Forum >> MiTo

Somez09-10-2009 12:15:16 // 4338
A kevésbé hozzáértő műsorvezető pedig képes volt azt mondani, hogy a Puntóban ugyanez a motor van. Holott abban 120 lóerős. Én ráadásul közel sem említeném a két autót egy lapon, hiszen a MiTo fényévekkel szebb kívül-belül. Pont annyival drágább, amennyivel az Alfa Romeo magasabb kategória. Valószínűleg nem ismeri az ember a sznobhatás fogalmát, ami azt jelenti, hogy valami minél drágább, annál többen veszik.
De az is tetszett, amikor a csávó nem találja a tempot kapcsolóját, és ezt felrója hibának. Ez kb. olyan hibáztatás, mintha a barátnőm azért fikázná le a kocsimat, mert beül és nem tudja elvezetni jogsi nélkül.
Az se rossz, amikor megjegyzik, hogy hátul kicsi a hely. Végülis a legtöbb autógyártó kisautójába hátra lazán befér 10 átlag 190 centis és 100 kilós férfi. És azok az autók még ingyen is vannak, meg termelik a benzint ugye :D

A lényeg az, hogy a garázs.tv-sek ebben a videóban folyamatosan ellent mondanak saját maguknak, és a későbbi pályás tesztnek, ahol a futóművet és a súlyelosztást az egekbe magasztalta az ember. Ezen az utcai felvételükön nekem tökre az látszik, hogy alig vezették az autót, gyorsan leforgattak egy felvételt és mondtak pár általános dolgot. Simán el tudom képzelni, hogy kevés idejük volt, rövid időre kaptak tesztautót, stb.
Tom1209-10-2009 12:07:56 // 4337
Érdekes dolgok ezek...:-)
Somez09-10-2009 12:06:52 // 4336
Igen, de azért nézzétek meg ezt a tesztjüket, amit nem pályán csináltak: http://www.garazs.tv/show.php?e=982

Itt már jön a duma, hogy a futómű nem olyan jó, meg a Corsa OPC jobb, holott később a MiTo megverte a Corsát a köridő alapján. Meg az autóvesenyző csávó az elején mond olyat, hogy a puntónál 1,5 misivel drágább, ami nem annyira fasza. A MiTo-val azonos kategóriájú Mini meg a MiTo-nál 1.5-tel drágább, és erre is azt mondja, hogy a MiTo nem fasza! Hát azért én megkérdezném, hogy ha valami másféllel drágább a MiTo-nál, pedig közvetlen ellenfél, akkor attól miért a MiTo lesz a szarabb :D
Tom1209-10-2009 12:01:57 // 4335
...csak az a baj, hogy sokan még "dönteni is lusták", csak símán "szentírásnak" vesznek egy pl. ilyen "lehúzós cikket" és memorizálják, hogy MiTo = sz@r... :-/
Tom1209-10-2009 11:57:51 // 4334
Valahogy én is így vagyok vele...:-)))
Buksi09-10-2009 11:53:15 // 4333
Azért csak többet ért hozzá, mint egy újságíró! ;-))
Somez09-10-2009 11:51:55 // 4332
Megnéztem megint, és tényleg hihetetlen, hogy ez a fószer dicséri a futóművet, mindenki más pedig rongyosra fikázza.
Somez09-10-2009 11:44:51 // 4331
Tudom, láttam én is. De nem álltam le vitatkozni a főnökkel :)
raga09-10-2009 09:07:52 // 4330
Ehhez képest a garázs c. műsorban a Hungaroringen esőben nagyon jó időt mentek vele pont a futómű miatt.
Mitó köre ..
Somez09-10-2009 08:07:47 // 4329
Rácz Tamás a futóművét sem szerette már. Mesélte, hogy amikor még a Totalcarnál volt, ő tesztelte az elő MiTót. Mentek valahova ebédelni és az ismerőse mögött autózott a MiTóval. Az ismerőse vmi átlagos kocsival lazán bevett egy kanyart, neki meg kiment a MiTo segge. Nem tudtam vele vitatkozni, mert én 15 percig vezettem mindössze a kocsit, és ennyi idő után nem szoktam állatkodni :-)
GEORGE08-10-2009 22:52:51 // 4328
Izlések és pofonok, valamit meg kell szólni rajta, hisz Olasz....
Blade08-10-2009 17:32:49 // 4327
Az ilyen szintű (ezt negativan kell érteni) autós ujságirás, szerintem nem más mint felesleges töltelékszakma....
Vikking 31108-10-2009 16:51:33 // 4326
Másrészt ugye fingjuk sincs arról a totalcaros szakértőknek, hogy minden régi Alfán fehér háromszögben volt a zöld lóhere...

De nem baj, ők értenek hozzá ... :P
Kacorka08-10-2009 16:43:28 // 4325
Igen, csak sajnos a jelenlegi helyzet szerint ez a legerősebb Mito és még a láthatáron sincs erősebb, mert a GTA-t leállították ugye.

Beszélhetünk itt virtuálisan létező autókról, de a kurva negy helyzet az, hogy az alfa már nem a legsportosabb márkák közé tartozik. Sajnos.

Mindezt mondom úgy, hogy öreg-alfa fan létemre nekem bejön a Mito.

Szóval az alfák még mindíg a legszebbek, ennek is lehet örülni.
Halesz08-10-2009 15:12:20 // 4324
És mi az, hogy a fehér matrica gagyi??? Szerintem tök jól néz ki rajta!
Somez08-10-2009 15:04:12 // 4323
A saját szűrődön keresztül kell olvasni ezeket a teszteket. Én mobilokról, laptopokról, GPS-ekről írok már 6 éve és tudom, hogy nem lehet objektíven véleményt alkotni. Én leírom az érveimet és ellenérveimet az adott termékkel kapcsolatban, és a többi már az olvasó dolga. Ugyanez megy az autós újságírásnál is.
Buksi08-10-2009 13:43:15 // 4322
Ment a szavazat a MiTo QV-re! .-))
Tedi08-10-2009 13:27:07 // 4321
Én a 145 QV-re szavaztam :DDD
Kazes☻08-10-2009 12:50:22 // 4320
Én is szavaztam, de még mindig le vagyunk maradva sajna. Tehát már majdnem sokan vagyunk, de még mindig nem vagyunk elegen! Huzzatok bele!!! :))))))
Blade08-10-2009 12:35:31 // 4319
Én szavaztam
Blade08-10-2009 12:34:10 // 4318
Én már el sem olvasok egyetlen egy autós cikket sem... Minek? Hogy hétköznapi emberek "véleményét" olvassam egy autórol? Mit ért ő hozzá jobban mint mások? Azért mert ez a "szakmája", és az is lehet hogy csak muszájból. ..?!
Amire talán véleményt adok, az a HIR Tv-n a garázs műsor, de azon belül is csak Turán Frigyes tapasztalatait tudom valamelyest értékelni.. hatszoros Magyar gyorsasági bajnok. És Ő szöges ellentétben van a véleményével a Mitoval kapcsolatban, mint ezek a "nagyon szakértő" faszom ujságirók. Érdekes, Turánnak "nem tolta az orrát szánalmasan" a Mito, hanem egy kurva jó futóművű autót jósolt és kapott is...! Amivel mellesleg ment egy állat időt a havasesőben a ringen.... Na ennyit a totálcárrol meg az összes többi nyomorék autós ujságiróról ...
mesa08-10-2009 12:19:42 // 4317
Szavazzon mindenki a MiTo QV-re, nehogy a Cooper többet kapjon!!!
mesa08-10-2009 12:18:51 // 4316
Megint egy lehúzós cikk :((

"nem vagyok ilyen biztos, hogy egy Mini Cooper S ellenében is a QV MiTót választanám"

Egyszer jönne ki a GTA, és azt hasonlítanák a gyári-tuningos Sooper S-hez. Idióták!

"kanyarban nem marad más, csak a szánalmas, reménytelen orrtolás"

Na tessék, az örök elégedetlen újságíró. Megkérdezném, milyen kocsival jár, mert ha orrtolós az is, akkor általa Tóth Zoltán is azzá válna egy szempillantás alatt: szánalmassá :P
Somez07-10-2009 13:12:53 // 4314
Hát a TC cikkéből nekem is ez jön le. Gondolom az 1.6 JTDm az az, ami a MiTo-ban van és a TC is szídta. Erre gondolhatott a főnököm, Rácz Tamás a vezess.hu-s tesztben. De majd pénteken megkérdezem tőle :-)
mesa07-10-2009 13:09:42 // 4313
Nem akarok hülyeséget mondani, de tudtommal még csak az 1.3-ban van... ?
Somez07-10-2009 12:45:24 // 4312
Így már értem. Azt hittem, hogy az 1.6 is Multijet II már.
mesa07-10-2009 10:04:54 // 4311
#4297
Az egyhatos Multijet nem olyan jó, mint az 1.3-as Multijet II. Nem csak abban különbüznek, hogy 300 köbcentivel nagyobb az egyik!
Somez06-10-2009 11:08:08 // 4310
Az is érdekes, hogy a vezess.hu-s kollégák meg szidták az 1.6 JTDm Puntót...
http://www.vezess.hu/teszt/repulogep_anyahajorol_rajtol_uj/20855/
Tom1206-10-2009 10:24:27 // 4309
Van benne valami...
Tom1206-10-2009 10:22:04 // 4308
Nem hozakodtam, csak pont ezt "mondtam", hogy, ha ez megy Autodeltáéknak /ami tényleg nem csak "sufni tuning"/, akkor miért nem megy a gyáriaknak? Talán attól tartanak, hogy a "nyakukon maradna" a sok 3 - 400 lóerős "őskövület" ? ...mert amint nézegettem /TV-ben/ a Frankfurti autókiállítást, igencsak a hibridek, ilyen - olyan cellás, napelemes, elektromos azutók felé vette az irányt a "trend". Azt hiszem, lassan, de biztosan elbúcsúzhatunk a V6, V8, V12 hangtól /pár kivétellel/. Én is azon töröm a fejem, hogy beszerzek egy V6-os GT-t egy kis Autodelta "kontárkodással" és elteszem az utókornak...:-)) Igen, már nem gyártják ezzel a motorral, a 2.0 JTS meg csak 166 LE, de ez nem lényeges.
Azért a BMW sem csak erőgépeket gyárt, de legalább az is van a palettájukon, csak az a kérdés, hogy meddig?
...ha így vesszük /trend/, akkor az Alfa már megint előttük jár pár lépéssel...:-))))
mesa06-10-2009 10:04:59 // 4307
OFF Még valami: a magyarok "tudnak élni", nem spórolnak, mint a germanoidok. Főnökömnek is 535D-je volt, amig most le nem cserélte egy 3.0 V6 TD Audira
mesa06-10-2009 10:01:54 // 4306
Ez mind igaz, de erről pont a MiTo nem tehet, nem is az a klassze, ahol 3 literes V6-os dízelnek szerepelnie kellene, tehát ebben a topikban erősen OFF
A jövő Alfáiban viszont nem ;-)
GEORGE06-10-2009 09:58:41 // 4305
Itt Magyarországon főleg Bp-en azért látni jó pár 335D meg 535D-t. ( lehet itt gazdagabbak az emberek? )
Amikor nem volt gazdasági válság akkor sem voltak ütős mocik sem a GT-ben ( kivéve GTA ) se a 159-ben! Pedig olvashattunk már a 3.0 mjet mociról még sem került be a 159-be, meg ugye szó volt a 159 GTA-ról még sem került piacra......lassan le is állnak a 159-el....
A Milanóban sincs 2,0 litertől 220 lótól nagyobb diesel moci.....
benzines fronton meg 1750 TTbi 265ló.......

lehet, hogy diesel/benzin legnagyobb teljesítményű motorjaival majd jól szalad a Milanó de ettől még nem hagynak választást azoknak akik nagyobb köbcentivel vennék, és hiányuk miatt más márkához fordulnak.
Nem csak magyar piac létezik, van ahol nem gond meg venni az autót nagyobb motorral.
GEORGE06-10-2009 09:51:38 // 4304
Osztom véleményed, amikor a MiTo 1,6 jtdm-et tesztelték rendre lefulladtak vele, nekem egyszer sem fulladt le ugyan az a MiTo!!
lehet meg kéne tanulniuk autót kezelni.
Mondjuk elég vicces, hogy pont ők nem tudnak elindulni egy autóval....de legyen ez egy szegénységi bizonyítvány részükre.... :-)
.......................06-10-2009 09:50:57 // 4303
Èn Bajorországban élek ,és azért látom mennyi 335D szaladgál,hát nem sok
legtöbben sima330d vesznek,de a nagy átlag itt is 320d.


Az Alfa Romeo most a túlélésre játszik,egyszerüen a piaci igényeknek megfelelöen,
nem mondom azért a 1597Brera párosban elférne egy V6 3 literes diesel!
Föleg hogy van hozzá összkerékhajtás is,de amíg a Milano val vannak elfoglalva a tervezök ,sztem nem lesz.
mesa06-10-2009 09:49:34 // 4302
Igen, de ismétlem ez egy Multijet II Diesel, ami egyébként 1.3-as :))
Épp az a poén, amin GEORGE is átsiklott, pedig ki is hangsúlyozzák, hoyg meglepően más az új gázolajos moci

Bazi nagy turbó fogalmát pedig ne emlegessük mert az futballabda nagyságtól igaz ;-)
.......................06-10-2009 09:45:24 // 4301
Igaz azért ,hogy elég fura a motor viselkedése,elinduláskor nem igen akar a töltönyomás alacsony fordulaton életrekelni,1800 ford után meg belédrúg a nyomaték!
dinamik állásban jobb egy kicsit a helyzet
Ez a nagy bazi turbó hátránya! nincs töltönyomás = nincs erö


A Totalcarosokkal ellentétben nekem eddig nem sikerült lefulladni,meg kell tanulni kuplungolni!
GEORGE06-10-2009 09:44:01 // 4300
hagyjuk ezeket a tuning verdákat, széria autókkal hozakodjál elő......a kétségkívül gyönyörű GT megáll diesel fronton 170 lóerőnél és 4 hengernél, a benyás meg 250 lóerő igaz az már frankó 6hengeres, de asszem már nem is gyártják, szóval a benyás legerősebbeje a 2,0 JTS 168lóerővel ha jól tévedek és 4 hengerrel?
Hol vannak a komolyabb mocik? a szépen szóló többhengeres verziók?
Tom1206-10-2009 09:38:04 // 4299
Akkor indulhat a "gyilok"! :-)))
Pl.: van itt GT, 405 LE-vel is, igaz, nem hátsó kerekes...

Szerintem erre a "gyáriak" is képesek lennének, csak... /????/ :-/
GEORGE06-10-2009 09:36:37 // 4298
Akkor ezt beolvastam :-) sorry :-)
mesa06-10-2009 09:35:12 // 4297
Talán ott, hogy ez nem 1.6-os Multijet Diesel teszt :)))))
GEORGE06-10-2009 09:26:37 // 4296
Bizony nem szabad elmenni amellett, hogy a konkurens márkák lényegesen több motorvariánssal adják a mostani gazdasági válságban is az autókat.
Alfáéknál meg nincs igazából ütős erejű motor.
Ha csak a bömöst veszem alapul akkor ott van neki a 335D ugye ami 3.0liters diesel dupla turbóval 286 lóerő és 580Nm a totalcaron érdemes elolvasni a tesztjét, csak hogy képben legyünk hol tart a konkurencia......egy ilyen kaliberű motor nagyon kéne a 159-be..

Ilyenkor mikor ilyen verziók vannak piacon megmosolyogtató lehet egy bömös tulajnak ha azt olvassa itt, hogy milyen jól szalad a 159 2,4 mjet :-)))) pedig jól szalad, csak náluk nem ez a csúcs teljesítmény....
GEORGE06-10-2009 09:11:54 // 4295
Most meglepően jókat írnak.....érdekes, hogy itt a Puntoban király az 1,6 diesel, a MiToban ugyan ezt fikázták........hol az igazság?
mesa06-10-2009 08:59:41 // 4294
egyedüliként ért el 1,1 százalékos növekedést az eladásokban idén.
Ez köszönhető az olcsó, tömegekben fogyó Pandának, valamint az 500-asnak és a MiTo-nak, amiket visznek, mint a cukrot.


Egyébként totalcar Punto Evo cikk
Vikking 31125-09-2009 22:16:05 // 4293
Nem Moszkvában hanem Vlagyivosztokban, nem Mercedeseket hanem Volgákat és nem osztogatnak hanem fosztogatnak... :DDDD Igaz? :DDDD
Kazes☻25-09-2009 18:52:19 // 4292
Hogy neked semmi sem jó?! Nehéz lehet a kedvedre tenni! :DDD
Somez25-09-2009 18:27:34 // 4291
grazie! :-)
Tedi25-09-2009 16:45:23 // 4290
Ne keress, itt van :)
Somez25-09-2009 16:37:27 // 4289
Akkor rákeresek :-)
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.