Kedves Pettinke !
Az Giuliámon volt egy visszahívás, üzemanyag szenzor cső cserére. Két év után onnan értesültem, hogy átnéztem az EU visszahívások oldalán, hogy érint-e valami.
A hiba hatásánál tűz volt megjelölve. Vélhetően már valakinek kigyulladt. Nem szerettem volna helyében lenni elsőnek, pláne úgy hogy a hiba gyökerét már esetleg felfedte valaki és nem tett érte senki semmit. Köszönet azoknak akik ezért harcolnak a multikkal szemben, akiknek nem drága az emberélet sem a profit érdekében. Kívánom ne te legyél az első egy fel nem tárt veszélyes hiba esetén. Egyébként több termék fejlesztését irányítottam már életemben, ahol fontos volt a direktívák és szabványok betartása. A legfőbb direktíva az emberélet és biztonság, vagyonvédelem.
Sok hiba ártatlan semmiségnek tűnik, főleg azok szemében akik nem tudnak előre tekinteni a következményeket illetően.
Egyébként, a hétvégén fogom tovább ellenőrizni tesztelgetni az autot.
De továbbra is az a véleményem, hogy a gyökérok valószínűleg mindenkinél fennáll, és nem tömítéseken kell múlni a dolognak, amely kimaradhat meghibásodhat elérhet.
Forum >> Giulia
mr_oven30-08-2024 10:08:36 // 36558
RomeoOne30-08-2024 10:08:04 // 36557
Én most legutóbb olyan véleményt is hallottam, hogy az R feloldása a menetmód kapcsolón lényegi előrelépés az akksisaru levételhez, ugyanis megmaradhat az e-diffi. Akksi saru levételnél elveszít néhány inputot, ami kellene ahhoz, hogy használja, pl. kormányszög jeladó. Ha R-be van áttéve, akkor nem. Ki kéne valakinek próbálnia, akinek van. Pl. Shadin :D
WarbiRunner (Gyuri)30-08-2024 10:04:43 // 36556
Kipróbálnám szívesen hogy milyen :-)
Az rwd riszálás nekem nagyon bejön, de kiváncsi vagyok mennyire más a q4.
A fenekét ez is engedi, de csak ha tökéletesen kormányoz rá az ember. Pici hiba áúúú, belerondít. Úgyhogy sokat kell gyakorolni XDD
Egyszer vettem le az akksisarut, 2 perc múlva értettem hogy miért nem kapcsolható ki a menetstabi.
A Supersprint az velem valószínűleg inkompatibilis, de tuti szép hangja van, kívülről már hallottam. :-)

WarbiRunner (Gyuri)30-08-2024 09:55:35 // 36555
Szerintem csak simán van egy garis autója amin nem ő akarja megoldani a problémát, de rákényszerül. Átérzem a helyzetet. Van egy problémád, ami valóban probléma, de a hivatalos szervizbe hiába viszed, nem vagy előrébb, csak az idő ketyeg és hopp, vége a garinak. A probléma pedig ott marad neked. Úgyhogy bármennyire nem és nem akarod magad megoldani, kénytelen vagy nekiállni barkácsolni, basztatni az alig futott még szinte új autódat.
Úgy vettem át az autót a Pappasnál, hogy ez a mondat hangzott el amikor a géptető nyitást hivatalból megmutatta Pisti: "de most 3-5 évig úgyis maximum ablakmosót tölteni nyitod fel, úgyhogy menjünk is tovább". Igen, pontosan ezt az élményt és kényelmet kerestem én is. Nem nyitogatni, nem laptoppal ülni az első ülésen, csak beülni és menni. Aztán az új kora óta zörgő hangról már hosszan tudnék írni. Túl a 3 éven még nincs megoldás, és már túl vagyok azon hogy dugókulcs készlettel és telefonnal pingvinezek a motortér fölött. Remélem az 5- éven belül megoldódik.

RomeoOne30-08-2024 09:35:21 // 36554
Nehéz lesz így, hogy mindig erekcióval kell vezetned, nehogy beleakadj a kormányba :DDD
Nekem csak 1 óra volt anno, de én csaltam, mert vittem magammal olyat, aki tudja mit kell csinálni :D Lestek is ott a sok kotlával, hogy egy vacsi új autót minek kell szereldmagad műhelybe vinni :DDD
Nekem csak 1 óra volt anno, de én csaltam, mert vittem magammal olyat, aki tudja mit kell csinálni :D Lestek is ott a sok kotlával, hogy egy vacsi új autót minek kell szereldmagad műhelybe vinni :DDD
SD30-08-2024 09:29:29 // 36553
Egy kis babrálás és fent is a kipu:D
Szóval lett egy dpf-től hátra supersprint rendszer:)
Vettem a bátorságot és elvittem szereldmagad szervízbe:D
Jó csatakra izzadtam és 3,5 óra volt de én vettem el a szüzességèt;D
Első tapasztalatok:
-hidegen brummog
-folyamatosan jelen van 2-3k alatt mormogás felette inkább zenei.
Elsőre vicces de most azért volt egy normális kerekű halk alfám most meg van egy malomkerekű vadmalac:D
Irány a mátra:D lessük mit mutat:D
Teligázas gyorsításnál pici durrogás stb:) eddig jó;)

pettinke30-08-2024 09:16:19 // 36552
ezt már írták alant, de szerintem ez nem egy típushiba, nem tudom, hogyan jön ide egyáltalán a visszahívás kérdése.
ha az lenne, szarig lenne vele az összes fórum, mert a dízel még büdösebb mint a benzin, mindenki panaszkodna.
valamilyen eseti hibád van, amivel én inkább elmennék másik, normálisabb szervizhez, ha a jelenlegi nem hajlandó veled foglalkozni.
le kell bontani a hátsó lökőst és megnézni, hol lyukas a csomagtered, ahol visszamehet a kipufogógáz, ill. hol nem tömör a kipufogórendszer. vagy beraksz egy füstpatront az autó alá hátul, és nézed, hol szivárog be.
a hibát szeretnéd megoldani, vagy harcolni akaszr?

RomeoOne30-08-2024 09:02:50 // 36551
A hang megokosítása tényleg egy olyan low-cost / high-yield dolog, amit érdemes minél előb meglépni. Kb. mint az AA wireless vagy az iphone-os változata. Kis befektetéssel nagy hozzáadott érték, ami sokat hozzátesz a feeling-hez. Vagyis a Q esetén. A 2.0T-nél kipufogót kell cserélni, az nagyobb macera, mnit a Q-nál, hogy csak egy behúzórelét kell bekötni a rendszerbe.
G-MANN🍀29-08-2024 22:29:11 // 36550
Veloce Q4, Supersprint középső cső és hátsó dob. Álom!
Egy karikára vidd majd el, egyből mosoly lesz a vége. Nagyon engedi a fenekét. És pici hangja is van így, ami rajtam segít, mert az autó mindent is tudja, de így a hangja is elhiteti amit tapasztal a vezető. Imádom!🤩 és természetesen "D"- ben😉

mr_oven29-08-2024 19:03:34 // 36549
Előbb lemaradt a link a visszahívásokal kapcsolatosan:
https://autopro.hu/gyartok/a-gepjarmu-visszahivasok-jogi-hattere/111881
https://autopro.hu/gyartok/a-gepjarmu-visszahivasok-jogi-hattere/111881
mr_oven29-08-2024 18:44:53 // 36548
Kedves Warbi !
Köszönöm az értékelést. A gáz bal oldalon jobban érezhető a csomagtartó fedél íves tartója mellett. Próbáltam letakarni a kerékdob külsőt megbontva, de még nem mértem.
Szagra nem volt javulás.
Köszönöm az értékelést. A gáz bal oldalon jobban érezhető a csomagtartó fedél íves tartója mellett. Próbáltam letakarni a kerékdob külsőt megbontva, de még nem mértem.
Szagra nem volt javulás.
WarbiRunner (Gyuri)29-08-2024 18:38:38 // 36547
Attól megszakérthetjük, lassan eljutok oda, hogy nem érdekel, szétkapom...XD
WarbiRunner (Gyuri)29-08-2024 18:37:00 // 36546
Na egyébként ez az ami nekem bő 1 év alatt megváltozott. Ugyanúgy jól esik az elsőkerekessel is autózni egyet, de az van, hogy hátsókerekessel természetesebbnek érzem az egészet. Szóval ha másra nem arra jó a Giulia, hogy a jövőbeli kotláim is ha egy mód van rá hátul kaparjanak. Voltunk a Bihar hegységben a Giuliettával, én ugyanúgy élveztem vezetni, minden jót megadott a kis méregzsák. 170 lóval, merev kasznival, jól hangolt futóművel azért elég vidám 1100m szintemelkedés 20km alatt. Mégis ha a Giuliával csinálom ugyanezt, az egy meditációval ér fel. Pedig a Giulia puhább, közel nem acsarkodik annyira, a kormánya is könnyebb, pedál is kevesebb van. Mégis ahogy mozog, az nagyon harmonikus, és nekem élményben sokkal többet ad. Adrenalinban kevesebbet. A kettő külön dolog.
WarbiRunner (Gyuri)29-08-2024 18:22:58 // 36545
Azt hiszem én a hozzászólásaid alapján pontosan értem a helyzeted, szerintem is korrekt módon megpróbálod mérni és kideríteni a hiba okát. Az hogy műszaki ember vagy számomra nem kérdéses. Ezt a hozzáállást, logikus gondolkodásmódot hiányolom a szakszervizekből. Ugyanazt játszuk, csak más hibával. Megpróbáljuk logikusan végigkövetni és kinyomozni azt a hibát ami nem feltétlen a mi dolgunk lenne egy garanciális terméknél.
El lehet látatlanban bagatelizálni, de az ember nem véletlenül kezd el egy ilyen rendellensséget nyomozni. Lehet legyinteni, hogy ki használja 5000-res fordulaton, és lehet komolyan venni is, mert a kipufogó gáz nem túl egészséges az utastérben, teljesen mindegy milyen körülmények közt jut oda. Nem juthat oda.
Ha nagyon nem akarod lebontani a lökhárítót, esetleg megér egy próbát jól teletömni plédekkel a csomagteret a légcsappantyúk mellett, és úgy megpróbálni mérni, vagy egyszerűen szagra megpróbálni különbséget tenni a két oldal között. Csak ötlet.
VAgy valami érzékenyebb méréssel próbálkozni (TVOC mérő esetleg?).

mr_oven29-08-2024 17:57:16 // 36544
Kedves zigi 521 !
Nem ügyvéd vagyok, a szakmám nem engedi meg a mellébeszélést és feltételezéseket. A műszaki meglátásomat, állásfoglalásomat mérésekre alapozom. A feltételezések csak kiinduló alapot adnak a műszaki alapú elinduláshoz.
Amit le kell szögeznem:
1. Egy veszélyes hiba, melyek miatt visszahívások vannak, sokszor évekig el vannak rejtve előlünk vagy szándékosan, vagy gondatlanságból, vagy mert nem ismeri fel senki. Ezen gyökérokokat évekkel azután tisztázzák miután a másodlagos jelenségek előjönnek. Jelen esetben ez a másodlagos jelenség a gáz megjelenése a kabinban. Elsődleges az, hogy egyáltalán a közelben van és nem távozik azonnal a kipufogó végen.
Ajánlani tudom mindenkinek ezt a cikket, amely példát is hoz erre azzal, hogy egy visszahívás abból fakadt, hogy elrozsdált a biztonsági öv taró szerkezete- ez a másodlagos. Elsődleges hogy beázott a karosszéria egy ponton, amit el lehet bagatelizálni, de egy halálos baleset is sok, ha ezen múlik.
Munkám során ezeket az elveket naponta alkalmaztam.
2. A bejövő szagot nem csak magam tapasztalom, hanem az egész család.
3. Arra hagyatkozom, amit mérek.
4. A szervízt megkérdezve nem elégített ki, hogy semmilyen elképzelésük sincs diagnózisra. Bevallásuk szerint nincs mérőeszközük és elképzelésük. Egy sima olajcsrét sem merek semelyik szervízre bízni a mult negatív élményei alapján. ( nem meghúzott olajszűrő miatt elfolyó olaj, nem jól visszahelyezett, rögzített alsó burkolat leszakad, nem jól légtelenített hűtővíz miatt hengerfej hiba.

Shadin29-08-2024 16:40:14 // 36543
Ne sznobuljunk kérem, nem vitatom a Giu technikai okosságát, de a mi generációnk az elsőkerékhajtáson nött fel kb. és a 99%-a semmit sem tud kezdeni a hátsókerekes "vezetési élménnyel", ami ugye a BMW szlogenje :-) Nem összehasonlítottuk, csak széljegyen véleményeztük. A GT-ben pont ugyanakkorát ha nem nagyobbat tudok élvezkedni, így hát összehasonlitható is lenne akár. Ennek is meg annak is 4 kereke van :-)
Shadin29-08-2024 16:36:02 // 36542
Hupsz megint lassan olvasok :-)
Shadin29-08-2024 16:33:08 // 36541
Ez elég durva. Ilyesmi hangja volt a WG rúdnak is amikor lötyögött. De azt mondtad ugye h egyértelműen nem az zörög?
A turbón a lemezborítás illesztései? Meg kell egyszer szakértsük egy jó sör mellett szerintem...
A turbón a lemezborítás illesztései? Meg kell egyszer szakértsük egy jó sör mellett szerintem...
Shadin29-08-2024 16:26:42 // 36540
Axle-Back-System L/R: Sport exhaust centered for L/R System (absorption principle) incl. EC type approval
No cutting of the original exhaust system required!
About:
- Exhaust can be installed in combination with the original exhaust outlets
- Including connection tube and mounting material
- Original tube Ø 65 mm - REMUS tube Ø 70 mm
65-ös a 2.0 gyárija, adnak a Remus-hoz egy gyűrűt az illesztéshez:
A Cat-back verzióhoz adnak egy 70-es csövet is a rezóig.
Szóval neincs és nem is lehet szó szűkítésről.

WarbiRunner (Gyuri)29-08-2024 16:21:54 // 36539
Na ez nagyon mellé, minden szempontból.Javaslom próbálj ki egyet mielőtt ilyen véleményt leírsz. :-)
zgi52129-08-2024 16:19:08 // 36538
Érdekes ez a sztori amit írsz, sokat foglakoztál vele. Nekem az a furcsa, ha ez szérihiba lenne pl. a dízelnél sokkal hamarabb észrevenné az ember. De tényleg nem hallottam még erről, ez elég nagy öngól lenne a fejlesztésben. A kopoltyúk kifelé nyílnak az ajtó vagy csomagtér zárásakor, ott befelé nem nyílnak a "zsaluk" ahogy látom.
Shadin29-08-2024 16:18:47 // 36537
Ebben a motorban minden zörög pl. a GT JTS-hez képest, de közel sem olyan fosch mint egy jó GTI motor hangja közelről :-) A kipufogó kellett hozzá, bár a vesémbe került.
Én is belehallok némi kerepelést, de elengedtem, az 1200-as fordulatos gázelvételes hajtás rángatás jobban izgat, de arra is azt mondják engedjem el.
Ilyen hangokat hallani, de egyik sem köthető a WG rúdhoz pl.
Érdekes, hogy amikor tatabányán az összes Giu-t kipróbáltam, mindegyik hidegen indult és midegyik retek mód csörgött a rúdnál az első 90 mp-ben.
VT

Shadin29-08-2024 16:06:05 // 36536
Ez teljesen igaz, miután homeworking-elek, többet nézem a Degu-t mint amennyit megyek vele, és agyalok :-) Csíptuning stb. Majd elmegyek 6 napra 5 etapban Milánóig full kanyargós hágós mellékúton és a vége felé már elkezdtem élvezni is, nem feszültem az ülésben, nem "szorítottam a tankot" kanyarodás közben, szóval kezdtem ráérezni kicsit és rájöttem, hogy nem kell annyi ló, el tudok vonatkoztatni a dízel karakterisztikájától, ha kell elrúgom a végéig, mert arra való és hát megy is. Menni kell vele. Jövőre Mille Miglia túra lesz :-)
mr_oven29-08-2024 16:04:07 // 36535
Még nem tudom, az Autókerskedők sorozatban egyszer belülről fújta a kabinban a füstöt és azt nézte hogy hol megy ki. Szépen látszott.
SD29-08-2024 16:03:56 // 36534
De ti a kényszerből feszesre hangolt fiat konszern maradvány alfákat hasonlítgatjátok, ahhoz az autóhoz ami újra feltalálta magát és a 75-ben volt utoljára?
Ez nem az a kávéház, ez az az alfa amit mindig is akartál a többi az a technikai kényszer szülötte:)
Ez nem az a kávéház, ez az az alfa amit mindig is akartál a többi az a technikai kényszer szülötte:)
Shadin29-08-2024 15:49:08 // 36533
Én ezeket érzem a MiTo-ban is, 135 ló minden helyzetben elég és szól a kipufogó meg van hangja a motornak, meg belepörög a 6000-be, ezek mellett meg kemény a futómű sportos érzéssel. Ugyan az a stítus, csak a méret más kicsit.
SD29-08-2024 15:34:49 // 36532
de akkor vedd ki az alsó tálcát legalább, meg az ülést lehajtva:) hátha látni, de azért az hamar eloszlik nem?
mr_oven29-08-2024 15:21:49 // 36531
Igen, ezért próbálom meg discofüsttel alulról, megszívatva egy asztali ventivel az ablak felől.
SD29-08-2024 15:15:57 // 36530
Véleményem. szerint csak a lökös alá jutva tud beszivárogni.
mr_oven29-08-2024 15:13:55 // 36529
A kipufogó szivárgást nem tudom menet közben mérni, de tudok egy nagyobb fordulatot nyomni állva.Ha ha a kipufogó szivárogna, akkor miért csökken érdemben a csomagtartóban a gáz, ha eltömítem a csővégződés melletti rést.
Shadin29-08-2024 15:02:20 // 36528
Nem fog. Sőt még az Alis kamu Veloce diffúzor cseréhez is le kell szedni a lököst, nem férsz hozzá a macskaszem magasságában lévő csavarokhoz.
RomeoOne29-08-2024 14:39:17 // 36527
aranytl Lacit kéne megkérdezni. Ő szedett már ki az alsó motorburkolatból valami leesett csavart vagy patentet, ami ott zörgött idegesítően és nem lehetett beazonosítani, hogy mi az.
WarbiRunner (Gyuri)29-08-2024 14:35:06 // 36526
Nem az. Már szedtem le a motorburkolatot, és lazítottam fel a hővédőt, nem az. :-) De nem is egyértelműen a wg tengely. Jobban meg kéne bontani, de egyelőre nem akarom piszkálni.
RomeoOne29-08-2024 14:29:33 // 36525
Igen, itt lehet a kutya elásva. Bár szabványos 70-es névleges átmérőjű csövet nem ír, de feltételezhetően nem olyan dilettánsok a Remusnál, hoy a külső átmérőt hasonlítják a névlegeshez és tényleg az ő csőátmérőjük a nagyobb.
SD29-08-2024 14:21:18 // 36524
SD29-08-2024 14:17:40 // 36523
ja hogy ennyire gyorsan bejön.. na ilyen intenzív szag élmény viszont nekem soha nem volt..
mr_oven29-08-2024 14:15:50 // 36522
Ez teljesen életszerű, hiszen nem akkor éreztem először, mikor a mérést csináltam.
Ezek egy-egy keményebb előzés paraméterei, ami nem tart 2 percig, de míg elindulsz kiszállsz ellenőrzöd azzal együtt igen. Próbáltam a kerék felől a dobnál bal oldalt benyúlva szintén vizes ronggyal lefedni a kopoltyút, de mégis volt füst, de ezt csak szagolva nem mérve. Szaglás és mérés alapján akkor tűnt el eddig, amikor lezártam a kipufogók melletti rést. Folytatom füstgenerátoros teszttel. Esetleg megpróbálom mindkét kopoltyút egyszerre letakarni.

SD29-08-2024 14:12:38 // 36521
"kereke van" idéző jelben mert nekem azt is vennem kell hozzá utólag:D:D:D
SD29-08-2024 14:11:26 // 36520
Én nem vagyok csalódott az alfás minőség miatt, tudtam hogy kezdőkészletet veszek az autóval:D
Ha a tipik béna tervezés hibák elkerülnak jó pár évig akkor én azt hiszem meg tudok békélni ilyen hülyeségekkel..
Ha a multiair nem hagy cserben, ha nem hullik ki alóla a futómű, ha üzembiztos, és nem csinál hetenta öregebb korában sem 2 heti szerelnivalót én akkor beérkeztem:)
Szarokén rá hogy mozog a kárpitra szögelt ajtóbehűzó, vagy lötyög a mocitető nyitó, vagy majd eltörik a kézi kábel, vagy a csomagtér, csak ne basszon ki velem, jelezze időben és enni:)
Kereke van, megy mint a barom, kényelmes, szép, ilyet akartam:))))

SD29-08-2024 14:08:20 // 36519
Ez viszont az aktuátor lesz, kitaámasztod és ha így helyben nem adja akkor meg kell mókolni:)
SD29-08-2024 14:06:56 // 36518
Ezesetben viszont ez egy nem életszerű mérés, miért mennél 120-al 5000-es fordulaton, épp csak a 2000-et eléri 7-es sebességben.
Persze nyilván így produkálható a mérés, de ha megvan a hiba akkor máskor is előjöhet.
De azért itt akkor valóban a nyomás állapotok okozzák, simán el tudom képzelni hogy ilyenkor a kopoltyún vissza dolgozik a rendszer, a rezgésekből, pedig nem csuknak be.
Esetleg még azt próbálhatnád meg hogy kopoltyút lezárod szinté, persze úgy hogy ne gyulladjon meg az akku:D

mr_oven29-08-2024 14:05:07 // 36517
Kedves RomeoOne !
Az igazság valahol ebben a táblázatban van. Mindenesetre a külső átmérőnek 76mm-t mérek.
https://perkor.hu/csomeretek-kulonbozo-szabvanyok-szerint
Az igazság valahol ebben a táblázatban van. Mindenesetre a külső átmérőnek 76mm-t mérek.
https://perkor.hu/csomeretek-kulonbozo-szabvanyok-szerint
WarbiRunner (Gyuri)29-08-2024 14:04:28 // 36516
Egyébként itt a hang, szerintem kihallatszik szépen. Kifejezetten és hangosan zörög.
WarbiRunner (Gyuri)29-08-2024 13:54:30 // 36515
Nem, az a motorból jött újkorában, tudom miről beszélsz. Szerintem a hátsó dob alapos kiégtésével és a km-ekkel az elmúlt nagyjából, vagyis nem annyira béna orrhangon szól, más lett a hangja.
mr_oven29-08-2024 13:52:05 // 36514
Kedves SD !
A CO2 mérőt a bal dob mögötti kis tárolóba teszem kitámasztva ne mozogjon és fölül nyitott legyen a szenzornak. 10 percet mentem bemelegítésként majd betettem a mérőt, ami a 410ppm-et mutatja mint a levegő normál CO2 tartalmát és ekkor mentem 2 percet 4000-6000-es fordulattal utastérben befúvás nélkül, ablak 5 cm-re lehúzva, 90-120 km/h tempóval. Ekkor kiszállva 1800ppm-et mérek. Érzem a szagot az utastérben is és a csomagtartóban is főleg a bal dob fölötti résnél. Ez az érték visszamegy normál 2000-fordulatnál 450-alá, mert átszellőzik a csomagtér.

SD29-08-2024 13:42:06 // 36513
izgatottan várjuk a fejleményeket.. nekem 3gyere ül hátul.. most már meg fogom mérni.. van ilyen légminőség mérőm és berakom a csomagtartóba..
remélem nem a CO miatt alszanak olyan jókat:P:D
remélem nem a CO miatt alszanak olyan jókat:P:D
SD29-08-2024 13:39:27 // 36512
Ez az a kávédaráló hang 2000rpm környékén?:D
RomeoOne29-08-2024 13:36:45 // 36511
Bár nem mértem soha, de az alfaowner-en a legmegbízhatóbb felhasználók is 2,5"-et, az az 65 mm-t írnak a 2.0T gyári kipuffjára.
mr_oven29-08-2024 13:29:14 // 36510
A Remus oldalán 70mm átmérőt írnak. Ez valóban csak 6 mm eltérés, ha ez az igaz, bár ott hibásan 65 mm van az eredetire írva, ami valójában 76mm.
Liquid29-08-2024 13:26:58 // 36509
Értem és láttam amit írtál...a kipuf. szivárgást is menet közben vizsgáltad terhelés alatt?
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.
Online members
2
Guests2
338
Forum
Recent topics
- Oldtimer and youngtimer
- 156
- AlfaCity
- International Alfa Rome...
- 159
- Chat
- Boxer fanatics
- 147
- Polish Alfisti
- Českí Alfisti
Poll
- What kind of chatrooms do you prefer?
- When will Alfa return in your opinion to the US?
- How did you find AlfaAmore.com?