Bármelyik tud szépen szólni, és annyi erővel, ahogy 2.4-em lett, simán lehetett volna v6 is, biztos akkor sem lennék elégedetlen :-) Viszont így sem vagyok az. Tökéletesen túlteljesíti az igényeimet ez az autó így is. És valahol benne van a dologban, hogy kicsit indokolatlan is évi 15-20e km-re külön ilyen kaliberű utazóautót tartani. Van mellette is indok persze, több is. A legerősebb indok az, hogy egyike azoknak az autóknak, ami nem fáraszt semennyire. Valami túlérzékenységem lehet, de akár utasként is teljesen ki tudok készülni bizonyos autókban. Hang, rezgés, nem tudom, nem jöttem rá. Az orvos szerint az a bajom, hogy nem iszok eleget. Lehet, bár ő vízre gondolt :-D
De a lényeg, hogy a 159-ben semmi bajom. Ha ehhez ilyen kategóriájú autó kell, akkor amíg megtehetem ilyen lesz a háznál. Nem tudtam előre, pozitív meglepetésként ért az első 600km-es budapesti köröm után, hogy nem dőlök be azzal a lendülettel az ágyba másnap reggelig, és nem forog velem a szoba.
Letoltuk vele Hollandiába úgy, hogy semmi bajom nem volt. Visszafelé egy végigmelózott nap után, éjfélkor indulva. Semmi. Ez nekem megfizethetetlen egy autóban :-) Ha ehhez balansz tengely kell, nekem tökmindegy :-D
Forum >> 159
WarbiRunner (Gyuri)02-03-2018 17:24:01 // 106321
Zolibácsi02-03-2018 16:32:32 // 106320
Ha egyszer el fogom adni az enyémet akkor egy panda 4x4 - et veszek, sok mindenre elég az is nekem. De az is lehet a jelenlegi világ és dízel kapcsolatból kiindulva hogy sosem adom el, mert kifizetni senki nem fogja azt amit én bele tettem.
gecsa02-03-2018 16:11:57 // 106319
Nekem a V jött be. Ha nem alfa, akkor valami vényóc lett volna helyette.
WarbiRunner (Gyuri)02-03-2018 16:10:17 // 106318
Az nekem ugyan mindegy :-)
gecsa02-03-2018 16:00:10 // 106317
De mi az a balansztengely? :D
WarbiRunner (Gyuri)02-03-2018 15:54:29 // 106316
Ez igen szubjektív, 5, 6 vagy 8. Kinek mi tetszik. Én az 5 hengeres Marea hangjába bolondultam bele, nekem az az etalon. Nagyon bírom az 5 hengeres hangot, így aztán nagyon tudom szeretni ezt a 'patkány dízelt' is, amikor énekel. :-) Úgy indultam 159-es vadászatra, hogy soha többé dízel. Így bő egy év után már biztosan tudom, hogy semmilyen más 159 nem kéne ehelyett. :-)
gecsa02-03-2018 15:50:42 // 106315
A porszívóhang, meg a prüszkölés vegyítve a hat henger garhalizálásával. :D
FRC02-03-2018 15:49:19 // 106314
meg a benzin szag!
gecsa02-03-2018 15:41:44 // 106313
Hiányzik az a hatodik henger... :D
Kazes☻02-03-2018 15:26:45 // 106312
Még nem, de eljön majd az az idő is! :D
Csongi02-03-2018 15:15:32 // 106311
Az is jó lehet, de mi Kazes Zolival nyomjuk és sajna még nem csak hobbiból...! :)
Shadin02-03-2018 15:09:00 // 106310
Jaja. Azért van. Minek külön hobbiautó?
'''''02-03-2018 14:53:34 // 106309
Van aki már hobbyból szedi szét és rakja össze a vasat! Igaz Shadin? :-)))
FRC02-03-2018 14:45:35 // 106308
EGR és DPF kilőve itt is, viszont elég hangos a befecskendező hideg motornál ezért gondolom hogy az lehet a ludas...
Szerintem tavasszal új gazdit keresek a traktornak, úgy érzem most volt harmadjára dízel autóm... (ELŐSZÖR, UTOLJÁRA és SOHA TÖBBET!)
Szerintem tavasszal új gazdit keresek a traktornak, úgy érzem most volt harmadjára dízel autóm... (ELŐSZÖR, UTOLJÁRA és SOHA TÖBBET!)
Kazes☻02-03-2018 14:32:55 // 106307
Oh, igen... főleg mióta páréve a klímásunk is elmagyarázta a fontosságát. De persze előtte is. :)
gecsa02-03-2018 14:24:04 // 106306
Ez a fránya 2.4 :D
Csongi02-03-2018 13:16:54 // 106305
A miénk Zolival nem ilyen, mert időnként kimossuk. :)
'''''02-03-2018 12:59:03 // 106304
Hűtő ilyen szerintem mindenkinél.Én átépítésnél láttam de hasonló volt pedig csak 90.000km körül járt az autóm akkor.
Shadin02-03-2018 12:40:36 // 106303
Ha valakit érdekel a kocsimból a Pioneer AVIC-F10BT navim 2017-es térképpel, jelentkezzen :-) Pici handicap, h max hetente egyszer rebútol, de ez lehet hogy az én kocsimban csak :-( Adok hozzá kormánygomb meg CAN adaptert is, viszont az RCA ki-bemeneti kábelkorbács nincs meg. Hangminőség tökéletes, beépítve is megtekinthető egy darabig, ha meg nem akkor az említetteken kívül X garanciát vállalok a működésre.
159 Indigo Gray 2.4 Monster02-03-2018 12:39:11 // 106302
Nekem is csinálja napi első hidegindításnál ha nem használom az állófűtést. Dpf, egr, szívósor off tőcsavarok jól vannak. Porlasztó hibás lesz az tuti, sajnos úgy néz ki a 2.4 hajlamos rá. Májusban meg csináltatom ha még meglesz az autó akkor.
Giuntini02-03-2018 11:42:59 // 106301
A hűtőmmel kellene valami vetélkedőt csinálni! Mondjuk ráakasztani egy Egr szelepet a közepére, és céltáblának használni:)
Smith02-03-2018 11:15:26 // 106300
Drukkolok nagyon! Aztán majd VTT-n megvitatjuk ÉS iszunk rá valamit. Addig még gyúrok a fényképfelismerő versenyre is :D
Giuntini02-03-2018 11:10:31 // 106299
Ez mondjuk csak egy nap késés, különben sem lehetett volna összerakni, mert a gumibakok töröttek voltak. Azokkal együtt ma megérkezik az alsó cső is.
Smith02-03-2018 11:06:14 // 106298
Zolibácsi02-03-2018 11:04:54 // 106297
Csak tipp, nálam is csinálta a 3-4 hengerezest a kocsi régen indításnal. Egr, dpf, pillangó szelepek off. Mellette volt még kipufogó tőcsavar csere. Én a szentháromság közül valamelyikre tippelnek. Azóta nincs bajom vele.
Smith02-03-2018 11:03:27 // 106296
Ejjhát, megrendelhették volna azt a csövet a hűtővel együtt is :(
Giuntini02-03-2018 11:02:32 // 106295
Ez igaz, de itt nem csak tömítő volt. Azt látom, nem egy kicsi munka kivenni. Akármi is lesz, ez a hűtő folyt, szar volt, megérett a cserére. Az csak egy próbálkozás volt. Mindenesetre megkértem Szatyit, hogy szedje le a szelepfedelet, és ellenőrizze a hf csavarokat, akárhogy is nem kell utánahúzni. Az én megnyugvásomért.
yani🍀02-03-2018 10:52:04 // 106294
Pont az ő javaslatára tetted bele a tömítőt. :-(
Kazes☻02-03-2018 09:54:10 // 106293
Igen, nyilván a kor, meg a beleöntött szlutya tömítő, de azért ez a kinézet sem segített rajta... egész biztos. :-)
Giuntini02-03-2018 09:49:44 // 106292
Igen, mondta Szatyi, hogy iszonyú retek jött ki belőle, mikor leengedték a vizet. Elképzelhető, hogy csak részlegesen működött a hűtő.
FRC02-03-2018 09:41:38 // 106291
Sziasztok!
Van 5db hibátlan DENSO izzítóm, ha esetleg valakinek kellene!
Kicseréltettem, de nem ez a okozza a reggeli 3-4 hengeres indulást. Valszeg a befecskendező sántít. :-(
Van 5db hibátlan DENSO izzítóm, ha esetleg valakinek kellene!
Kicseréltettem, de nem ez a okozza a reggeli 3-4 hengeres indulást. Valszeg a befecskendező sántít. :-(
Liquid02-03-2018 09:39:06 // 106290
De ez csak kosz, sztem kb. bármelyikünké ilyen. A lényeg belül lesz.
Zolibácsi02-03-2018 09:36:49 // 106289
Azt nem értem, hogy a külső kosztol, még nem kellene ilyeneket produkalnia a kocsinak. Kíváncsi leszek a végére
Giuntini02-03-2018 09:26:36 // 106288
Tocke02-03-2018 08:07:59 // 106286
Gratulálok, én is szerettem volna megörökíteni ezt a km állást, de elbambultam sajnos. Az a helyzet, hogy valszeg ezt utoljára rögzítetted te is, hiszen egy Giuliat vagy Stelviot nehéz kiírattatni a km számlálóval:-)
Csabi01-03-2018 22:01:38 // 106285
Giuntini01-03-2018 20:41:10 // 106284
Nem, mert a gumibakok el vannak törve. Az alsó cső is cserés. Holnap jön meg a cucc.
Piritu - 1.000.00001-03-2018 20:39:23 // 106283
Naugyehogyugye? :-)
Piritu - 1.000.00001-03-2018 20:38:07 // 106282
Már csak az érdekel, hogy egy benzinesnél hogy van ez a teória :-)
Többször megállapítottuk, hogy az autógyárakat roppantul nem érdekli, hogy mennyit bír ki alattad a vas. (pl. 35ezres olajcsere) Itt sincs másként...
Ellenben perelhetőek, ha nekimész valakinek indítás során...
Többször megállapítottuk, hogy az autógyárakat roppantul nem érdekli, hogy mennyit bír ki alattad a vas. (pl. 35ezres olajcsere) Itt sincs másként...
Ellenben perelhetőek, ha nekimész valakinek indítás során...
psychoati01-03-2018 20:33:37 // 106281
És bekerült már az új hűtő?
Giuntini01-03-2018 20:18:15 // 106280
Haddel01-03-2018 18:11:26 // 106279
Szabister01-03-2018 13:28:56 // 106276
Az enyém is így indult igaz -5 volt. Majd holnap reggel csinálok 6:00-kor végzem akkor még tuti hideg lesz :)
Tocke01-03-2018 11:44:17 // 106275
Ez így igaz.
frusciante01-03-2018 11:06:02 // 106274
Én azért kuplungolok minden indításkor, mert így állítólag kímélem a kettőstömegűt... Indításkor leállításkor... Szamosiék mondták.
Macccy01-03-2018 10:59:54 // 106273
Nyugi, normális.
Fél 10-kor fent a lakón "csak" -7.5° fok volt, most például tényleg igazi pöcröf indult az autó, jobban mint tegnapelőtt a -2 fokban. És végre nincs beragadva a kézifék, nem is húzom be most egy ideig.
Ja és nekem is kiírta két másodpercig az "ABS not available" üzenetet és eltűnt :)
Fél 10-kor fent a lakón "csak" -7.5° fok volt, most például tényleg igazi pöcröf indult az autó, jobban mint tegnapelőtt a -2 fokban. És végre nincs beragadva a kézifék, nem is húzom be most egy ideig.
Ja és nekem is kiírta két másodpercig az "ABS not available" üzenetet és eltűnt :)
WarbiRunner (Gyuri)01-03-2018 09:53:08 // 106272
Hidegben tök normális, hogy jobban átjön a rezonancia. Én sokat küzdöttem ezzel a jtd-nél. Már majdnem volt megoldás, de aztán a tökéletesítésre már nem került sor. A felső motorkitámasztón jött át a legerősebben, azt tuningolgattam mindenféle megoldással és nagyon érezhető különbség volt.
Nálunk -16 volt. Kiröhögtük ezt is :-D Az első pár elektron ahogy elérte az önindító tekercsét már vidáman kattogott az öreg adagolós gépezet.
Nálunk -16 volt. Kiröhögtük ezt is :-D Az első pár elektron ahogy elérte az önindító tekercsét már vidáman kattogott az öreg adagolós gépezet.
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.
Online members
1
Guests1
536
Forum
Recent topics
- Oldtimer and youngtimer
- 156
- AlfaCity
- International Alfa Rome...
- 159
- Chat
- Boxer fanatics
- 147
- Polish Alfisti
- Českí Alfisti
Poll
- What kind of chatrooms do you prefer?
- When will Alfa return in your opinion to the US?
- How did you find AlfaAmore.com?