Forum >> Spider
Wickey23-06-2012 08:02:44 // 3644
természetesen hülyeséget írtam, nem 17 és 19-es a kulcsnyílás, az a lengéscsillapító csavarokra igaz. A lényeg ettől még az, hogy a két G-szem a telólengőkar két végén tök más belső furattal bír.
Wickey23-06-2012 08:00:01 // 3643
Nnnamost.
Végre sikerült eljutnom odáig, hogy vettem egy komplett, gyári, nem szétbarmolt, de igen szar hátsó hidat. Levettem az összes lengőkart, és ezekben én kérem alássan három darab, legalább kettő fajta különböző G-szemes szirszart számoltam meg.
Valaki össze tudná foglalni végre az ezekkel kapcsolatos tudnivalókat? Számozáshoz nyugodtan tessék használni az alábbi ábrát.
Szóval ahogy én nézegettem, a teló lengőkar két végén van (3 és 4) két különböző méretű G-szemes kacat, már csak azért is, mert az egyikbe 8-as(?) a másikba meg 10-es(?) csavar megy bele (17 és 19-es kulcsnyílásúak), mint ahogy ezen a képen látszik is. A rugó lengőkar végén a G-szem (7-es) akár lehet ugyanaz is, mint a teló lengőkar végén levő (3-as). Most akkor ez a febi 2354-es ez melyik is? Vagy mindkettő? :-))
A gömbfejes ember csak hümmögött, amikor a kezébe nyomtam a lengőkarokat, hogy szétszedi és majd meglátja, fel lehet-e újítani őket (ha igen, akkor kánaán van). De gondolom egyszerűbb és olcsóbb lenne készen megvenni a G-szemet, mint legyártatni a gömbfejes arccal...

Piritu - 1.000.00022-06-2012 22:31:39 // 3642
A Cartársnak babán néz ki vele a vasa. Én még nem tudok nyilatkozni, mert ma hozták a 16-os szélesítőt, de sajna 4x98-ast hoztak 5x98 helyett :-(
Arno16622-06-2012 16:05:50 // 3641
Köszi srácok! Bevált a 2cm? Mert alapból 10mm a különbség ezek szerint, van értelme kintebb tolni? 17-es eleve szélesebb, szoval kintebb esik a szele valamivel, ha az ET a helyere van téve.
Wickey22-06-2012 11:20:41 // 3640
Sehol nem tartok még ugyan az autóval, de ez a hágó dolog felizgatott, le is dobom róla a 257-es tárcsákat, mert az egy viccnek is rossz, oszt megy rá a 284-es hűtött. :-)
Kalaptartón a műanyag pöckök el vannak törve oszt ott lifeg menet közben, nincs esetleg valakinek elfekvőben egy? Vagy netán ötlete arra nézve, hogy lehet azt "javítani"?
Kalaptartón a műanyag pöckök el vannak törve oszt ott lifeg menet közben, nincs esetleg valakinek elfekvőben egy? Vagy netán ötlete arra nézve, hogy lehet azt "javítani"?
Piritu - 1.000.00018-06-2012 20:26:58 // 3639
Lehet :-(
Bár az utolsó feliratkozás május 12-én volt, azóta nem volt visszajelzés, még azoktól sem mindenkitől, akivel személyesen találkoztam..
Így elég nehéz egy találkozót összehozni. A legutolsó megjelölt időpontra is tegnap szerettem volna szállást keresni/foglalni, de kinek? A korábbi időpontokra sem volt semmi infóm a résztvevők számáról, így el sem indultam keresni. Tologattuk, hátha.
Részemről ennyi...
Készülök inkább a Gotthard hágóra :-)

Totti18-06-2012 19:19:06 // 3638
Véleményem szerintem kicsit túl lett variálva az idő pont lehet hogy meg unták a folytonos féliratkozást a cartársak!
Piritu - 1.000.00018-06-2012 17:09:14 // 3637
senki :-((((
Piritu - 1.000.00017-06-2012 18:31:43 // 3636
Az eredeti 16'-os ET 30,5.
gyml17-06-2012 12:27:41 // 3635
Totti17-06-2012 11:48:24 // 3634
Már szereztem és be is lett építve Gyuri 166 vasába eddig jónak ígérkezik!
Arno16617-06-2012 11:38:38 // 3633
Urak, a 17-es 147 "Biohazard" felni és az "original" 16-os Spider gyári felni ET számát tudja vki fejből? Köszi!
Arno16617-06-2012 11:25:06 // 3632
Frobi anno szerzett többfélét ha jól rémlik vmi nagykerből. Asszem jó volt, csak nyüszögött neki, és visszatért végül a gumira.
Piritu - 1.000.00016-06-2012 08:45:23 // 3631
Senki? :-OO
Wickey13-06-2012 13:30:04 // 3629
hmmm...
pont ki van szakadva a spideren a jobb belső féltengely gumiharang.
Na megnézem, hogy túlélte-e a csukló.
pont ki van szakadva a spideren a jobb belső féltengely gumiharang.
Na megnézem, hogy túlélte-e a csukló.
Marek13-06-2012 11:36:21 // 3628
Hibás vásárlás miatt eladó, 2 db (egy belső és egy külső) féltengely porvédő gumiharang, új eredeti csomagolásában! V624v-n kívül az összes többi GTV-be Spiderbe jó ami 2001 előtti! 6000 a 2 db zsírral bilincsekkel együtt!
Érd: 06306207131
Érd: 06306207131
Piritu - 1.000.00010-06-2012 22:08:00 // 3627
A fedél nélküli Cartársak részére újra meghirdetjük a
Tour de Balaton 2012
Június 30- július 01 (szombat-vasárnap)
- Piritu 2 fő - 2 nap
- Csöri 2 fő - 2 nap
A lehetséges program:
- találkozó délben Mauronál Zamárdiban, kaja,
- komp Tihanyba, ott "kultúrális" program,
- tovább az északi parton.
- mondjuk megálló Zánkánál a hadi parkban,
- Badacsony - vacsora, népdalok, alvás,
- reggel indulás Keszthely felé,
- majd végig a déli parton.
- valahol a parton kaja,
- elválás a kompnál.
Akit érdekel a dolog másolja át egy hsz-ba és írja magát oda!
Kéne még, hogy 1 vagy 2 fő jön, és hogy mindkét napra vagy csak egyre. 06.17-én szeretném lefoglalni a szállást és ahhoz pontos létszám kellene.

Piritu - 1.000.00009-06-2012 22:09:26 // 3626
Nem túl rózsás a helyzet, ha jól értettem a zöld autó ebben a szezonban nem fog gurulni :-(((
Piritu - 1.000.00009-06-2012 22:08:20 // 3625
Alul meg GT "műve" a színes felfüggesztés. Az adta az ötletet :-DDD
GTPeti09-06-2012 22:04:08 // 3624
(Na jó, nem semmi. Amúgy mi van vele. Már régen nem írt. :)
GTPeti09-06-2012 22:03:45 // 3623
Az semmi, a te piros lengőkarjaid is ott vannak! B)
Piritu - 1.000.00009-06-2012 22:02:37 // 3622
Micsoda királyság, az első linken ott feszít KGBMAN a zöld Spidere előtt :-)))
Piritu - 1.000.00009-06-2012 21:51:16 // 3621
Látom közben sikerült tisztáznotok, hogy miről is van szó :-))ű
Amúgy az érintett lengőkaron van a rugó, tehát a teljes súlyt ez a "szem" viseli. Szerintem ezért nem sima szilent.
Amúgy az érintett lengőkaron van a rugó, tehát a teljes súlyt ez a "szem" viseli. Szerintem ezért nem sima szilent.
GTPeti09-06-2012 20:54:14 // 3620
Meglehet!
Bár én tuti ezt a "Führungsgelenk"-et ("vezetőcsuklót") tenném be. Bizos, ami biztos. :) Abból is a Lemförder-félét. PU-ból bizonyára a kettő között lehet a "tartása".
Bár én tuti ezt a "Führungsgelenk"-et ("vezetőcsuklót") tenném be. Bizos, ami biztos. :) Abból is a Lemförder-félét. PU-ból bizonyára a kettő között lehet a "tartása".
Totti09-06-2012 20:46:33 // 3619
De amúgy Spider GTv ben müködhet a pu is mert ott a rugótartó lengőkar nem végez olyan mozgást mint pl a 66 ban az alsó nagy lengőkar hátul!
Totti09-06-2012 20:43:15 // 3618
:-) Igen valahogy így van !
GTPeti09-06-2012 20:37:50 // 3617
Ahh, OK, most megértettem!!
Igazad van, tényleg könnyen összetéveszthető, a gumi porvédő miatt. Közben az egyik "minden irányban mozoghat", a másik pedig olyan, mint egy csapágy, vagyis (rendszerint) nem.
Igazad van, tényleg könnyen összetéveszthető, a gumi porvédő miatt. Közben az egyik "minden irányban mozoghat", a másik pedig olyan, mint egy csapágy, vagyis (rendszerint) nem.
Totti09-06-2012 20:33:35 // 3616
Ahogy mondod ez pl egy GLszem ! pont minap szedtem darabokra egyet egy tengely amin középen van egy gobonc ami mint egy gömbfej egy műanyag ágyban van a két végén meg egy egy porvédő!
GTPeti09-06-2012 20:31:38 // 3615
Én is ezt akartam éppen kérni. Mert szerintem meg az összes sima szilent...
Wickey09-06-2012 20:30:57 // 3614
akkor linkelj be egy képet légyszi, hogy tudjam miről beszélünk :-)
Totti09-06-2012 20:29:17 // 3613
Szóval az első linkben van ilyen is meg olyan is!
GTPeti09-06-2012 20:29:02 // 3612
SZVSZ az első három sor sima szilent. (Meg a többi 90%-a is.)
Nem tudom mit értesz GI-szem alatt (ez következhet az én tudatlanságomból is), de a GE-szemnek -amit lentebb belinkeltem- az a legfontosabb jellemzője, hogy egyáltalán nincs benne gumi.
Nem tudom mit értesz GI-szem alatt (ez következhet az én tudatlanságomból is), de a GE-szemnek -amit lentebb belinkeltem- az a legfontosabb jellemzője, hogy egyáltalán nincs benne gumi.
Totti09-06-2012 20:26:27 // 3611
A képek között van Gl szem is meg sima szilent!
GTPeti09-06-2012 20:25:34 // 3610
Amit Piritu írt az rubber bush (gumiszilent, fémpersellyel).
Wickey09-06-2012 20:24:42 // 3609
ez a febi cucc ez egy kutyaközönséges szilentnek tűnik. Ilyet pont le lehet sütni.
Wickey09-06-2012 20:22:39 // 3608
azt írja valamelyik szagirodalom, hogy a 3 literesek spherical joints (gondolom G-szem), a 2 literesek meg rubber bush. Na, majd meglátom, ha aláfekszem, ha igaz, akkor jó bele a PU. A gyanús az, hogy a powerflex katalógusban benne van, ha pedig az (a rohadt drága árával ellentétben) nem valami jó / tartós megoldás lenne, akkor egyszerűen kikerülne a listából... szvsz...
GTPeti09-06-2012 20:22:13 // 3607
Piritu - 1.000.00009-06-2012 20:17:15 // 3606
KGBMAN blogja is ír róla.
Piritu - 1.000.00009-06-2012 20:14:42 // 3605
Ha minden igaz ilyen kell bele:
"Gyártó: cikkszám:
Birth B2165
Lemförder LF10747
Febi FEBI2354 01303
Frap G2310"
"Gyártó: cikkszám:
Birth B2165
Lemförder LF10747
Febi FEBI2354 01303
Frap G2310"
Wickey09-06-2012 20:09:00 // 3604
Így összeáll. Akkor szilentről írtál, azt hittem, sima gumi szilent hiánycikk, amit PU-ból le lehet gyártani. Ezek szerint a G-szemre gondoltál, és abból kell valami merciét beletenni (?) :)
Piritu - 1.000.00009-06-2012 20:04:46 // 3603
Mint írtuk valamelyik w12x mergáé jó hozzá.
Wickey09-06-2012 20:01:07 // 3602
hajjajjj. Akkor csak remélni merem, hogy az jó benne. Még szerencse, hogy rendelhető a lengőkar, 100k/oldal. :-(
Totti09-06-2012 19:59:28 // 3601
Oké akkor beszéljünk jövő héten!
Totti09-06-2012 19:57:14 // 3600
Gl szem helyére nem lesz jó a pu ez tapasztalat 66 nál meg probáltuk ment is a szemétbe!
GTPeti09-06-2012 19:53:07 // 3599
Olyan csukló, amit a versenyautókban is alkalmaznak. No meg ipari gépekben. Gyakorlatilag mintha egy csapágyra hegesztenél egy menetes szárat.
Wickey09-06-2012 19:46:19 // 3598
fogalmam sincs, hogy mi az a G-szem, de mivel a Powerflex katalógusban szerepel az összes hátsó szilent, ezért nem hinném, hogy megoldhatatlan lenne egy köbméteres PU blokkból egy patent esztergával... :-)
Wickey09-06-2012 19:39:59 // 3597
persze, 125mm átmérőig vannak a szokásos méretek.
Piritu - 1.000.00009-06-2012 18:58:57 // 3596
Arra figyelj, hogy a rugótartó hátsóban G-szem van, nem sima szilent!
Totti09-06-2012 17:50:32 // 3595
Na akkor ha van valami konkrét szólj rám légyszi mert valoszinű hogy érdekelne! Gondolom van nagyobb is mint 5 cm?!
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.
Online members
1
Guests1
603
Forum
Recent topics
- Oldtimer and youngtimer
- 156
- AlfaCity
- International Alfa Rome...
- 159
- Chat
- Boxer fanatics
- 147
- Polish Alfisti
- Českí Alfisti
Poll
- What kind of chatrooms do you prefer?
- When will Alfa return in your opinion to the US?
- How did you find AlfaAmore.com?