Forum >> Forma-1

BF15614-06-2005 08:36:15 // 1509
Én nagyon örűlnék Kiminek:D
BF15614-06-2005 08:35:16 // 1508
Jean Todt érdekes módszert választott rá, hogy cáfolja a finn Kimi Räikkönen szerződtetéséről szóló pletykákat: a Ferrari hivatalos honlapján alaposan megdicsérte a rivális McLaren versenyzőjét. Miután Rubens Barrichello - akinek egyébként is csak 2005 végéig szól a szerződése - Monacóban kiborult Michael Schumacher rámenős előzése miatt, újra lábra kaptak a brazil távozását boncolgató híresztelések. Egyes források szerint Barrichello jövőre már a BAR versenyzője lesz, ahol várhatóan szükség lesz egy elsőhegedűsre a valószínűleg a Williamshez átigazoló Jenson Button helyett. Olaj a tűzre, hogy Barrichello szerződése az év végén lejár, és már június közepe van, a hosszabbításról mégsem esett szó. Amikor Räikkönenről kérdezték, Todt azt mondta: "Ezt nem kommentálom. Megvannak a versenyzőink, elégedettek vagyunk velük, 2005-ig illetve 2006-ig szerződésük is van, úgyhogy jelenleg nem ez a kérdés foglalkoztat minket." "A legfontosabb az, hogy megpróbáljuk megnyerni a következő versenyt, majd az azután következőt, és így tovább, valamint hogy jövőre ütőképes legyen az autónk." "Ami Kimit illeti, ő a Nürburgringen balszerencsés volt. (Montrealban) nagyon jól versenyzett, és természetesen boldogabb lettem volna, ha Michael nyer, de örülök Kiminek is. Rendes srác." Nem ez az első eset, hogy a Ferrarinál Räikkönent dicsérik. Néhány hónappal ezelőtt például céloztak rá, hogy inkább őt választanák Schumacher utódjául, mint a Renault sztárját, Fernando Alonsót.
BF15614-06-2005 08:33:18 // 1507
Csak az emlékeimmel tudom alátámasztani:D
Inner Circle13-06-2005 15:59:49 // 1506
Alátámasztanád képpel/videóval?
Tom1212-06-2005 22:27:49 // 1505
Szerintem az lehetett, hogy Alesi pont a Ferreri "mélyrepülésénél" került a csapatba. Azt a pár évet átidegeskedte, a rossz-megbízhatatlan autók miatt, ami a rendelkezésére állt, hogy bizonyítson aztán megint egy lefelé ívelő csapatba került, aztán megint, aztán kiöregedett... Én láttam valami francia túrakocsi bajnokságban is még annak idején, nem volt semmi, amit produkált... Valahol meg is van videón.
Tom1212-06-2005 22:22:04 // 1504
Nem mondtam, hogy fair, csak, hogy eltalálta, az meg tény. Egyébként megérdemelte volna a "helyrebillentést":))
SKrisz12-06-2005 22:14:51 // 1503
Erről is lehetne vitatkozni, de azért nem biztos, hogy Coulthard volt a legfehérebb aznap...
SKrisz12-06-2005 22:13:43 // 1502
Alesi berobbant a forma1-be, mint egy igazi őstehetség. Nem értem a mai napig mi történt vele... Szinte semmit nem tudott mutatni magából:(
BF15612-06-2005 22:11:57 // 1501
Esőben kikapcsolt lámpával!!! Fair?
Tom1212-06-2005 22:11:13 // 1500
A másik kedvencem Alesi volt. Rá is akkor figyeltem fel először, mikor Sennát a kis "lepukkadt" Tyrreljével " zöldfülűként "meg merte" előzni, meg utána is támadta, de csak, mint egér a macskát...:))
Tom1212-06-2005 22:06:56 // 1499
Mondjuk, akkor is begerjedt rendesen /MS/, mikor Spa-ban Coulthardot le akarta verni, mert szerinte lassan ment előtte, ő meg hátulról eltalálta:))
SKrisz12-06-2005 22:05:59 // 1498
Nincs is semmi baj ezzel. Ha mindig az öreget kellene tisztelni soha nem nőne ki valaki a mezőnyből. Most már ott tartunk (pár éve:))) hogy Suhamér az öreg, akinek minden fiatal oda akar pörkölni. Idén ez messze sikerült sajnos:(((
Tom1212-06-2005 22:04:43 // 1497
Én inkább a mostani "Sumákra" értettem...
BF15612-06-2005 22:03:11 // 1496
Én is láttam! Én arra először azt hittem hogy átlépte a seb. korl. majd vissza lasított. De nem a lápát bírálta felűl:)
Tom1212-06-2005 22:02:39 // 1495
Nem is voltak "túl jó" barátok...:)) ...de , ha nem "produkált" volna az elején, most nem itt tartana...
SKrisz12-06-2005 22:02:09 // 1494
Szerintem ezt a momentumot rosszul ítéljük meg. Alonso égett a versenylázban, de a csapattársa volt előtte. Jobb volt, gyorsabb volt, de nem tudott elmenni a másik Benetton mellett és tanácsot kért. Erre van a csapat nem?
Tom1212-06-2005 22:00:27 // 1493
Érdekes volt a Renault "team radio", nekünk újak ezek a "beszólások", de szerintem ilyenek bármelyik csapatnál vannak a verseny hevében. Most pont ezt szúrta ki a rendező... Mi csak a lehiggadt verseny utáni véleményekhez vagyunk szokva.
SKrisz12-06-2005 21:59:53 // 1492
Igen? MS a hidegfejű??? Gyorsan felejt az ember. Emlékezzünk csak vissza, hogy amikor még Alonso korabeli fiatal suhanc volt, miket művelt a pályán? Nem nagyon tisztelt sem embert, sem Istent. Hányszor pörkölt szegény Senna orra alá!Akkor még az igazi versenyláz hajtotta ó őt is!:))))
ALFA75td12-06-2005 21:59:18 // 1491
Nem a versenyzQi képességeivel van a baj hanem avval hogy a csapatától várja hogy a versenyzQtársát távolítsák el elQle és ez nem szimpatikus küzdjön és elözze meg mert képes rá de ne várja hogy a csapattársát utasítsák erre mert szerintem ez gusztustalan dolog az meg külön szomoru ,hogy a Ferrari is sokat nyul ehez a "megoldáshoz"
M-GEGE12-06-2005 21:57:45 // 1490
Valóban? Ezt nem is láttam.
BF15612-06-2005 21:56:32 // 1489
Akkor nem hajtott volna neki a falnak:)))
M-GEGE12-06-2005 21:56:08 // 1488
Ja bírom én is, remélem egyszer ferrarival is fog menni. Még nagy bajnok lesz belőle. Ugyanezt mondtam Kimire is amikor bekerült a forma-1-be. Ezek a megállapítások mára már nem tűnnek nagy szónak, de valahogy ez már érződött rajtuk az első versenyeken.
Tom1212-06-2005 21:55:52 // 1487
Meg a spanyol temperamentuma:) Ilyen esetekben jobb, hogy MS elég "hidegfejű" tud maradni.
Tom1212-06-2005 21:54:21 // 1486
Szerintem Montoya /amennyire "ismerem"/ nem is látta a piros jelzést, hanem azt leste, hova sorolhat be a leggyorsabban. Kicsit túl keménynek tűnik nekem ez a bünti...
Paco12-06-2005 21:54:14 // 1485
Már pedig megtette. Először én sem értettem miért fékez a kijárat előtt, de utána megindult mint a meszes. Onnan elölről/felülről ahonnan mutatták, persze nem látszott a lámpa.
SKrisz12-06-2005 21:53:20 // 1484
Nincs semmi baj Alonso-val. Jó pilóta, csak még nagyon fiatal és őt nem a pénztárcája, hanem a vére hajtja. Hibázni csak az hibázik, aki nemcsak versenyzik, de akar is versenyezni!!!
SKrisz12-06-2005 21:50:05 // 1483
Csakhogy akiesések nem műszaki hiba miatt voltak, hanem vezetői faxságok miatt. Tehát a Ferrari sem megbízhatóbb vagy jobb egy fikarsznyival sem mint előtte... Mégegyszer mondom nagyon örülök a 14 pontnak, de ez az autó még nem az az autó, vagy legalábbis nem egész verseny alatt az:(
M-GEGE12-06-2005 21:48:07 // 1482
Már tuti az járt a fejében, hogy most mutathatja az 5-öt!
M-GEGE12-06-2005 21:47:04 // 1481
Szerintem már a tavalyit is.
ALFA75td12-06-2005 21:46:31 // 1480
Valószinü hogy most ért el arra a szinre mikor azt hiszi hogy Q az isten de szerintem lehütik egy kicsit
BF15612-06-2005 21:45:51 // 1479
Monti az évad szopatását élhette át:(
Halesz12-06-2005 21:45:25 // 1478
Biztos egy pillanatra Suminak érezte magát :)))
ALFA75td12-06-2005 21:43:02 // 1477
Ha megvárja a lámpát akkor az utolsó helyre jöhet be akkor már akár ki is állhat szerintem ez teljesen felesleges volt a versenybíróságtól pedig Montoya nagyon ott volt a szeren
M-GEGE12-06-2005 21:41:56 // 1476
Ezt én sem értettem, hogy miért van felháborodva (mindamellett, hogy nagyot nevettem amikor beadták a kiabálását), miért gondolta, hogy el fogja engedni a csapattársa (szerintem tisztában van a csapatviszonyokkal, ez már tuti el lett neki magyarázva, és a Renault nem Ferrari).
ALFA75td12-06-2005 21:39:46 // 1475
Szerintem egy kicsit elszállt vele a ló de remélem a csapat vezetés leül és megbeszéli vele hogy nem csak Q van a csapatban
M-GEGE12-06-2005 21:39:38 // 1474
Ja de ezt a mercinél nem csinálták volna meg. Amikor Montoya átvette a vezetést, akkor 6mp fölött volt a különbség, majd egyszer csak 3,5re csökkent. Ennyit gyorsult volna Kimi 2-3 kör alatt??? Azt nem vette volna be senki, ilyen szempontból szerencse volt a Safetycar. Ja a másik: kíváncsi lettem volna Montoya helyében ki az aki megállt volna a piros lámpánál, főleg úgy, hogy tuti 10ből 9en rá sem néztek volna a lámpára, mint ahogy nagy valószínűséggel ezt Montoya sem tette meg.
BF15612-06-2005 21:39:28 // 1473
Roppant nagy kár:))))))))))))
Halesz12-06-2005 21:37:42 // 1472
Kár, hogy Alonso hibázott :/
ALFA75td12-06-2005 21:35:55 // 1471
De ez igy sportszerü gyözzön a jobb a rönó nagyott nQtt a szemembe
Apacs12-06-2005 21:35:38 // 1470
Így van jó kis futam volt. Bár az eső eleredhetett volna....még minig várhatunk az idei első győzelemre....
M-GEGE12-06-2005 21:33:56 // 1469
Egyébként elég rendesen betekinthettünk a Renault csapatrádiójába! Erre még nem volt példa, főleg így: -jó csapat -jó pozícióban -éles helyzetben
Tom1212-06-2005 21:27:34 // 1468
Nem csak előzésekkel dőlhet el egy verseny, az sem mindegy, melyik autó milyen megbízható. ...ha innen nézzük, van minek örülni:) Emlékezzetek csak vissza, mikor a ferrari az első 20 körben "szétesett"... Néha szó szerint. Tehát jó verseny volt:) - szerintük is
ALFA75td12-06-2005 21:26:29 // 1467
De látod hogy azt teszik nem jó stratégia de akkor is az Indyre és a többi amerikai sorozatra is szállitanak mégis ott nem szarabbak mint más beszállitók valami nem gömbölyü
VinceP4 (Il capitano)12-06-2005 21:25:15 // 1466
Nkem is Bridgestonom van, de szerencsére már slick, úgyhogy lassan kuka. :(( Egyébként elég izgalmas volt a meccs, történt egy s más érdekes dolog.
SKrisz12-06-2005 21:22:20 // 1465
Nem áll tőlem túl messze a z iparág, úgyhogy van némi rálátásom. Egyik cég sem teheti meg, hogy az 5 autófogyasztó kontinens közül 4-et leszarjon mert az USA-ban ők úgyis jók...
ALFA75td12-06-2005 21:18:31 // 1464
Teljesen mindegy egy cég
BF15612-06-2005 21:16:35 // 1463
El is füstölném gyorsan:D
BF15612-06-2005 21:14:51 // 1462
Jövő hétre csak egy helyet kell javítani:)))))))))))))))
silversurfer12-06-2005 21:13:54 // 1461
Ha jól tudom oda főként Firestoneként szállitanak de azt is megszivták nemrégen amikor a Ford Explorerek Fire gumikkal sorra szenvedtek balesteket, az se volt valami túl jó reklám...
M-GEGE12-06-2005 21:13:22 // 1460
"utcai" ferrarin is Bridgestone gumi van
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.