Valakinek tapasztalat a Magnetti Marelli hátsó lengéscsillapítókkal?
A múltkor mikor szereltem le a hátsó futóművet, nem volt időm játszani a lengéscsillapítókkal, így csak lekötöttem őket. Elvileg csak a kalaptartó leszerelésével lehet hozzáférni. Én kiszedtem a hátsó ülés mögül egy csomó csavart és patentet, a tároló rekesz közepéből a csavart és a csomagtérből (ha jól emlékszem) 3 csavart, de valahogy nem akar engedni. Valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatban? Rongálásmentes!
Előre is köszönöm!
Forum >> 164-166
vologya[kendács mester]31-12-2014 14:55:17 // 74529
Coyote31-12-2014 14:28:12 // 74528
kicsit kimentünk a családdal a ligetbe. én is nagyon szeretem ezt a szint, nagyon jól áll a Vadnak. sajnálom hogy nem vettelek észre :-(
legközelebb majd jobban figyelek és összefutunk egy kávéra ;-)

Coyote31-12-2014 14:23:29 // 74527
minden biztit kivettem egyesével megnéztem de mind rendben volt, az előttük lévő piros reléket is kivettem mind azok is rendben voltak. meg pucoltam a kormány mellett lévő kis ventilátort is és az érzékelőjét is. ezek után még néztem az ICS alatt lévő klíma vezérlő csatlakozoját az is rendben van.
a fűtő motorokat hol és hogyan tudnám meg nézni?

csokagm31-12-2014 13:52:54 // 74526
Minap láttalak a Városligetnél gurulni. Szep az autó:) Talan a legszebb nagyvad szín.
bszl31-12-2014 13:25:39 // 74525
Szia!
Nálam még mindig nem jó a fűtés, de minden relé és biztosíték ép (szóval más lehet a hiba).
Amikor azonban tavaly decemberben a zöld színű biztosíték szétégett, akkor nálam a fűtőmotor füstölt el...

pettinke31-12-2014 13:12:42 // 74524
a pont előtte lévő piros relé lábait kellett nekem megpucolnom.
aztán lehet még az a háttérben húzódó kábelkorbács is sérült, ha valaki régen alácsíptette valaminek...

Coyote31-12-2014 12:27:16 // 74523
sziasztok. én is küzdök a klímával és ezzel együtt a fűtéssel is. Zé mondta hogy nézzem meg elől a pollenszűrőnél a 30-as biztit mert gyanús hogy az olvadt szét. igaza lett. szét szedtem kivettem és ki is cseréltem. viszont még mindig nem megy a fűtés. van valami tipp hogy mit nézzek még meg mert mennék ma el és azért jó lenne a fűtés.
dpetrenyi31-12-2014 11:54:11 // 74522
Hali,
Én Brembo tárcsát, Textár betéttel vettem előre-hátra. Nekem bevált.
Viszont azt hiszem, hogy itt olvastam, hogy valakinek a Brembo tárcsa rázott vagy valami ilyesmi.

Mr. Z31-12-2014 10:39:09 // 74520
féktárcsát és betétet akarok rendelni előre, van valami jó amit ajánlanátok? Én Brembo párti vagyok, de a 166-os csak a kommersz tárcsáit találtam Max sportot nem, meg azt mondják , hogy az ATE jobb. Ti mit használtok?
Petya196831-12-2014 09:20:16 // 74517
Sziasztok!
Ezt a relét a Facelift-ben (mert a jelzett helyen nincs) hol találom?
"aztán mikor már ez se mindig használt, akkor elpucoltam a befúvó ventilátor reléjét (szélvédő előtt a vályúban a pollenszűrőnél), azóta minden OK!"
Köszi a választ és B.Ú.É.K mindenkinek

Mr. Z30-12-2014 20:27:04 // 74516
A projektor szétszedéséről vannak képi valakinek?
vm30-12-2014 18:22:23 // 74515
Nincs rendesen a helyén. A felfogatás meg tényleg parádés munka.
vm30-12-2014 18:18:34 // 74514
A projektor is le tud mattulni idővel, de legtöbbször csak poros.
Arno16630-12-2014 16:14:59 // 74513
Sziasztok!
Kiárusítjuk a régi Loudlink modelleket, amíg a készlet tart!
22000Ft
Loudlink Mp3 Alfa Romeo 166

pettinke30-12-2014 15:23:03 // 74512
csomitartó fedelében a zárban van egy mikrokapcsoló. vagy az halt el, vagy a vezetéke a fedél és a bódé közt...
igen, a tükörben, és igen, nem megy a klíma, ha az érzékelőtől valami miatt nem kap hőmérséklet-jelet.

pettinke30-12-2014 15:21:07 // 74511
nekem amióta megjött az őszi idő, csinálta - reggeli indulás után fél perccel. kicsit később gyújtás levesz, újraindít - és aznap már minden jó.
aztán mikor már ez se mindig használt, akkor elpucoltam a befúvó ventilátor reléjét (szélvédő előtt a vályúban a pollenszűrőnél), azóta minden OK!
(cserébe' viszont van P0238-as hibakód, ha kipörgetem ... de ennek majd januárban járok utána ...)

Mr. Z30-12-2014 14:57:57 // 74510
nekem is teljesen random dobja, de amúgy fűt hűt
csokagm30-12-2014 14:25:39 // 74509
Hat bízom benne hogy valami apróság. Elgurulok majd zehez. Egyebkent miutan leálltam mar nem csinálta. Meg generatorra is gondoltam.
Grando30-12-2014 14:14:34 // 74508
+ még vagy ezer oka lehet. :)
csokagm30-12-2014 14:06:43 // 74507
2,4esem csinált valami furcsát. Kicsit megnyomogattam neki es utanna ha terhelés nelkul visszavaltogattam olyan hangot adott mintha lendkerekes lenne. Gyorsitasnal is de akkor sokkal enyhebben. Igazából a turbora gyanakszom... De az ereje megvolt Sehol nem volt teljesítményvesztes. Mi lehet?
csokagm30-12-2014 14:03:38 // 74506
Pár hozzászólásl ezelott volt rola szo. Valami kis kampot emlegettek a belso-külső levegikeringtetes között.
Mr. Z30-12-2014 14:01:38 // 74505
Kawadrian30-12-2014 11:38:39 // 74504
Hali!
Lenne 1-2 gebasz a 166-tal... :( 2001-es évjárat.
Először is a csomagtér visszajelzőlámpa égve marad a műszerfalon, hiába csukom le a csomagtartót. S mióta ez a jelenség van, azóta a távirányítóról nem működik a központi zár! Mitől lehet ez? Hol keressem a hibát?
Másodszor a klíma nem akar működni. A külső hőmérsékletre nem ír ki semmit! Ext----
Talán a külső hőmérséklet jeladóval lehet a gond? Ez a tükörben található meg, igaz?
Köszi!

Mr. Z30-12-2014 11:32:44 // 74503
Nekem ez elég pénztemetőnek tűnik.
Zabbancs30-12-2014 11:25:21 // 74502
Hát köszi a segítséget! A klíma panelt honnan látod, hogy már próbálták javítani?
Az elektromos ülés az előző 164-embe is hol ment, hol nem :)
Az nem tolató radar a seggén, hanem ott van felfogatva a lökös, ilyen kókányolt módon... azért is kellene rá egy új lökhárító is.
Rengeteget kéne rá költeni így hirtelen és a motort még nem is tudom, hogy meg kell-e bontani. Mondjuk haverral utána nézettem és valós 190.000 km van benne (ha csak 2009 előtt valaki vissza nem tekerte, addig vannak meg az adatok róla) :)
A lényeg, hogy marad álom a 164. De! ha valaki tud jó eladót (csak Super, csak V6), vacs cserélne 156 JTD-re :) akkor szóljatok légyszi ;)
Köszi a segítséget!

Zabbancs30-12-2014 11:15:59 // 74501
Na igen sokat kér érte, de rá fizetne a 156-omra. Az nekem is rögtön feltűnt, hogy hiányzik a fedél. Kérdeztem is tőle, azt mondta, hogy így vette, nem is tudta, hogy onnan hiányzik valami... :)
Gyorsan meg néztem az alkatrész árakat, csak amit észrevettem, hogy cserélni kell, csak az 300.000 és ebbe nincs benne a klíma kijelző, meg ha esetleg a motorhoz hozzá kell nyúlni.. plusz az árírás!
No mindegy, úgy néz ki, hogy a 164 megmarad egyenlőre álomnak. Azért ma elmegyek még egyszer megnézni, csak hogy teljesen beégjen az agyamba, milyen is egy 2.0 V6 Turbo :)

LeonSilver30-12-2014 09:15:29 // 74500
Áááá, értem! Köszi!
atis_166jtd30-12-2014 08:52:29 // 74499
cZ30-12-2014 07:14:05 // 74498
Halihó, hát a Vernetet nem tudom ajánlani. Júniusban tettem bele és most hogy pont kéne a jó termosztát 30 perc alatt csak 80-75 fokos a vizem, ez nem normális, még akkor sem ha tolom a fűtést, és akkor sem ha -8 van. Utángyártott vackok, így még nem szívtam termosztáttal. Csak ajánlani tudom hogy minőségi cuccot vegyél bele. Nekem már ki se cserélik garanciába szerintem.
LeonSilver30-12-2014 06:19:41 // 74497
Bocsi, hogy most válaszolok csak, de nem otthon vagyok és ritkán jutok nyetközelbe.
Szóval nem új volt, de mielőtt berakták megnézette a Fiat szervizben.
Meg utána nemsokkal ment műszakira, ott is nézték, rendben van.
Azt mondják, hogy azért ilyen, mert projectoros...

Mr. Z30-12-2014 00:31:06 // 74496
Termosztátból melyiket érdemes venni?
Fisher29-12-2014 20:49:36 // 74495
Egy "picit" rengeteget kér érte szerintem............. Te tudod, de első körben már gyanús a hiányzó "gyertyafedél" az első hengersorról... 😏 (ismerős, most dadog de csak mert nem kaptam bele német Bosch -t csak kínait!)
Fisher29-12-2014 20:41:09 // 74494
Ez így van, de nem gond! Számoltam ezzel a lehetőséggel is! Nem is a 164-re voltam/vagyok mérges, hanem a drága gerinctelen sunyi eladó "tagra"! Azért Amore -n belül régen ez a fajta "munka" nem volt jellemző! És minden tiszteletem a kivételnek, tudom (remélem!!!), hogy nem ez az általános!!!
Fisher29-12-2014 20:37:56 // 74493
Szia!
Inkább hobbi! Bár nekem is napi használatban van, és arra is vettem! De, ha egy autónak akarod és napi használatra, akkor javaslom vásárlás után vasig szedni és teljesen felújítani!!! Sajnos akárkitől veszed, akármilyen állapotban az elektronika öreg, vezetékek törnek, kontaktosak, motorban már jócskán van, turbó megölhető (pláne ha egy olyan "tagtól" veszed aki 20e km-t tesz bele az olajba) stb.... Amúgy cáfolom a sokat fogyaszt elvet, hiszen ezeknél tényleg nem számít mennyit eszik! (de pl. jelenleg az enyém 5 hengerrel turbó nélkül is elmegy 12 literrel a városban!) Inkább vegyél egy olcsó példányt (mondjuk az enyém 😃) és szépen rakd rendbe, de amég kész nincs csak 2. autónak, mert nincs is szebb, mint amikor a délutáni csúcsban kuplung nélkül botorkálsz haza! 😃

vm29-12-2014 19:51:59 // 74492
Hát ha negyon rá vagy kattanva, nincs mit tenni, amúgy képről egészen okés, de nagyon, nagyon, nagyon alaposan nézesd át nagyon, nagyon, nagyon hozzáértő valakivel.
Szegény Fisher (bocs Fisher) már tökönlőtte magát egy hibamentesnek mondott v6tb miatt...
De ahogy írtam, Takács Tibi ugyanilyet hajt, szerintem ő tud a legtöbbet róla mondani.

vm29-12-2014 19:48:13 // 74491
Jaja...ez az.
minitools.it
A motor és az erőátvitel pár eleme kivételével a letgöbb cucc ugyanaz az összes 164-ben, de!
Féltengely(csukló) nem tudom mennyire elérhető.
Motorhoz nagyon, nagyon nyűgös bármit találni.
Elektromos hibákhoz csak idő meg türelem kell, de!
Lufi, immó, üléselektronika nem ledőlős a 164-ben, sanszos hogy sokat (sok mókolást) megélt már. Tolatóradart is faragtak a seggére...
A tükör lehet elektromos hiba is, de ha a szervómotor fáradt el, akkor az csere.
Meg ugye a behajtást nem ám egy kapcsoló meg a 12v csinálja, hanem külön vezérlőelektronika van rá!
Most látom, a bizti őv is kókányolt...
A klímapanelt már próbálták renoválni...
Másfelől senkit sem akarok sem eltántorítani, sem megbántani, de ennyi éves turbós autó már nagyon ingoványos terep...

Zabbancs29-12-2014 19:47:12 // 74490
Az ég világon semmi bajom nincs vele, nagyon szeretem! Tökéletesen teszi a dolgát. Költöttem is rá bőven és most már teljesen rendben van.
Volt már egy TS 164-em és azóta is vágyom rá! Szerintem a legszebb Alfa amit valaha gyártottak. Csak attól félek, hogy ha tovább halogatom a dolgot a végén már nem fogok tudni 164-et venni, mert egyszerűen nem lesz... csak csiliádrokért :)
Mindig megdobban a szívem ha láttok egy 164-et, így már rég óta kacérkodom h venni kéne egyet. Aztán most úgy alakult, hogy lenne rá lehetőségem is, csak tényleg nem tudom, hogy merjek-e bele vágni...
Én csak hétvégente használom az autót, hétköznap párom használja és nem akarok vele sem kibaszni azzal, hogy veszek valami roncsot, ami le állhat alatta...

Bianco29-12-2014 19:35:40 // 74489
Arra gondoltam amit vm cartárs írt az előbb. Nekem is Balázs csinálta a kijelzőt több,mint 2 éve és azóta is tökéletesen működik.
A 156 -al mi bajod ? Miért akarod elcserélni?

Zabbancs29-12-2014 19:27:47 // 74488
Erre gondoltál?
http://www.ebay.com/itm/Flat-cable-for-Alfa-Romeo-164-climate-display/201155022140?_trksid=p2047675.c100005.m1851&_trkparms=aid%3D222007%26algo%3DSIC.MBE%26ao%3D1%26asc%3D20131003132420%26meid%3D095082eb3cde416a920dad192def0019%26pid%3D100005%26prg%3D20131003132420%26rk%3D1%26rkt%3D6%26sd%3D281279864201&rt=nc
Viszonylag rendben van az autó, de azért vannak problémák. Lengőkarok, féltengelyek, egy hátsó lökhárító, csomagtér ajtó fényezés, kipufogó kifúj, klíma kijelző, meg a jobb tükör nem hajlik be, anyósoldali elektromos ülés nem működik, légzsák és immobilizer visszajelző ég... ezeket vettem észre amikor először megnéztem. Holnap délelőtt megyek megnézni újra, meg kis is olvasom az autót.
Ja, meg kopogott a motor amit nem is értettem, fura hangja volt. Ma felhívott a fickó, hogy öntött bele olajat és megszűnt a kopogás... :D Ez eléggé aggaszt.
Ja, amúgy ő az:
http://olx.hu/hirdetes/alfa-romeo-2-0-v6-pininfarina-csere-ID2Eyhj.html#e02d547575

vm29-12-2014 19:21:29 // 74487
Kijelző ritka mint a fehér olló. Házilag nemigen fogod megjavítani, hacsak nem vagy célszerszámokkal rendelkező elektroműszerész. Az LCD vezérlése egy un. fóliavezetéken fut (két hajlékony fólia között a vezető csíkok), és az fárad el. Az idő múlásával kiszárad a vezető réteg, és feltöredezik. Egy ideig javította pölö a Haudek, de már nem vállalják, mert annyira öreg minden fólia, hogy ideig-óráig lesz csak jó. A Ribbontrade Kft. viszont elvileg ki tudja cserélni a fóliát, mert egy olasz cég legyártotta (enyém volt a próbamunka, évek óta tökéletes). Nem 100%, mert kétféle fólia van. A sima téglalap alakú van utángyártott, a kanyargós nincsen.
Ribbontrade, Forstner Balázs: +3630-248-3147
Tibit keresd meg a v6tb ügyében.

Bianco29-12-2014 19:11:32 // 74486
Szia!
A középkonzol kijelzőt lehet javítani. 164 típushiba, hogy elöregszik az átvezető fólia a kijelző és az elektronika között, ezt a fóliát kell kicserélni és olyan lesz mint az új.
3.0 V6-ot használok napi közlekedésre. Nincs okom panaszra, sőt minden nap élmény vele.
Van aki hobbinak használja van aki nem.
Neked kell eldönteni,hogy belevágsz vagy sem. A fogyasztásod biztos több lesz ,mint a JTD-vel,de gondolom ez nem szempont. V6-ot nem a fogyasztás miatt vesznek az emberek,hanem az élményért amit nyújt. Szerkezetileg "egyszerűbb" a 156-nál és rendben tartása szerintem olcsóbb (ha tévedek,akkor elfogadom azon tulajok cáfolatát,akik mindkét típust használják/használták),feltéve ha valóban jó példányt veszel.

vm29-12-2014 19:10:40 // 74485
Ahogy Bianco barátom monnya ;-) mindig a legegyszerűbb lehetőségtől indulj, még akár lehet tényleg egy egyszerű leoxidálódás. Még az egyidőben is lehet, a hátsó ablakokat alig használja az ember.
Zabbancs29-12-2014 18:51:07 // 74484
Sziasztok! Valakinek 164 középkonzolhoz klíma kijelzője van? Persze olyan ami működik is :) Vagy lehet ezeket valahogy javítani? Köszi!
Ja, használ valaki 164 V6 TB-t napi közlekedésre? Alkalmas rá? Vagy ezek már inkább csak hobbi autónak valók?
Borzasztóan vágyom egy jó 164-re és most el is tudnám cserélni 156 1.9JTD-met egy ilyen vasra, de nem tudom, hogy bele vágjak-e... :S

Bianco29-12-2014 15:58:28 // 74483
Na igen! Pont így gondolkoztam én is. Aztán miután félig szétborítottam a belsejét, kivettem a két kapcsolót (csavarhúzóval,de óvatosan,vigyázz a kárpitra), megcsiszolgattam a lábakat és befújtam kontakt sprayvel a csatikat is. Ezután vissza a helyére és azóta is működik.
Persze nem állítom,hogy ez a baja a tiédnek is,de hátha.

Fisher29-12-2014 15:35:34 // 74482
Ok, ránézek! Csak azért volt gyanús, hogy nem a kapcsolók, mert a váltó mögöttiről működnek, és mind a két kapcsoló egyszerre kicsi eséllyel romlik el... Olyan, mintha ki lenne kapcsolva a gyerekzárral. De mindenképp kiveszem! Le kell bontani a kárpitot hozzá, vagy lapos csavarhúzóval kijön?
Bianco29-12-2014 15:25:04 // 74481
Nézted már a két hátsó ajtóban a kapcsolókat?
Anno a V6 -nál nekem azok voltak leoxidálódva + "felragadtak az ablakok" a sok állástól.
Nekem is kattogott a relé ,de nem történt semmi. Majdnem az egész belsejét szétbombáztam a kocsinak,mire eszembe jutott,hogy talán a legegyszerűbb megoldás lesz a hiba kulcsa. Nálam bejött. Egy próbát megér.

Fisher29-12-2014 15:12:41 // 74480
A konzolt kivettem, csatik rendben! Nem közvetlen a reléről megy hátra az ajtókig, amit kapcsol a gyerekzár? A konzolból a két kapcsolóról meg rendesen...
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.
Online members
0
Guests0
472
Forum
Recent topics
- Oldtimer and youngtimer
- 156
- AlfaCity
- International Alfa Rome...
- 159
- Chat
- Boxer fanatics
- 147
- Polish Alfisti
- Českí Alfisti
Poll
- What kind of chatrooms do you prefer?
- When will Alfa return in your opinion to the US?
- How did you find AlfaAmore.com?