Forum >> 159

13725-03-2010 19:18:56 // 6664
A tárcsa nem számít semmit fékerőben, csak a hűtést, illetve a fékporleszedést befolyásolják a lyukak, illetve a bevágások, meg a méret is. Ami első körben számít, az a fékbetét, és annak is a súrlódási együtthatója (meg leginkább a féknyereg típusa/dugattyúk száma, de ezt gondolom nem cseréled).

Átlag szutyok Alfa gyári betété .30-.35, EBC Green .55, EBC Yellow .75. Ez lineárisan érvényesül, úgyhogy lehet érezni a hatást rendesen.

Az EBC betétek ráadásul nagyon tartósak, Mx5-el a gyári betétek 20 kört bírtak az Euroringen, a Yellow Stuffon meg 3 pályanap után is megvolt még a fele.

Sokan hiszik azt, hogy a tárcsától lesz jobb a fékhatás, pedig annak semmi köze hozzá. A tárcsa szerepe az, hogy ne melegedjen túl egy bizonyos szinten. Egyébként utcai használtra sportbetéthez azért sem cserélnék tárcsát, mert a sportbetétek magasabb hőmérsékleten fognak jobban. Ha túl jól hűtött tárcsát raksz rá, akkor nem tud belemegedni.

Lyuggatott tárcsát meg parasztvakításnak jó venni, egyébként úgy törik, mint a kakaós kalács.

Szóval simán egy Yellow stuff betétcsere, és kész minden. Alfisti.net-en árulnak EBC betéteket, szerintem egyébként pont feleannyiba kerülnek, mint írtad. Egy csomagban 4 van, nem kell 2 csomag előre, meg 2 csomag hátra, elég 1-1.

Annyi még, hogy használtam Mx5-ön mindenféle betétet, Hawk, Ferodo, AP racing, stb. Van, ami jobban harap hidegen, van ami jobb melegen, van ami kevésbé poroz, van olyan is, ami tovább tart, de általában mind kurvára nyiszog, és összvissz a Yellow Stuff a legjobb. EVOkban, STIkben nem látsz mást.
DrB25-03-2010 18:49:30 // 6663
Szóval ha pitbullt akarok, akkor Ultimax betét + sporttárcsa az EBC-től. Legtöbbet autópályán használom egyébként a vasat.
Erhard 242 (Pure Energy)25-03-2010 18:23:21 // 6662
az 56-on nekem EBC sport tárcsa volt mart-lyuggatott és Ultimax betét ...akkorát harapott mint egy pitbull :D a színes jelzéssel ellátott betétek már sport betétek igaz az EBC katalógus mondjuk nem is hoz egy 260 le autóhoz Ultimax betétet...viszont tudni kell hogy ha sport betétet vásárolsz ahhoz hogy jól fogjon be kell melegíteni ...tehát pl autópályán nem nyerő....a legfontosabb a tárcsa szerintem a betét a "másodlagos"....
DrB25-03-2010 17:26:57 // 6661
Te az Ultimaxot vennéd magadnak az EBC-től?

Egy fékbetét csak ugyanannak a gyártónak a tárcsájával passzol össze?

Illetve az EBC (betét+tárcsa) nyújt is annyival többet, mint amennyivel többe kerül? A biztonságért hajlandó vagyok fizetni ésszerű kereteken belül.
Erhard 242 (Pure Energy)25-03-2010 14:41:01 // 6660
vagy Zimmermann fékbetét az 18900ft a BS tárcsája meg 18e/db....
Erhard 242 (Pure Energy)25-03-2010 14:37:36 // 6659
az Ultimax bőven jó utcai használatra :P a tárcsa az már elég húzós náluk :(((
DrB25-03-2010 13:54:50 // 6658
Na, majd a szerelő megmondja. Ha a tárcsát is kell, azt is az EBC-től érdemes?
DrB25-03-2010 13:53:48 // 6657
137, azóta történt valami előrelépés az autód terén? Menetdinamikában, fogyasztásban, stb.?

Hétfőn viszem egy alapos átnézésre a vasat, meg több apróságot is beállíttatok. Pl. a bal egy ablaktörlőlapát pont középen, szemmagasságban egyszerűen nem nyomja rá eléggé a gumit a szélvédőre, mindig hagy egy idegesítő csíkot. Rákérdeztem, lehet-e az esőszenzoros ablaktörlő érzékenységét növelni, azt válaszolta a szerelő, hogy igen. Az EGR-be belekerül az ErHard által már (4!!! hónapja :P) javasolt szűkítés. Rékérdezek, hátha a gázpedál reakcióval is tudnak valamit kezdeni. Stb.
ALFI15625-03-2010 13:51:07 // 6656
Jó ára van!Szerintem neked már a második cseréd lessz.Lehet ilyenkor már tárcsát is kell.
DrB25-03-2010 13:48:50 // 6655
Azt hiszem, az rendben van, csak a fékbetétek lesznek lassan csereérettek elöl.
DrB25-03-2010 13:48:16 // 6654
Pont ezt akartam kérdezni, hogy az EBC-n belül meddig érdemes elmenni. Akkor szerinted a sárgáig. Rákukkantottam az EBC.de online boltjára, a sárgából 175,24 Eur a fékbetét előre.
ALFI15625-03-2010 13:43:30 // 6653
A hátsó amíg elkopik addig simán cserélsz két elsőt is.Tárcsát is kell cserélned?
13725-03-2010 13:39:15 // 6652
Gyatra sz*r a gyári fék, gyári betétekkel. Taposni kell, mint a fene, hogy megálljon, és 1-2 fékezés után úgy nyúlik, mint a tészta. Barátnőm 147-esébe átülve mindig meglep, hogy az mennyire jó. A betétek a szarok egyébként.
EBC Yellow Stuffra fogok váltani , Mx-5ben bevált. Jól fog hidegen is, nem nyüszög, nem poroz, és sok pályanapot is kibír.
DrB25-03-2010 13:35:48 // 6651
Ennek az EBC-nek van pontos típus kódja vagy elég annyit mondani, h 159-hez lesz? Szerinted tehát az EBC jobb a gyárinál. Árban hogy viszonyulnak egymáshoz?
Erhard 242 (Pure Energy)25-03-2010 07:18:53 // 6650
a gyári is jó én valószínű EBC-t fogok venni....azért 200 környékén igen csak elmelegszik ez a fék...
Erhard 242 (Pure Energy)25-03-2010 07:17:10 // 6649
annyi féle? :P pontosan 2 féle...
DrB25-03-2010 06:50:06 // 6648
Kösz a fék és a kormánymű infót is. Nem nyöszörög így 3 és negyed évesen, 76 e km után, hacsak korábban nem volt javítva. Hol látom, ha nyomja az olajat?
pettinke25-03-2010 00:15:39 // 6647
ha baja van, nyöszörög mint a fene, főleg ha alászeded. nyomhatja az olajat kifelé, illetve a nyöszörgés ropogásba megy át. extrém esetben szivattyúcsere.
pettinke25-03-2010 00:10:58 // 6646
én nemrég cseréltettem. ráér a hátsókat később, azok sokkal tovább bírják (de persze illik megnézni az állapotukat, ha már egyszer.)
szerintem maradj a gyárinál - legalábbis abból ítélve, hogy nekem pl. némi kutatás, majd néhány nap várakozás után is csak másodjára sikerült a szerviznek a belevaló betétet megszereznie, mert annyiféle van.
DrB24-03-2010 23:44:46 // 6645
Lassan esedékes lesz a fékbetétek cseréje, főleg az elsőké. Egyszerre kell mind a négyet cseréltetni vagy ráér előbb a viseltes elsőket, majd később a hátsókat? Melyik márkát ajánljátok? Vagy maradjak a gyárinál?
DrB24-03-2010 23:37:34 // 6644
Mi romlik el a kormányműben? Mik a tünetei? Jellemzően mennyi km után?
DrB24-03-2010 23:36:41 // 6643
Ha te meg is tudod magad oldani a Gazdabótbó', én azért szerelőre bízom. :P
Erhard 242 (Pure Energy)24-03-2010 10:53:52 // 6642
már bocsi de ezt már 4 hónapja mondtam...megyek is a Gazdaboltba permetezőhöz lehet kapni réz szitát az kell berakni :P
pettinke24-03-2010 10:04:00 // 6641
a 156-ban lévő 2.4 jtd az nem _annyira_ érzékeny erre a problémára mint az EuroNemtomhányas 200 lovas jtdM, ami a 159-ben van.
a "szűkítő" lényegében egy lyugatott lemez, amit az EGR szelep elé építenek be, de ehhez tán még valami szoftver frissítés is jár.

a motort alapvetően hiába tisztítod, aki ezt mondta, az olyan nagyon nem érthet hozzá... a szelepet magát kell pucolni, ahogy ALFI156 is írta.
ALFI15623-03-2010 22:44:29 // 6640
56-ba még nem hallottam,hogy szereltek volna ilyet.De lehet.Álltalába mindenkinek elég volt a tisztítás amít te magad is meg tudsz csinálni.Pár perc.Sima féktisztítóval befújod.
enká23-03-2010 22:40:20 // 6639
yoyo, köszi :). Figyelgetek, figyelgetek, vagy mi :).
DrB23-03-2010 22:33:21 // 6638
ErHard javasoltam nekem is múltkor az EGR szűkítést. Szerencsére, a most talált szerviz magátol tudja, miről van szó. Lehet, Neked is ilyen szervizt, szerelőt kellene otthon keresned, gondolom, itt az Amorén fognak ajánlani.
Tommi23-03-2010 22:26:25 // 6637
Ja, újonnan vette, most kb 5-6 ezer km lehet benne.
Tommi23-03-2010 22:25:12 // 6636
Sziasztok!

Egy kis segítséget szeretnék kérni Tőletek:

Egy barátom nemrég vett egy 159 SW-t (én beszéltem rá :) ) és imádja, egy apró bosszantó hibája van, ami folyton előjön:

Xenonlámpa, kombi, tehát automata fényszóró magasság állítás. Rendszeresen elállítódik neki a tompított, egy ideig rendesen világít messzire, aztán valamiért csak az autó orra elé. Többször volt már vele szervízben visszaállítattni. Azt mondták neki, hogy a fényszóró érzékelője valahol nagyon lent van az autó alján és a döcögős úton a rázkódás hatására elállítódik (?) és nem lehet vele mit csinálni.

Vélemény? Ötlet? Tipp? Másnak is volt ilyen gondja, vagy csak hétfői gyártást fogott ki szegény? :)))
enká23-03-2010 22:20:54 // 6635
Upsz, remek szemed van, köszönöm! Jövök egy pohárral :).
Az EGR szűkítésről viszont van kérdésem. Az én gépemben is nemrég cseréltük az EGR-t.
(motorhiba-jelzés -> levegőmennyiség gond -> EGR nyitva maradt. Alapos takarítás, hiba elmúlt. Két hét múlva fulladozik a gép (hibajelzés nincs), majd be sem indul. Szégyenszemre vonókötélen irány a szerviz, régi EGR kidob, helyette egy bontott, ami épp volt a szervizben, bár nem alfa szakszervizről van szó. Az "újért" és magáért a cseréért ekkor nem is számoltak fel pénzt.)
Ez egy hónapja lehetett és abban maradtunk, hogy ha újra előfordul, akkor motortisztítás vmi speckó folyadékkal, mert lehet kicsit sok a korom benne. Azonban ezek szerint a szűkítés a megoldás. Alaposan visszaolvastam a topicot, de nem találtam rá, hogy ez pontosan mit jelent. Valami fotó, rajz vagy érthető irodalom nincs róla? Olyan, ami alapján egy talpraesett autószerelő meg tudja oldani.
Köszönöm ebben is a segítségeteket.
DrB23-03-2010 22:17:01 // 6634
Mi romlik el benne? Jellemzően mennyi km után? S mik a tünetei?
Erhard 242 (Pure Energy)23-03-2010 22:03:26 // 6633
kormánymű hibásodik meg néha...
DrB23-03-2010 21:57:47 // 6632
Kormányszervó folyadék körül milyen gyerekbetegség volt? Nem tudom, az enyénél az előző tulaj cseréltette-e, de nálam eddig rendben működik.
pettinke23-03-2010 21:36:50 // 6631
nem ismerem a gépet, így hirtelen 2 dolog:
- 2006-os, tehát első szériás, rá kell kérdezni, hogy a szokásos dolgokat (kormányszervó folyadék csere, DrB által éppen alant emlegetett EGR szűkítés), amik a "gyerekbetegségeket" orvosolják, megcsináltatták-e?
- ami furcsa: a középkonzol tetején lévő 3 légbeömlő kiáll a helyéből (uccsó kép, van egy fekete csík a krómkeret és az alaplemez között). most ez vagy ilyen volt a gyártás elején (pedig eddig még fotón ilyet nem láttam), vagy bolygattak már ott valamit, és hányavetin rakták össze...
DrB23-03-2010 20:38:21 // 6630
Megjártam ma klíma ügyben egy másik szervizt. Kisváros Fiat-Alfa szervize. Jókat ovastam róla a neten és egy itteni alfás is ajánlotta. Elsőre nagyon pozitív a benyomásom.

Légkondiban nem kevés, hanem több volt a nyomás a kelleténél. Lecserélte a gázt, beállította a nyomást, azóta mentem kb. 40 km-t, a zaj megszűnt. Közben átnézte a motorteret. Kiszúrta, hogy a motor hűtőrendszeréhez tartozó gumicsőn van egy 2-3 mm-es repedés, ahol bilinccsel fel van fogatva. Hiányzott is valamennyi a hűtőfolyadék tartályából. Feltöltötte. Gumicső megrendelve. Egyébként a cső anyaga nincs elöregedve, lehet, mikor kikapták múltkor a motort, gumicső le, majd visszakerült, akkor repedt meg...

Elmondtam neki az autó előtörténetét (vízpumpa, hengerfej, LMM, aksi). S kértem egy komplett átnézést tőlük, mert az előző szerviz elég felületesen állt a dolgokhoz... . Hétfőn meg is csinálják. Említettem neki, hogy a biztonság kedvéért az EGR-t is kipucoltattam a múltkori hengerfej cserénél. Mondta, sokat nem ér, hamar elkoszolódik újra, ahogy ti is említettétek itt többször. Magától ajánlotta fel az Amorén is többször olvasott szűkítést, ami az előző "szakember" gárdának eszébe sem jutott. Ez is belekerül majd hétfőn.

Szóval abszolút gondos, hozzáértő benyomást tettek rám, mint amit hallottam is róluk. Remélem, tényleg beválnak.
enká23-03-2010 19:29:34 // 6629
yoyo :)
Itt is megkérdezem, hisz ti vagytok a 159-es királyok :). Tudtok valamit erről a gépről? Valaki nézte már közületek? Régóta hirdeti már az eladója, eleddig hiába...
Köszi a segítséget!
alfa159
Erhard 242 (Pure Energy)22-03-2010 15:34:28 // 6628
az is, a 7 végén 120-nál hirtelen kellet kátyút kerülnöm és sikerült is....
Bilux22-03-2010 15:31:39 // 6627
DrB22-03-2010 13:44:10 // 6626
Remélem, nem lesz rá szükség, s tényleg csak az a baj, hogy elillant a gáz egy része, s egy feltöltés, tisztítás elég. Ha mégis kompresszor cserés a buli, érdekelne, mennyire készülhetek? Egyébként holnapra kaptam időpontot, akkor kiderül. (Szigorúan egy másik szerv0zbe viszem most.)
Erhard 242 (Pure Energy)22-03-2010 07:19:42 // 6625
minek egyből új kompresszor? :P
DrB21-03-2010 23:55:32 // 6624
Közben a Szerelőműhely topikban némiképp kitárgyaltuk. Nálad mennyibe fáj egy új kompresszor? :)
Seriff21-03-2010 22:39:48 // 6623
Dejókép:
Erhard 242 (Pure Energy)21-03-2010 20:59:21 // 6622
bentről fogalmam sincs minek lehet hangja ...
DrB21-03-2010 13:34:14 // 6621
És alapjáraton sincsen bekapcsolt légkondival, hanem kb. 1500 fordulattól jön elő menet közben.
DrB21-03-2010 13:32:53 // 6620
Ha kikapcsolom a légkondit, miközben hallom ezt a zajt, azonnal megszűnik. Légkondi nélküli, sima ventillátoros üzemmódban nincsen.
Erhard 242 (Pure Energy)21-03-2010 13:21:15 // 6619
műszerfal mögött a ventilátor lakik ami zöröghet de az független a klímától ...
DrB21-03-2010 13:12:20 // 6618
Ez az , amit nem tudok belőni. Bal egyből bal elölről hallom, a jobb egyben ülő haverom nem tudta az oldaliságát belőni, csak azt, hogy elölről jön. Mindenképp a műszerfal mögül hallom, de lehet, a motortérből jön...
Erhard 242 (Pure Energy)21-03-2010 13:01:39 // 6617
konkrétan honnan jön a zaj? a motortérből vagy az utastérből?
DrB21-03-2010 12:55:41 // 6616
Értem, Mester! :)
DrB21-03-2010 12:54:12 // 6615
S mi a teendőm vele, ha egyébként hűt rendesen? Ha beszar, okozhat nagyobb galibát?
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.