Forum >> Szerelőműhely

norbee05-11-2004 12:17:28 // 20
Ingegnere A piros fényt az izgassa, ha közel van a holland határ... ;)))) Egy hőfokvisszajelzőjeladó 10 rugó, akkor ki kéne cserélni a műszer jeladóját is, az egy másik 10es, plussz 6-8 a termosztát. Ebből legalább 1-et feleslegesen cserélek, ezért inkább kérdeztem előbb. :)))) A mutató azé áll 80-on cövekként, mert rézhűtő került bele, aminek kicsit qrva jó a hőleadása. :) A 88 fokon kezd nyitni, nálam azt jelenti, hogy 95-nél nyitott ki teljesen. Na ott be is indul a venti, de 20 mp alatt lejár a rugója, és leáll. Vagyis amit talál a hűtőben, azt piszok hamar visszahűti, de utánna mintha visszazárna a termó, és nem engedne be neki többet. Na mindegy, tolom el Andrisékhoz jövő héten, azt meglássuk.
ingegnere05-11-2004 12:09:42 // 19
De ha azt mondod, 80-on áll a víz, mint a cövek, akkor a ventinek folyamatosan kéne mennie. A visszajelző biztosan csalik valamennyit. Ki kéne próbálnod egy másik jeladót, ami a piros fényt izgassa. :-) Lehet, hogy 82 foknál riaszt és akkor felesleges a félelem. De szerintem nem jó ez a számkombináció, amit használsz. 88 fokos a termosztát, akkor ez azt jelenti, hogy akkor engedi át a vizet a hűtőbe, de annak a ventije meg 78-nál már kapcsol? Valahogy fordítva kéne belőni a számokat. Autós hűtős. Vízmegfőzős. Szerintem.:-D
norbee05-11-2004 12:01:10 // 18
Ingegnere De, direkt lett olyan alacsonyra véve, mert májusban egyáltalán nem kapcsolt, új hűtővel sem. Ez az érték a csomagoláson volt. Jeladó helyek megvannak, már azokkal álmodom! :)))
norbee05-11-2004 11:59:11 // 17
Paco Előszörisazaproblémám, hogy nem tudod mikor égetem ki a hengerfejtömítésem, vagy csak szimplán szivatnakanyámstop, és a műszer jáccik. Mi van, ideges vagy? Adjak bogyót? :))))
ingegnere05-11-2004 11:41:51 // 16
Az a 78 nem alacsony kicsit? Kimérted, vagy valami gyári érték? Elvileg az nem probléma, ha sűrűn lapcsol be a venti, nekem is mindíg zat csinálta a 33-as. Gyorsan visszahült, aztán újra. Itt az a gixer, hogy túlhevül a vized. Nem lehet, hogy csak a vészjelzőnek a jeladója gyullad ki túl hamar? Most séróból nem vágom, mi mere található.:-)
norbee05-11-2004 11:22:30 // 15
Ing Termosztát elvben 88-nál nyit, hőgomba már 78(!!!) fokon kapcsolja a ventit. Azé ilyen alacsonyan, mert májusban már faszkivolt ugyanettől, és a végén a hűtőcsere jelentett megoldást. Jeladó standard. Ennek ellenére későn kap észbe a ventillátor az ábra szerint, és ennél alacsonyabban értéken kapcsoló hőgomba pedig nincs. Tegyek bele termosztátot, ami már 80-nál nyitni kezd?
lorinnyu05-11-2004 11:17:30 // 14
hy! nem tudom tud e valaki segitemóni de leírom! nos a középkonzolon a fütéssel kapcsolatos 3 kapcsoloban nincs világitás és az a képrdés h azt valahogy ki lehet patintani a műszerfal szétbontása nélkül h izzot cseréljek? amugy 96-os 145 gondolom a 146-nál is ugyanugy van!
Paco05-11-2004 11:15:34 // 13
Először is : Mi a problémád? A mellékesen felvetett kérdésedre a válasz pedig az, hogy igen*, de ennek semmi köze ahhoz, hogy mikor kapcsol a hűtőventillátorod illetve mikor nyit a termosztát vagy a fűtés. *igen= a szegénykeverékes mód nagyobb hőterhelést jelent a motornak.
ingegnere05-11-2004 11:13:16 // 12
Termosztát, jeadó és a venti hőgombája nincsenek szinkronban. Szerintem ki kéne próbálnod egy új hőgombát.
norbee05-11-2004 10:24:03 // 11
Ollé! Hűtéskérdés 1.5 boxer, tavaly nyáron nagygenerál. Ennek során vízpumpa is cserélve, fémlapátosra (aminek a lapátjai ugye nem törnek, mint a műanyaglapátosé), május végén vadi új hűtő, ventillátor hőkapcsoló, visszajelző műszercsere, egy hete gyertyacsere. Termosztát másfél éve cserélve emlékeim szerint, de olybá tünik, hogy nyit. Szimptóma: autó pár kilométer alatt rendesen bemelegszik, kissé szegény keverékkel üzemel (hidegen nyáron is szivatóval indul), ritkán pörög 3500 fölé (városi üzemmód), alapjárat csont 900 RPM, minimális ingadozással. Folyamatos üzemben a mutatót ráragasztották a 80 fokra. Várakozásnál lassssssan melegszik, a ventillátor bekapcs, de már csak akkor, mikor kigyullad a melegedést jelző piros lámpa is. Ventillátor jár 15-20 mp-t, aztán kikapcsol. Víz ezalatt visszahül 90 fokra, majd minden indul előről. Ha ventikikapcs után leveszem a gyújtást, majd visszarakom, a mutató 80 fokra esik, de a piros lámpa változatlanul ég. Ha bekapcsolom a fűtést is, egy perc alatt elalszik a piros lámpa is. Ergó valószinűleg helyesen működik. Valahol olvastam, hogy a helytelen vezérlés is okozhat túlmelegedést. Szerintetek?
Paco05-11-2004 08:52:37 // 10
Ha mutató nélkül a tekercs elfordul akkor vagy lötyög a mutató a tengelyen, vagy rosszul van összerakva és a mutató megszorul valahol, a műszernek meg nincs elég nyomatéka elfordítani. Ha a napiszámláló megy akkor nem a jeladóban illetve az odavezető kábelben kell keresni a hibát. Ha régen is csinált ilyet, de időnként megindult akkor érintkezési hiba. Nézz át, és tisztíts meg minden csatlakozót a műszerben (a műszer alapcsatlakozóját is). Ha forrasztott akkor finoman mindet újra melegítsd át.
Thomika04-11-2004 22:18:30 // 9
Paco: a napi számláló megy, so méri a megtett utat, csak sebességet nem. Azt nemtudom megnézni,hogy mutató nélkül megy-e, mert csak félig összerakott állapotban hajlandó működni. Korábban is volt olyan probléma vele,hogy néha nem akart beindulni, de aztán vmi isteni csoda folytán mégis elindult...de csak mikor már 60-70 körül jártam....úgyhogy nemértésem van! Mi akadhat ki benne, ami miatt most nem megy?!
Paco04-11-2004 21:20:01 // 8
Thomika: Ha nem raksz rá mutatót maga a műszer vagy a tengely működik?
Paco04-11-2004 21:16:56 // 7
Jó kérdés. Végül is a négyszögjel egy 50%-os impulzusjel. :) A fogaskoszorú amiról veszi a jelet kb fele-fele fogazott, így elvileg némileg torz négyszögjel is lehet.
Paco04-11-2004 21:14:28 // 6
Szedd szét tisztítsd meg, rakd össze. El kell múlnia. Szerintem az egyik fékpofa rugója lötyög, és hol hozzáfeszíti, hol meg nem.
Tedi04-11-2004 21:04:22 // 5
De ezt még most is csinálja, attól függ, milyen kedve van. Ennyiszer kapna kavicsot??
Thomika04-11-2004 20:14:35 // 4
Én a múltkor megcsináltam a fehér műszerfalat a kocsiban. Sajnos bármennyire vigyáztam,leestek a mutatók a műszerekről. A for. mérő működik,azt vissza tudtam rakni rendesen, de a seb.mérő nem reagál semmire :(((( Paco: Esetleg ugyanaz lehet, amit Robinak említettél? 5letek???
Robi04-11-2004 20:06:02 // 3
Más a műszerfal. Bár lehet, hogy a csatlakozók megegyeznek. A jeladó állítólag ugyanaz. Paco: kösz az infot.
BFMSE04-11-2004 19:59:35 // 2
Teddy! Beszorult egy kavics, de mar kiesett... A fordulatszamhoz visszaterve milyen jelet ad a jelado? Negyszogjel?
Tedi04-11-2004 18:43:18 // 1
No akkor én is bővíteném egy hozzászólással a szerelműhely topicot :) A jobb hátsó féktárcsa környékéről időnként idegtépő nyikorgás hallatszik. Egyszer megáltam megnézni, hogy mi lehet az, de csak annyit láttam, hogy a fékbetétek környékén valami nagyon füstöl. Ezek után 2 héttel ment vizsgára az ótóm. Mielőtt elment műszakira, természetesen átnézték, de nem mondtak rá semmit, csak annyit, hogy féktárcsán, fékbetéten nincs rendelellenes kopás, vastagságuk megfelelő. Én a kézifékre gyanakszom, de azt is átvizsgálták, beállították, szintén azt mondták, hogy semmi baja. Várom az ötleteket :) Előre is köszi!
Wickey04-11-2004 18:16:45 // 0
Megpróbálok szerezni kölcsibe egy 75 2.4TD műszert egy próba erejéig, ha compatible. Megérdeklődöm.
Paco04-11-2004 18:12:57 // -1
Ööööööö 90. Azt nem ismerem. De kb egykorúak így lehet hogy a chip ugyanaz . Mérd ki a jeladót :)
Paco04-11-2004 18:10:39 // -2
Ha 33-asod van, és a jeladót már cserélted akkor valószínűleg nem tudsz már segíteni rajta. A műszerfalban a frekvencia feszültség átalakító chip adta meg magát anno 3 éve én is világba kerestem, de önmagában nem árulják. Másik műszeregység kell. Mérni a jeladót szkóppal tudod vagy frekvenciamérővel. Impulzusjelet ada fordulatszámmal arányos frekvencián.
Robi04-11-2004 12:25:47 // -3
Üdv a műhelyben! Az a szándékom, hogy egy olyan topicot nyissak, ahol megfér egymás mellett a dízel és a benzines, mert közös cipőben járnak: bütykölni kell. Kezdenek gyűlni a tapasztalataim az autóm szerelgetése közben, ha valakinek segíteni tudok, szívesen megteszem. De nekem is lenne egy nyűgöm: nem működik a fordulatszámmérőm. Eleinte teljes mértékben meg tudtam érteni, mert hiányzott a jeladó. :) Pótoltam, de továbbra se mozdul a mutató. Nem tudja esetleg valaki, hogy milyen jelet kell adjon? (Mit kell mérnem rajta?) Vagy esetleg maga a műszer szokta megadni magát?
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.