatból választottak erőforrást ;)
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.
Online members
0
Guests0
1239
Forum
Recent topics
- AlfaCity
- Oldtimer and youngtimer
- 156
- International Alfa Rome...
- 159
- Chat
- Boxer fanatics
- 147
- Polish Alfisti
- Českí Alfisti
Poll
- What kind of chatrooms do you prefer?
- When will Alfa return in your opinion to the US?
- How did you find AlfaAmore.com?
Members
New members
- FBPeter
- boxerzsolti
- JanSzaZsu99
- Beni159
- PateszBoiii
- UrbanSanyi
- Karina24
- benassy
- Roberto81
- frksferi_GT